hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rómához kötő szálak
Állami zarándoklat a Vatikánba

2000. 09. 30.
"Szent István király … a római katolikus egyháznak juttatott adományaival az egyházi rendet elsővé tette országunkban" – írta Mádl Ferenc köztársasági elnök a millenniumi év (hivatalos értékelés szerint) "legjelentősebb külföldi rendezvénye", a háromnapos vatikáni állami zarándoklat alkalmából megjelent kiadványban. Mádl kiemeli: "a magyar kereszténység egyesíti hagyományosan a kezdetekig viszszamenő magyar nemzeti, történeti folyamatosságot … és a Rómához kötődő elszakíthatatlan szálakat". A diplomáciai körökben szokatlanul nagynak tartott, 60 fős küldöttség útja kereken 60 millió forintba került.



Pápai áldás a Szent Péter téren    Fotó: Hajas Tibor

A zarándoklat fénypontja a szeptember 23-án megrendezett ünnepi koncert volt,
amellyel a Magyar Köztársaság vezetői – Mádl Ferenc köztársasági elnök és Orbán
Viktor miniszterelnök – a jubileumi év alkalmából II. János Pált köszöntötték.

A Liszt Ferenc Esztergomi miséjét megszólaltató koncert a Vatikán Sala Nervi
koncerttermében került megrendezésre. A 4500 fős közönség között megtalálhatók
voltak olasz egyházi vezetők, teológusok, különféle egyházi személyek, olaszországi
magyarok és családtagjaik, azonban olasz részről nem volt jelen hivatalosan egy
politikus sem.

Az előadás befejeztével II. János Pál pápa köszönetet mondott a tiszteletére
tartott koncertért, és külön köszöntötte a köztársasági elnököt. Beszédében
megemlékezett az ezer éve alapított magyar államról és István király szerepéről
az állam kereszténnyé válásában.

Másnap a köztársasági elnök a Szent Péter téren részt vett a vasárnap reggeli misén,
amelyet a XX. Nemzetközi Mariológiai Kongresszus alkalmából tartottak. Prédikációjában
a pápa többször hangsúlyozta, hogy az üdvösség útja Márián, Jézus anyján
keresztül vezet, majd a katolikus egyházfő a mise végén több nyelven köszöntötte
a világ minden részéről érkezett zarándokokat, és felsorolta az országok zarándok
kegyhelyeit. II. János Pál magyar nyelven köszöntötte a magyar delegációt, és név
szerint felsorolta a legfontosabb magyarországi zarándokhelyeket, Máriaremetét és Máriapócsot.
Ezt követően a magyar delegáció tagjai a pápai trón elé vonultak, hogy a Szentatya
áldását kapják.

Az ünnepi megemlékezésről az olasz sajtó nem közölt beszámolót, azonban lapunk kérdésére
a küldöttség tagjai megerősítették: a cél nem is ez, hanem a Szentatya köszöntése,
valamint a Magyarország és a Vatikán közötti különleges kapcsolatok erősítése
volt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!