hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A szökött kém hazatért

2000. 08. 26.
Háromévi önkéntes franciaországi száműzetésből tért haza hétfőn az a David Shayler, akit hazájában, Nagy-Britanniában kémkedéssel vádoltak. A franciaországi Calais-ból érkező kompból kiszállva azonban Shaylert a brit rendőrség várta, és rögtön le is tartóztatták.

David Shayler 1994 és 1997 között dolgozott a brit katonai hírszerzésnél, s az
ellene szóló vádak szerint információt szivárogtatott ki a brit sajtónak – a
hivatali titoktartásról szóló törvény megszegéséért akár négy évig tartó
szabadságvesztéssel is büntethetik. Shayler három évvel ezelőtt Franciaországba
menekült, ahol egészen idáig önkéntes száműzetését töltötte. 1998-ban négy hónapot
töltött a párizsi La Sante börtönben, mielőtt a francia hatóságok megtagadták
kiadatását Nagy-Britannia számára.

A 34 éves férfi állításai szerint a brit titkosszolgálat emberei is részt vettek a
líbiai vezető, Moammar Kadhafi ellen elkövetett merényletben. A volt kém szerint a
brit hírszerzés, az MI5 arról is tudott, hogy az IRA pokolgéprobbantást tervez a
londoni Bishopsgate, illetve a Canary Wharf városrészekben. A katonai hírszerzés továbbá
figyelmeztetést kapott arról is, hogy bombázás készül a londoni Izraeli Nagykövetség
ellen, a titkosszolgálat azonban nem vette komolyan a fenyegetést, amit végül 1994 júliusában
mégis beváltottak.

Hazatérésével Shayler azt kívánja bizonyítani, hogy "nem tett semmi rosszat". A
kikötőben őt fogadó rendőrök azonnal el is vezették, ám az ellene felhozott vádak
ismertetését követően óvadék ellenében szabadlábra helyezték. "Azért tettem
azt, amit tettem, mert szeretem az országomat. Nem vagyok áruló. Amit tettem, azt a szólásszabadság
miatt tettem" – nyilatkozta. A brit rendőrség egyelőre nem hallgatta ki, csak megkínálták
"egy csésze nagyon finom teával", és rengeteg kérdőívet kellett kitöltenie.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!