hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A gerillaelnök
Nagy-Kolumbiát akar létrehozni

2000. 08. 12.
A szabad demokrácia viharos időszakba lépett az Andok térségében – közölte az ABC cím? spanyol napilap. A Simon Bolivar által megálmodott Nagy-Kolumbia országaiban (Peru, Kolumbia, Equador és Venezuela) új politikai vezetők léptek színre, akik katonai erőszakkal, puccsokkal és megkérdőjelezhetően demokratikus módon szerezték meg országuk irányítását. Közéjük tartozik Hugo Chavez egykori puccsvezér is, aki megnyerte a júliusban tartott venezuelai választásokat.

Az új elnök nyilatkozatában önmagát a neoliberalizmus ellenségének nyilvánította,
továbbá kijelentette, hogy véleménye szerint Fidel Castro kubai elnök politikájában
nincs semmi kifogásolható, sőt, a kubai diktátorral baráti kapcsolatban áll, és
szeretne a két ország között baráti viszonyt létrehozni.

Chavez nagyravágyó politikai törekvéseit tükrözi a Nagy-Kolumbia országainak egyesítésére
irányuló terv, amely a politikai vezető nézetei szerint a globalizáció elleni védekezést
jelenti. Az egyesítési tervnek jelen pillanatban csak a szomszédos Kolumbia áll ellen,
Chaveznek a Farc nevű, nagy hatalommal rendelkező gerillaszervezettel fennálló
kapcsolatai miatt, akiket a kormánnyal egyenrangúnak tekint.

A Farc a hatvanas években alakult, és folyamatosan akadályozza a béke ügyét a
latin-amerikai országban. Tevékenysége eredményeként több mint kétmillió ember kényszerült
arra, hogy elhagyja otthonát, földjét, és áttelepüljön más területekre. Az áttelepülő
tömegek segítésére különféle szervezetek jöttek létre.

Az El Espectador cím? kolumbiai hetilap szerint a gerillák naponta átlagosan egy rendőrt
meggyilkolnak, mindennaposak az eltűnések, a túszejtések, gyakoriak a tömeggyilkosságok,
és tevékenységük mélyen sérti az emberi jogokat. A Farc működését általában úgy
jellemzik, mint egy külön államot az államon belül. Eredeti célkitűzései közé
tartozott a parasztok védelme, ma már azonban ez alaposan megváltozott. Tevékenységüket
gazdasági érdekeltségek, az aranyban, olajban és szénben gazdag földterületek
megszerzése, valamint a kábítószertermelés határozza meg, ami a hatalomért való
harchoz szükséges pénz megszerzését célozza.

Az El Espectador szerint ilyen és ehhez hasonló állapotok jellemzik az egész Andok térségét,
Hugo Chavez nacionalista politikája pedig könnyen háborút eredményezhet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!