hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs alku Jeruzsálemről
A Hezbollah népszerűbb Arafatnál

2000. 06. 03.
A sebtében lebonyolított libanoni visszavonulás után sem csitul a nyilatkozatháború a Közel-Keleten. Hasszan Nasrallah sejk, a Hezbollah gerillaszervezet vezetője bejelentette: harcosai megtartják fegyvereiket és folytatják harcukat, amíg "minden elfoglalt földet sikerül felszabadítani". Miután az arab világban az izraeli hadsereg Dél-Libanonból történt kivonását nagy győzelemként értékelik, a palesztin hatóságnak szembe kell néznie azzal, hogy az utca embere szerint "tanulni kellene a Hezbollahtól".



Utcai vita a Jeruzsálem-napon. Izrael nem enged a 67-ből    Fotó:
Reuters

A propagandaszempontokra mindig kényesen ügyelő Jasszer Arafat keserűen jegyezte
meg újságírók előtt: "A Hezbollahot hősként mutatják be, míg a palesztinok a
vesztes szerepében tűnnek fel." A kiürített libanoni falvakba történt diadalmas
bevonulás képeit látva a palesztin közvélemény jelentős része úgy látja: az
évtizedeken át folytatott erőszak több eredménnyel jár, mint a tárgyalóasztalnál
kicsikart engedmények.

Izraelben a héten ünnepelték az úgynevezett Jeruzsálem-napot is, amelyen a város 33
évvel ezelőtti egyesítésére emlékeztek. A esemény belpolitikai súlyát jelzi, hogy
Ehud Olmert polgármester felszólítására Ehud Barak izraeli miniszterelnök egy nappal
korábbra kérte a Clinton elnökkel tervezett találkozóját, hogy az ünnepségekre
visszaérjen a fővárosba. Jasszer Arafat is ezt a napot választotta arra, hogy szaúdi
újságírók előtt bejelentse: "Nem lesz nyugalom a Közel-Keleten mindaddig, míg a
palesztinoknak nincs fővárosuk Jeruzsálemben."

Haim Ramon, a Barak-kormány Jeruzsálemért felelős minisztere szerint azonban az őszre
tervezett palesztin–izraeli keretegyezmény nem dönthet a város státusáról, mivel
az álláspontok olyan távol esnek egymástól, hogy bármilyen engedmény súlyos
konfliktust eredményezhet mindkét oldalon, és ezzel veszélybe sodorhatják a
béketárgyalások eddig elért eredményeit is. "Évekre el kívánunk halasztani
bármiféle döntést Jeruzsálem ügyében" – mondta Ramon.

Jeruzsálemi tudósítónk helyzetelemzése:  Ki
biztosítja a békét?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!