hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Békét kínál a kiéhezett Észak-Korea

2000. 06. 17.
Történelmi csúcstalálkozóra érkezett a héten Kim De Dzsung dél-koreai elnök Észak-Koreába. A két Korea vezetői első ízben találkoztak egymással azóta, hogy 1948-ban különvált a két ország. Dél-Korea ígéretet tett arra, hogy minden segítséget megad a katasztrófa sújtotta északi országnak, ahol egyes becslések szerint kétmillióan váltak az éhínség áldozatává az elmúlt években.



A két Korea vezetői tárgyalóasztalhoz ültek Phenjanban. Áthidalható távolság
    Fotó: Reuters

Kim Dzsong Il, Észak-Korea (KNDK) kemény vonalas kommunista vezetője a héten
fogadta a dél-koreai vezetőt, aki nyilatkozatában elmondta: "Azért jöttem
Phenjanba, hogy erőfeszítéseket tegyünk a béke, az együttműködés és az
egyesülés érdekében". A találkozó a jelek szerint áttörést hoz a két ország
közötti viszonyban: mindkét vezető támogatja a párbeszéd folytatását egészen
addig, amíg el nem jutnak a két Korea egyesítéséig. Ezt északon államszövetség,
míg délen ennél lazább formában tartják elképzelhetőnek.

Az egyik legsürgetőbb feladat, hogy elősegítsék azoknak a családoknak az
egyesítését, amelyeket a háború szakított szét. Az északiaknak nagy szükségük
van a segítségre, hiszen Észak-Koreát 1995 óta többször sújtotta súlyos árvíz
és aszály.

A Koreai-félsziget vasútvonalait és közúti hálózatát 1948-ban zárták le, amikor
a két Korea önállóan alakított kormányt, és lezárta határait. Az 1950–53-as
háború fegyverszünettel fejeződött ugyan be, de nemzetközi jogi szempontból még
mindig hadban áll a két ország. A kettejük között húzódó határ a világon a
legfelfegyverzettebb, több százezer katona néz farkasszemet ötven éve egymással, és
37 ezer amerikai katona is állomásozik Dél-Koreában. Kim De Dzsung már hangot is
adott annak a véleményének, hogy az amerikai csapatoknak továbbra is kiegyensúlyozó
szerepet szán a térségben érdekelt hatalmak között, még akkor is, ha a két ország
egyesül.

Elemzők szerint az apja örökébe lépett Kim Dzsong Ilt elsősorban a mérhetetlen
nyomor és az öt éve pusztító, a humanitárius szervezetek szerint eddig kétmillió
halálos áldozatot követelő éhínség kényszerítette arra, hogy kilépjen
elszigeteltségéből.

A nagyhatalmak – az USA és Oroszország – üdvözölték a találkozót, amely
néhány héttel megelőzi Vlagyimir Putyin orosz elnök észak-koreai látogatását.
Putyin célja is az, hogy elősegítse a két Korea megbékélését. Az Egyesült
Államoktól azt várják most, hogy enyhít a KNDK-t sújtó szankciókon, miközben a
térségben a legaktívabb diplomáciát folytató Kína elsősorban a saját ideológiát
és piacgazdaságot ötvöző modelljét ajánlja követendő példának.

Testvéri tárgyalások

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!