hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szövetségbe forrt régiók
Putyin újrarajzolja a térképet

2000. 05. 27.
Putyin hivatalos elnöki pozícióba lépése után Oroszországban a reformok új időszaka kezdődött el. Most éppen a közigazgatás került sorra: Putyin aláírta az ország hét szövetségi kerületre történő felosztásáról szóló rendeletet. Ezekbe tartozik majd mind a 89 oroszországi szövetségi egység, melyek megőrzik a maguk eddigi belső vezetési struktúráját, azonban sokkal erősebben fognak függni Moszkvától. Az új szövetségi körzetek élén az elnök képviselői állnak majd. Ilyen intézmény régóta létezik: már a 90-es évek elején elnöki képviselőket neveztek ki mind a 89 régióban, csakhogy a Kreml rajtuk keresztül nem tudott nagy hatást gyakorolni az egyes régiókra. Jelenleg a képviselők száma sokkal kevesebb, jogaik pedig jelentősen megnövekedtek. Ahogy az egyik volt képviselő kifejezte magát, "ennek az intézménynek vonalasabbnak és keményebbnek kell lennie a jövőben".



Vlagyimir Putyin orosz elnök (középen) Igor Ivanov külügy-és Igor Szergejev védelmi
miniszterrel Türkmenisztánban. Súlyt ad szavainak    Fotó: Reuters

A keménység hivatalos indoka az államiság és a területi egység megőrzésére
való törekvés, amit valós probléma szült: a hatalmas ország valóban kisebb államokra
eshet szét – igaz, ennek lehetőségét néha kissé eltúlozzák. Ez a veszély legfőképpen
abból ered, hogy a szövetség több mint 30 köztársaságból és nemzeti jelleget
viselő közigazgatási egységből áll. Megalakulásuk egészen a bolsevik forradalom
idejére nyúlik vissza. A bolsevikok ugyanis éppen azzal tudták a nagy és oszthatatlan
Oroszország mellett kardoskodó ellenfeleik terveit keresztülhúzni, hogy az orosz impériumot
kis nemzeti államkezdeményekre bontották. Akkortájt emelték a magasba a népek önrendelkezési
jogát hirdető lózungot is. A 90-es évek elején gyakorlatilag megismétlődött a
helyzet, amikor Jelcin a Gorbacsovval vívott küzdelem során a következőt hirdette ki:
"Vegyétek a függetlenséget, ki-ki amennyit elbír!" Nem sokkal ezután kezdődtek a
gondok Csecsenföld szuverenitása, valamint Tatárföld és Baskíria "különleges státusza"
kapcsán… Később más köztársaságok és választókerületek vezetői is kiálltak
a központi hatalomtól való függetlenségükért, köztük még az olyan, hagyományosan
orosznak számító körzetek is, mint például Urál, Szibéria, Távol-Kelet. Mindez a
régiók gazdasági önállósága és a hatalmi harcok következményeként könyvelhető
el.

Jelcinnek a Legfelsőbb Tanács, azon belül Ruszlan Haszbulatov ellen vívott hatalmi
harcát az is magyarázza, hogy Oroszországban olyan magas szint? hatalmi szervezetek
keletkeztek, mint a Szövetségi Tanács és az Állami Duma. 1993 augusztusában Jelcin
új törvényhozó testület létrehozására tett javaslatot, amelyben a FÁK minden köztársasági
alakulatát két-két fő képviseli. Jelcin elgondolása szerint a Szövetségi Tanács
az országban létrejött kétpólusú hatalmat lett volna hivatott kiszorítani, ezenkívül
az lett volna a célja, hogy segítsen az elnöknek a Legfelsőbb Tanács legyőzésében.
1993 októberében mind a Legfelsőbb Tanácsot, mind a Népi Küldöttek Ülését erővel
elnyomták. Azonban sem a helyettük létrehozott Szövetségi Tanács, sem az Állami
Duma nem váltak az elnök biztos támaszává. A kommunista párti duma bizalmatlansági
szavazást kezdeményezett Jelcin ellen. A Szövetségi Tanács szintén fellépett az elnök
és környezete ellen. Amikor a Kremlt korrupcióval vádolták, a Szövetségi Tanács két
ízben is ellenezte Szkuratov főügyész leváltását. (Ugyanis ő igyekezett a korrupció
elleni küzdelem élharcosának szerepében tetszelegni magasabb hatalmi körökben.)

Oroszország régióinak szövetségi tanácsbeli vezetői nyíltan kimutatták a Kreml és
az elnök felé, hogy ők igenis reális politikai erőt képviselnek, és az ország gazdái.
A kormányzók és köztársasági elnökök elkezdték saját politikai tömörüléseik
és pártjaik létrehozását. Céljuk egy nekik is megfelelő Állami Duma létrehozása,
valamint az elnökre és környezetére irányuló nyomásgyakorlás volt. Ilyen módon az
orosz régiók vezetői komoly politikai erőt kezdtek képviselni, ami már fenyegető
volt a Kreml hatalmára nézve.

A Kreml jelenleg elégtételt akar venni a Jelcin idejében elszenvedett vereségekért,
és maximálisan csökkenteni kívánja a kormányzók hatását az orosz politikai életre.
Az ország hét körzetre osztásával, valamint a képviselők szerepének növelésével
a Kreml a kormányzók és köztársasági elnökök hatáskörét saját körzeteikre kívánja
korlátozni. Ez a célkitűzése egy szentpétervári esetből is világosan levezethető:
az elnökpárti erők akarata ellenére Vlagyimir Jakovlev, a nemrég elhunyt Anatolij
Szobcsak polgármesternek, Putyin volt segítőjének vetélytársa lett a város kormányzója.
Putyin erre egy hozzá közel álló személyt, Viktor Cserkeszovot, a titkosszolgálat tábornokát
választotta Pétervár képviselőjévé, feladata az egész város politikai életének
ellenőrzése. Ugyanerre fognak törekedni Oroszország új szövetségi körzeteinek
vezetői is. Nem elhanyagolandó momentum, hogy hét elnöki képviselő közül öt vagy
a titkosszolgálat, vagy a hadsereg tábornoka. A legharciasabb közülük Viktor
Kazancev, az Észak-kaukázusi Katonai Körzet parancsnoka, a csecsenföldi hadművelet
vezetője, aki ezentúl a polgári vezetés tevékenységét is ellenőrzi majd. A többi
körzet: Központi, Északnyugati, Volga-menti, Uráli, Szibériai és Távol-keleti körzet.
A Putyin által az egyes körzetek élére kinevezett elnöki képviselők többnyire
szintén tábornokok. Oroszországban már úgy is hívják őket, hogy "generális-gubernátorok",
azaz tábornok-kormányzók.

Ugyanígy hívták a nagy orosz régiók vezetőit a cári időkben, úgyhogy ami most új
Oroszország politikai életében, az a régi hagyományokhoz való visszanyúlás,
visszatérés a múltba: az ország katonai jelleg? irányítása – Oroszország történelmének
egyik jellegzetes vonása.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!