hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A szakma becsülete
Veszélyben Bill Clinton ügyvédi praxisa

2000. 05. 27.
Szinte még ki sem lábalt az Egyesült Államok elnöke, Bill Clinton a Paula Jones-per kapcsán körülötte támadt botrányból, máris újabb megpróbáltatás elé kell néznie. Az Arkansasi Kerületi Bíróság döntésétől függ ugyanis, hogy folytathatja-e ügyvédi gyakorlatát Arkansasban. A retorzió szagú döntéssel Clinton mindenesetre az első olyan amerikai elnökként vonulhat be a történelembe, akit hivatali ideje alatt tiltanak el ügyvédi praxisától.



Bill Clinton amerikai elnök egy dinoszauruszkiállításon, miután Chicagóban részt
vett egy adománygyűjtő akción. Jobban ráér    Fotó: Reuters

A Paula Jones-ügyben tett hamis tanúvallomása miatt eltilthatják az ügyvédi
gyakorlattól Bill Clintont Arkansas államban, amenynyiben az Arkansasi Kerületi Bíróság
egyetért a Legfelsőbb Bíróság szakmai viselkedésért felelős bizottságához hétfőn
benyújtott javaslattal. A Southeastern Legal Foundation (Délkeleti Jogi Alapítvány) és
Susan Webber Wright kerületi bírónő indítványára a tizennégy fős bizottság az
elnök "súlyos viselkedésbeli fogyatékossága" miatt döntött az eljárás megkezdése
mellett. A bíróság jogi precedensei nem billentik Clinton javára a mérleg nyelvét:
az elmúlt tíz évben ugyanis minden, a kerületi bíróságokhoz utalt hasonló ügy az
érintett ügyvéd működési engedélyének bevonásával fejeződött be.

"A bíróság eddig minden egyes esetben egyetértett a bizottság javaslatával –
nyilatkozta L. Lynn Hogue arkansasi ügyész. – Ő (Bill Clinton) az Egyesült Államok
elnöke, és helytelen viselkedésével olyan sajátos helyzetet teremtett, amely sértheti
a jogi szakmát, illetve az egész igazságszolgáltatást."

Az Amerikai Egyesült Államok történelmében Clinton a második elnök, aki ellen
impeachment eljárást folytattak le, ám ő az első, akit hivatali ideje alatt
eltilthatnak az ügyvédi gyakorlattól. Clinton több mint 25 éve ügyvéd, valamint az
Arkansasi Egyetemen is tanított jogot, ám az 1980-as évek eleje óta nem praktizál aktívan.

Mint ismeretes, 1988 januárjában eskü alatt tett tanúvallomást a Paula Jones-ügyben,
aki azzal vádolta az elnököt, hogy arkansasi kormányzósága idején szexuálisan
zaklatta őt. Vallomása az ügyben beidézett korábbi fehér házi gyakornok, Monica
Lewinsky vallomását követően azonban hamisnak bizonyult. Az ügy végső soron az elnök
elleni impeachment eljáráshoz vezetett. "Szándékosan hamis" tanúskodásért az ügyet
tárgyaló Susan Webber Wright bírónő tavaly 90 ezer dollár bírság fizetésére kötelezte
Clintont. Az ítélet azt is tartalmazta, hogy hazugság, illetve az igazságszolgáltatás
akadályozása miatt tiltsák el az elnököt az ügyvédi gyakorlattól. Az ügy most
egyelőre a Pulan-ski Megyei Kerületi Bírósághoz kerül, s amennyiben az ottani bíró
egyetért a bizottság javaslatával, és úgy dönt, hogy eltiltja Clintont, akkor az elnök
közvetlenül az Arkansasi Legfelsőbb Bírósághoz nyújthatja be a fellebbezését.

Clinton ügyvédje és személyi tanácsadója, David Kendall kész azonnal bíróság elé
vinni az ügyet: "a javaslat rossz, és az elnök egyértelműen elutasítja. Bíróság
előtt fogjuk megvitatni." Az elnök egyébként abban reménykedik, hogy egy
elmarasztaló levéllel megúszhatja az ügyet, és végül nem fogják eltiltani.

A Southeastern Legal Foundation elnöke, Matthew Glavin azonban szeretne precedenst
teremteni az ügyből. "Az egész szomorú epizód azt igazolja, hogy az ügyészségek
önellenőrzése jogos alappal működik. Sem magánszemélyként, sem szakmabeliként nem
hagyhatunk fel a jogrendszer, illetve szolgái feddhetetlenségének védelmezésével és
őrzésével. Szolgáljon e jelen ügy ezen kötelességünkre való emlékeztetőül"
– nyilatkozta az eset kapcsán.


Jut is, marad is



A jelek szerint úgy tűnik, a botrányokon kívül Bill Clinton amerikai elnök még egy
kategóriában bevonul a rekordok könyvébe: ő ugyanis minden idők legsikeresebb
politikai pénzalap-teremtője. Már eddig is több mint 500 millió dollárt sikerült összekalapoznia,
ám az összeg közel jár a bűvös 1 milliárdhoz. Még az amúgy extravagánsnak ismert
amerikai politikai kampányok finanszírozási mértékével mérve is egyedülállónak
nevezhető a Demokrata Pártnak az elnök tiszteletére adott, szerdai washingtoni gálája,
ahol a különösen nagylelk? kiváltságosok mellett azért azok számára is akadt ülőhely,
akik csekélyke 50 dollárral támogatták az elnökválasztási kampányt. Ők ugyanúgy
– de természetesen kicsit távolabbi sorokból – élvezhették Clinton beszédének
minden egyes szavát, Robin Williams komikus műsorát, illetve Stevie Wonder és Lenny
Kravitz dalait, mint az a 15-20 nagyvonalú honpolgár, akik fejenként 500 ezerrel járultak
hozzá a kampányhoz. Az első sorok kiváltságosai további megtiszteltetésben is részesültek:
ők kedden magával az elnökkel és Al Gore-ral vacsorázhattak együtt.

Rossznyelvek azonban úgy vélik, a babérok nem Clintonnak járnak – aki bevallottan
nem is szeret pénzt kérni –, hanem leleményes munkatársának – a

nevéből ítélve skót származású – Terry McAuliffe-nek. Neki köszönhető például
az is, hogy tavaly Clintonék új házat vásárolhattak maguknak New Yorkban. McAuliffe különleges
tehetség: ő hajtotta fel a Paula Jones-, illetve a Monica Lewinsky-perekben a jogi védelemhez
szükséges dollárokat; szabadidejében pedig Al Gore elnöki kampányához, illetve a
Hillary Clinton New York-i szenátori versenyéhez szükséges pénzért kalapoz.

"Nem is kérdés, hogy Clinton egymaga több pénzt gyűjtött össze, mint bármely más
politikus Amerika történelmében" – nyilatkozta nemrégiben egy demokrata képviselő
a New York Timesnak. Ha pénzről van szó, az elnök nem túl finnyás: mindenféle eszköz
megfelel számára. Hivatali ideje alatt 350 pénzalap-teremtő beszédet tartott, s még
ahhoz is hozzájárult, hogy az igazán nagyvonalú támogatók egy-egy éjszakára a Fehér
Házban maradjanak, vagy az Air Force gépein utazzanak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!