Kereső toggle

Globális konfliktuskezelés változó eredménnyel

Elnapolt válságok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A válságforrásokat sikerült egymástól távol tartani, de a valódi megoldások a
következő századra maradtak – talán így lehetne legrövidebben összegezni az
1999-es év nemzetközi krónikáját. A világpolitikai tűzoltásnak is köszönhetően
nem követte háború a nukleáris ökölrázást India és Pakisztán között, sikerült
"házon belül" tartani az oroszországi belviszályokat, és nem indítottak el láncreakciót
a koszovói és kelet-timori függetlenségi törekvések sem.



Béke, demokrácia és jólét — hirdeti a plakát Koszovóban   

Létezik-e emberarcú globalizmus? – tette fel a kérdést Bill Clinton amerikai elnök
a novemberi firenzei csúcstalálkozón. A nyugati vezetők szerint igen, sőt elvben
abban is egyetértenek, hogy az új évezredben változatlanul a demokráciát és a
szabadpiaci kapitalizmust tekintik a "haladó kormányzás" alappilléreinek. A
nyugati modell szerinti univerzalizmus törésvonalai az elmúlt esztendőben mégis nyilvánvalóbbak
lettek. Az Európai Unión belüli ellenzék Franciaországgal az élen mind élesebben
ellenzi az angolszász dominanciát, és ehhez külső támogatókat is talál: Oroszország,
Kína, India és az iszlám világ egyaránt szemben áll a kilencvenes évek elején Bush
elnök által meghirdetett "új világrend" célkitűzéseivel.

Az egység hiányát látványosan mutatja az "év háborúja", a többhónapos balkáni
légihadjárat nyomán kialakult patthelyzet. A nem albán lakosságtól gyakorlatilag
teljesen megtisztított Koszovó aligha integrálható bármilyen formában újra Jugoszláviába,
miközben a formálisan lefegyverzett Koszovói Felszabadítási Hadsereg a "második
megszállónak" tekintett ENSZ-felügyelet ellen igyekszik hangulatot kelteni az albán
lakosság körében. Bizonytalan Macedónia stabilitása is, ahol a lakosság harmadát
kitevő albánok Koszovóhoz húznak, felvetve akár egy unió lehetőségét is, miközben
a szlávbarát nacionalisták az Amerikában tanult, metodista vallású új macedón elnök,
Arben Kszaferri megválasztása miatt is fenyegetve érzik magukat. Nem jobb a helyzet a kéttagúra
zsugorodott Jugoszlávián belül sem, ahol a függetlenség-re törekvő tagköztársaság,
Montenegro esetleges kiválása egyet jelentene a szövetségi állam és ezzel Szlobodan
Milosevics elnöki pozíció jának megszűnésével. Mivel Milosevics az alkotmány értelmében
már nem lehet Szerbia államfője, ezért fennáll a veszélye annak, hogy Montenegrót,
mint hatalmának utolsó bástyáját akár fegyverrel is megkísérli benntartani a szövetségben.



Ehud Barak megválasztását ünneplik Tel-Avivban   

Még nagyobb a tét a Közel-Keleten, ahol a jövő év az 1991-ben Madridban
meghirdetett békefolyamat igazi szakítópróbáját jelentheti. Bár az eredeti
menetrend már nem tartható, a puszta tény, hogy sikerült a kilencvenes években
fenntartani a háborúmentes állapotot a térségben, sikert jelent. Sőt, a terrorizmus
"globalizálódásával" párhuzamosan a korábban legforróbb zónának számító Közel-Kelet
1999-ben viszonylagos nyugalmával tűnt ki. Az izraeli kormányváltás után új lehetőség
kínálkozik az izraeli–szír megegyezésre is.



A XXI. századra készülő nyugati vezetők a firenzei Medici-palotában
   

Kérdés, hogy a békefolyamat tartalékai mire lesznek elegendők 2000-ben. Eddig
ugyanis az igazán nehéznek számító kérdések (a palesztin államiság, a menekültek
helyzete, Jeruzsálem státusa, vízmegosztás vagy a nyugati-parti zsidó települések
sorsa) nem kerültek terítékre. A "területet a békéért" elv alapján a palesztin
fél fontos, ámde jelképes gesztusokért cserébe az elmúlt évtizedben önálló közigazgatású
területhez, felfegyverzett rendőrséghez, repülőtérhez, kikötőkhöz és jelentős
nemzetközi gazdasági támogatáshoz jutott, sőt a fundamentalista terrorszervezetek
ellen folytatott – változó határozottságú – fellépés a politikai ellenfelek
semlegesítéséhez is hozzásegítette a PFSZ-t. Izrael szintén elviselhető stratégiai
kockázatok árán vállalhatott engedményeket, miközben a palesztin többség? területek
szeparációjával csökkenteni tudta a mindennapos konfliktusok veszélyét.



Ostromra készülő orosz katonák Groznij határában    Fotók:
MTI

Hamarosan azonban mindkét félnek valódi téteket kell az asztalra tennie. Az izraeli
közvéleményt mindenekelőtt a Golán-fennsík átadása foglalkoztatja, de időközben
új igények is felmerülhetnek. Amr Musza egyiptomi külügyminiszter december közepén
kijelentette, hogy a végleges rendezés feltétele "Izrael nukleáris kapacitásának a
felszámolása" is, ami megfigyelők szerint aligha képzelhető el. A palesztinok sem
kerülhetik el a tényleges engedmények megtételét, ami azonban a belső ellenzék
megerősödéséhez vezethet. A békefolyamat kritikus pontját jelentheti, amikor
elfogynak az "áldozatok nélkül" elérhető előnyök. Amennyiben az eddigi békeszándék
csupán a "legkisebb befektetés – legnagyobb haszon" elvén alapult, úgy egyes
arab politikusokban ismét felmerülhet a katonai opció megfontolása. Ennek elkerülése
– békeegyezményekkel, de annak híján legalább a katonai erőegyensúly fenntartása
révén – a jövő év nagy kihívása a világ vezetői számára. 1948 és 1982 között
nem múlt el egyetlen évtized sem arab–izraeli háború nélkül. Most már
elmondhatjuk: a kilencvenes években sikerült kitörni ebből az ördögi körből. Igazi
globális érdekünk azonban, hogy ez a békeévtized ne kivétel, hanem tartós eredmény
maradjon a jövőben is.

Olvasson tovább: