Törökország az unió sorompója előtt

Öcalan kegyelemre vár

Egy török bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy továbbra is fenntartja az Öcalan elleni halálbüntetés ítéletét – jelentette a CNN amerikai hírcsatorna. A júniusban elítélt Öcalant akkor végezhetik ki, ha Szulejman Demirel miniszterelnök és a parlament jóváhagyását adja. Törökország 1984 óta nem hajtott végre halálos ítéletet. Öcalan védői az ügy újratárgyalását kérték, Öcalan ugyanis nem találkozhatott ügyvédeivel, a tárgyalás alatt is egy üvegkalitkában kellett maradnia, kenyai elfogása pedig illegális akció volt – érvelnek a védők.

Az évszázad utolsó EBESZ csúcstalálkozójának majd minden résztvevője megerősítette a vendéglátó Törökországot abban a szándékában, hogy a harmadik évezredbe regionális hatalomként lépjen be. Ankara azzal a szándékkal adott otthont ennek a nagy jelentőség? találkozónak, hogy megrengeti a külföldiek által vallott általános véleményt, mely szerint Törökország ma sem egészséges demokrácia.
Több európai országnak nincs eléggé árnyalt képe a török helyzetről. Sokan Törökországot még mindig Európa beteg emberének tartják, ahol magas az infláció, nincs nyugati értelemben vett demokrácia, a kisebbséget elnyomják, és így nem csoda, hogy az Európai Közösség várószobájában hosszú évek óta várakozik.
Törökország valóban sok nehézséggel küzd. A gyengélkedő gazdaság még nem kerekedett felül az igen magas infláción, és nem heverte ki a földrengéssorozatot sem. A kieső ipari termelés, valamint a károk értéke 20 milliárd dollárra tehető. További problémát jelent, hogy a kurd kérdés rendezése még hátravan, és a törökországi iszlám párti csoportok sem tették le a fegyvert.
A világ vezető hatalmai jól tudják, hogy Törökország biztos partner a forrongó Kaukázus, a nyugtalan Közel-Kelet és a robbanásig feszült Balkán között, melynek stabilitása meghatározó a globális biztonság szempontjából. Törökország nem hagyható ki az elkövetkező évtizedek politikai játszmáiból.
Az 1997-es megalázó luxemburgi előszobáztatást követően sokáig mélyponton voltak Törökország és az Európai Unió kapcsolatai. Azóta viszont jelentős előrelépés történt a kapcsolatokban, jelentette ki a török kabinet külpolitikai tanácsadója, Ertugrul Ciragan a Reuters hírügynökségnek adott interjújában. A török csapatok összevonása a török–szír határon arra kényszerítette Damaszkuszt, hogy Abdullah Öcalan kurd terrorista vezért világkörüli útra küldje. Így ő lett a világ leginkább keresett "nem kívánt vendége". Végül több hónapos bujdosás után februárban a kenyai görög követségről török kommandósok rabolták el Öcalant az izraeli titkosszolgálat segítségével. A kurd vezért viharos gyorsasággal elítélték, most a siralomházban várja a török parlament döntését kegyelmi kérvényéről. A pro és kontra érvek vizsgálata azt mutatja, hogy egy halott Öcalan könnyen bálványnyá válhat olyan kurdok szemében is, akik eddig nem támogatták a Kurd Munkapárt fegyveres harcát. Ugyanakkor a török közvélemény méltónak találja őt a halálra. Törökország EU-hoz fűződő kapcsolataiban sarkalatos pont az Öcalannal való korrekt és politikai befolyástól mentes elbánás. Az Európa Tanács a halálbüntetés eltörlésére szólította fel az országot, így egy esetleges kivégzés súlyosan árthat a török külpolitikai érdekeknek.
Európa legtöbb országa nyitott Törökország felé, és mostanra már nem zárkóznak el attól, hogy Törökország is EU-tag legyen. A török ciprióta közösség békülékeny hangneme és a görög–török földrengés diplomáciai utat nyitott a görög–török kapcsolatok normalizálódása felé. Decemberben várható, hogy Helsinkiben elfogadják Törökország jelentkezését, hogy a következő évezredtől az EU társult tagjai közé számítson.

PARTNEREINK: