hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rasszizmussal vádolják a brit minisztert

1999. 08. 28.
Belpolitikai botrányt keltett Nagy-Britanniában Jack Straw brit belügyminiszter egy rádióinterjú során tett kijelentésével. A miniszter azt állította, hogy egyes roma csoportok, miközben rájátszanak a róluk kialakult romantikus sztereotípiákra, súlyos bűncselekményeket követnek el. A belügyminisztérium szóvivője szerint a kijelentés nem egy faji csoport, hanem bűnözők ellen irányult. A szigetországban "utazók"-nak nevezett romák képviselői azonban máshogy értékelik az elhangzottakat. Chris Johnson, az egyik romaszervezet ügyvédje hihetetlennek nevezte Straw megjegyzését: "Rasszista kijelentéseket tett egy egész közösségre, és közben mélységes tudatlanságot tanúsított az utazók ügyeiben". Charles Smith-t, a Brit Cigánytanács elnökét is feldühítette a belügyminiszter kijelentése. Smith szerint ha Straw ugyanezeket az előítéletes kijelentéseket a feketékre tette volna, sokkal súlyosabb reakcióval kellene számolnia. A belügyminisztérium nem tudta megerősíteni a hírt, hogy a miniszter kijelentéseit fajgyűlölet szításának vádjával a Faji Egyenlőség Tanácsa elé utalták volna. Jack Straw már korábban is vihart kavart egyes kijelentéseivel. Idén tavaszszal pédául Liverpool lakosait vádolta meg azzal, hogy "mindig mesterkednek valamiben…"
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!