hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rasszista botrány Ausztriában

1999. 05. 29.
Hol vannak azok az idők, amikor Ausztriában tárt karokkal fogadták a menekülteket? Persze már azokban a "régi szép időkben" sem nagyon örültek, ha a menekült nem európai fehér bőr? volt. Amikor 1998 őszén a 25 éves, nigériai fekete Marcus Omufuma Ausztriában menedéket kért, azt állítva, hogy egy nigériai titkos szekta tagja volt, amely saját édesanyja megölésével bízta meg, az osztrák hatóságok – mint később kiderült, jogosan – nem fogadták el az indokot, és kiutasítását rendelték el, amelyre idén május elsején került sor.

Három rendőr kísérte Omufumát a Balkan Air bolgár légitársaság gépén, amely
Szófia felé tartott. A kiutasított nigériai azonban csak holtan érte el Szófiát,
mivel, amikor halálfélelmében kiabálni kezdett, a rendőrök leragasztották a száját,
majd később az orrát is. Ezt állapította meg a bolgár és a későbbi osztrák
boncolás is. Az a néhány ember is erről tanúskodik, akik akkor a repülőgépen tartózkodtak.

Egy hasonló eset miatt, amely korábban Belgiumban történt, az akkori belga belügyminiszter
lemondott. A belügyminiszter Ausztriában is fölajánlotta lemondását a kancellárnak,
de az nem fogadta el. Amikor az osztrák bírósági vizsgálat elkezdődött, a rendőrség
fegyelmi bizottságának kellett eldönteni, hogy felfüggesztik-e a három rendőrt, vagy
sem. A bizottság úgy döntött, hogy nem. Amikor azonban a Süddeutsche Zeitung és a
Neue Zürcher Zeitung kritikusan írt a botrányról, a belügyminisztérium újra megbízta
a rendőrség fegyelmi bizottságát, amely – csodák csodája – ezúttal már felfüggesztette
az emberöléssel gyanúsított rendőröket.

Közben Caspar Einem korábbi belügyminiszter elmondta: ő értesítette a minisztérium
vezetőit arról, hogy az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának jelentése megemlítette az
osztrák rendőröknek azt a szokását, hogy a kiutasítottak száját ragasztószalaggal
bekötik. Először dermedt csönd fogadta Einem kijelentését. A vezető hivatalnokok
ugyan tagadtak, de kiderült, hogy a jelentésben erről valóban szó volt.

Hans Dichand, a következetes idegengyűlölő irányvonalával Európában egyedülálló


Neue Kronenzeitung kiadója és egyik tulajdonosa azt írta, hogy a rendőrök csak "kellőképpen
teljesítették a feladatukat". Ezt a lap másik munkatársa még megtoldotta azzal a kérdéssel,
hogy "azoknak, akik a jogállamisággal mit sem törődnek, járnak-e a jogállam jótéteményei?"


A parlament külön ülésén a Haider-féle Szabadságpárthoz tartozó Helene
Partik-Pablé, aki civilben bírónő, azt mondta: "Kérdezze meg a rendőröket az
afrikai feketékről. Ők nemcsak másképp néznek ki, hanem mások is, éspedig egészen
különlegesen agresszívak. Ez nyilvánvalóan a természetükben van. A legtöbben illegálisan
tartózkodnak itt, általában kábítószer-kereskedők, és rendkívül agresszívak."
A Haider-párti képviselőnőt a parlament elnöksége nem utasította rendre, és a mai
napig nem vonta vissza rasszista kijelentését.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága már három hónappal ezelőtt jelentést adott ki arról,
hogy Ausztria nem teljesíti az 1966-os ENSZ-konvencióban vállalt kötelezettségeit a
faji diszkrimináció minden megnyilvánulásának eltörléséről. Annak ellenére, hogy
az ENSZ Ausztriának javasolta az okmány széles közvélemény előtti közlését, az a
mai napig még a parlamentbe sem jutott el. A liberális parlamenti képviselő, Volker
Kier szerint Ausztriában egyszerűen nem akarják tudomásul venni, hogy az országban
rasszizmus létezik. Szerinte a helyzet nem rosszabb, mint másutt, csak itt másképpen
viszonyulnak hozzá, mivel nincs nyílt vita a kérdésről, és következetesen megtagadják
a diszkriminációt megtiltó törvény létrehozását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!