Kereső toggle

NAGYÍTÓ

Hetven éves a vatikáni olasz konkordátum

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hetven évvel ezelőtt, 1929. február 11-én születtek XI. Pius pápa és az olasz
Mussolini-kormány között az úgynevezett lateráni szerződések, amelyekkel Olaszország
elismerte a Vatikánt mint szuverén államot. A megállapodásokat a pápa nevében
Gasparri bíboros írta alá a fasiszta diktátorral a római lateráni palotában,
amelyet Nagy Konstantin 311-ben adományozott az egyháznak, s amely 1308-ig a pápák székhelye
volt.

A lateráni szerződések megoldották a több mint fél évszázados római kérdést,
amely 1870-ben az "egyházi állam" és a pápa világi hatalmának megszüntetésével
támadt, amikor is a Közép-Itáliában fennálló pápai állam utolsó maradványa, Róma
is beolvadt az egységes Olasz Királyságba és annak fővárosa lett.

A pápaság helyzetét a pápa és a Szentszék kiváltságairól 1871. május 13-án
kiadott olasz kormányrendelkezés és garanciatörvény szabályozta, amelyben kimondták
az egyház és az olasz állam teljes szétválását, biztosították a pápa számára a
diplomáciai kapcsolatok létesítésének jogát, rendelkezésére bocsátották a vatikáni
és lateráni palotákat, valamint a Castel Gandolfó-i nyaralót, amelyek területenkívüliséget
élveztek.

Az akkori pápa, IX. Pius, 1871. május 15-i enciklikájában elutasította a garanciatörvényt,
nem ismerte el sem az Olasz Királyságot, sem annak törvényeit, saját magát pedig a
Vatikán foglyának nyilvánította. IX. Pius odáig ment, hogy kiátkozás fenyegetésével
megtiltotta az olasz katolikusoknak a parlamenti választásokon való részvételt, vagy
azt, hogy képviselőnek jelöltessék magukat.

A hosszas titkos tárgyalások eredményeképpen megszületett 1929-es lateráni megállapodás-csomag
egy alap-, illetve államszerződésből, egy pénzügyi megállapodásból és egy
konkordátumból állt.

Az alapszerződésben az olasz kormány elismerte a pápa független és szuverén hatalmát
a Róma Vatikán nev? kerületében létrehozott és szuverénnek elismert pápai államban
("Vatikán-város"), Olaszországban a katolikus vallást az egyedüli államvallásnak
nyilvánították, és újra bevezették a kötelező iskolai vallásoktatást. A szerződés
körülírta a "vatikáni állampolgárok" fogalmát, részletezte kötelezettségeiket
és jogaikat. Adómentességet biztosított az egyházi méltóságoknak, a Vatikán
tisztségviselőinek és alkalmazottainak, szabályozta az Olaszországon áthaladó
tranzitforgalmat a Vatikán felé, de vatikáni büntetőjogi kérdéseket is tisztázott.
Az alapszerződés 24. cikkeje értelmében Vatikánváros "állandóan és minden
esetben" semleges és sérthetetlen területnek tekintendő. A pénzügyi megállapodás
lényegében kárpótolta a pápaságot az 1870-ben és azt követően ért károkért és
hátrányokért.

A konkordátum szabályozta a katolikus egyház helyzetét és jogait az olasz államban,
ezen belül a püspökök kinevezésének rendjét és az egyházi ünnepek állami
elismerését. A katolikus egyház kötelezte magát, hogy imádkozni fog az olasz király
és az állam üdvéért. (A konkordátum mintául szolgált a Vatikán és a náci Németország
1933. július 20-i megállapodásához.)

A Vatikán Mussolini rendszerében olyan erőt látott a húszas évek második felében,
amely megvédheti a polgári és egyházi érdekeket az erős olasz munkásmozgalommal
szemben, Mussolini viszont azt remélte, hogy a pápasággal való kiegyezés révén
megszilárdíthatja belső és nemzet-közi pozícióit és támogatást

nyerhet gyarmati politikájához, Ázsiába és Afrikába küldött misszionáriusainak
tevékenységéhez.

A lateráni megállapodások a fasizmus bukása után is érvényben maradtak. A nemzetközi
jogászok abban egyetértettek, hogy 1929-ben a Vatikán a nemzetközi jogközösség
tagja lett, de nemzetközi jogalanyisága vitatott maradt. Állandó semlegessége abban tér
el a hasonló esetektől, hogy nincsenek külön biztosítékai. A Szentszék a lateráni
szerződés szerint távol tartja magát minden esetleges ellentéttől, amely más államok
között keletkezik, egyebek között minden olyan nemzetközi kongresszustól, amelyet
ilyen kérdések elintézésére hívnak össze, kivéve, ha az érintett felek a Szentszék
békeközvetítését kérik. A Vatikán nem vehet részt olyan békekonferencián sem,
amely egy konkrét háború után a hadviselő felekre vonatkozó békefeltételeket
hivatott megállapítani.

Olvasson tovább: