Kereső toggle

Amit szabad Jupiternek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Rövid néhány héttel ezelőtt az amerikai képviselőház – ha csekély
többséggel is – megszavazta William Jefferson Clinton elnök hivatalból történő
eltávolítását. A dolog várható volt, és lényegében senkinek sem okozott
különösebb meglepetést, mivel a törvényhozásnak ebben a kamarájában csupán
egyszer? többség volt szükséges a javaslat keresztülviteléhez. A kisebbségben
lévő demokratapártiak minden lehetőt megtettek a szavazás elnapolására. Clinton
attól sem riadt vissza, hogy mind az ENSZ megbízása, mind a szövetségesek
jóváhagyása nélkül támadást intézzen Szaddám Huszein iraki elnök erői ellen,
hogy elterelje mind a közvélemény, mind pedig a törvényhozók figyelmét saját
viselt dolgairól.



Phil Gramm és Trent Lott szenátorok bejelentik a megállapodást a Bill Clinton elleni
per ügymenetéről. Vissza nem térő alkalom    Fotó: MTI

A kisebbségi képviselők elgondolása az volt, hogy a többségiek csupán
kisarányú győzelmet arathatnak, de ha el lehetne húzni a voksolást az új kongresszus
alakuló üléséig, akkor esetleg megússzák a dolgot szárazon. Mivel a republikánusok
vesztettek néhány helyet, amelyeket ők nyertek meg, és így esetleg döntetlennel,
vagy uram bocsá\' talán az ő győzelmükkel végződhetett volna az ügy. Ez a
kísérlet azonban kudarcot vallott, mert a republikánusok kierőszakolták a szavazást
még a karácsonyi ülésszünet előtt. Ezúttal tehát az Egyesült Államok
történetében másodszor fordult elő, hogy a képviselőház tagjainak többsége az
elnök hivatalból történő eltávolítása mellett foglalt állást. Az első ilyen
eset Andrew Johnson elnökkel történt, aki jogtalanul el akarta mozdítani Edwin Stanton
hadügyminisztert, ezért a képviselőház 1868. február 24-én megszavazta az államfő
hivatalból történő eltávolítását. Az ügy a szenátus elé került, amely
szavazattöbbséggel felmentette Johnsont, aki így leszolgálhatta hivatali időszakának
hátralévő részét.

A vádemelési eljárás társadalmi fogadtatása persze más lapra tartozó kérdés. A
meghökkentő valójában az volt, hogy az amerikaiak többsége az államfő mellett
tört lándzsát és nem pálcát fölötte. Az indoklás nagy vonalakban úgy hangzott,
hogy az elnök, vagy bármely politikus, illetve közéleti személyiség magánélete
végeredményben nem tartozik a nyilvánosságra, ami mindaddig helytálló is, amíg
tevékenysége ország-világ előtt botrányba nem fullad.

Az eb nem is itt van elhantolva, hanem inkább ott, hogy az amerikai elnök nem mondott
igazat a televízióban, amikor az Egyesült Államok népe és a világközösség füle
hallatára letagadta kapcsolatát Monica Lewinskyvel. Majd ezek után, olajat öntvén a
tűzre, hazudott, mégpedig eskü alatt, a vádesküdtszék előtt. Tárgyilagos
megfontolás esetén, még a legsemlegesebb szemlélő is arra a következtetésre jut,
hogy amennyiben ezt egy hétköznapi, egyszer? polgár tette volna, akkor bizony aligha
kerüli el a súlyos börtönbüntetést. Van az éremnek másik oldala is, ami ugyancsak
pofonegyszer?: amennyiben egy szövetségi alkalmazásban álló köztisztviselő
elköveti az irodájában ugyanazt, amit az államfő (aki, nota bene, ugyancsak
szövetségi közalkalmazott), aligha valószínű, hogy továbbra is megmarad
állásában.

A napokban megkezdődött a Clinton-ügy tárgyalása a szenátusban. Ott már teljesen
más a helyzet, ugyanis a republikánusoknak nem kevesebb, mint kétharmados többségre
van szükségük ahhoz, hogy megismételhessék a képviselőházban történteket. A
lehetőség erre eléggé halovány. Jóllehet a többségi pártnak van 55 szenátora a
törvényhozásnak ebben a száztagú felsőházában, de a dolog keresztülviteléhez 67
szavazat kell, és jelenleg úgy látszik, hogy ezt az arányt nem képesek megszerezni a
republikánusok. Ebben az esetben pedig az elnök legfeljebb csak megrovást kap, de
hivatalban maradhat.

Mit is üzen a szenátus egy ilyen határozattal az amerikai polgárnak? Voltaképpen nem
mást, mint azt, hogy: "Kedves barátaink, az elnök törvény fölött áll". Azaz
érvényesül a régi jó latin mondás: "Quod licet Iovi, non licet bovi". Magyarul:
"Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek". Igen ám, de ez csak az
egyeduralmi rendszerekben lehet érvényes, mert a demokratikus társadalomban a
kisökörnek is joga van ahhoz, amihez Jupiternek, legalábbis elméletileg. Ez lenne az
egyenlőség, az egyenjogúság. Pontosan ezt fordítaná visszájára a szenátus
ilyetén határozata. Az Egyesült Államok alkotmánya szerint a törvény előtt minden
polgár egyenlő jogokat élvez.

Felmerül az egyszer? kérdés: hogyan fogják ezt megmagyarázni a társadalomtudósok
az egyszer? polgárnak, a tanárok az iskolás gyerekeknek és a liberálisok a
konzervatívoknak? Nem lesz könny? feladat, hiszen a felelet egyértelm?: a
demokráciában vannak egyenlőek és egyenlőbbek.

A folyamatnak van még egy érdekessége. A lemondatott Newt Gingrich képviselőházi
elnök helyébe jelölt, sőt megválasztott Bob Livingston azzal állt elő, hogy neki is
voltak olyan házasságon kívüli kapcsolatai, amelyeknek következtében majdnem
elvesztette családját, így tehát lemondott új tisztségéről. Nem világos, hogy ez
vajon felhívás volt-e a keringőre Clinton felé, avagy csak becsületességi
felbuzdulás. Az elnök mindenesetre azzal a kijelentéssel válaszolt, hogy az utolsó
óráig hivatalában marad. Furcsa módon ezt követően másik három képviselő –
Henry Hyde, a Képviselőház Jogügyi Bizottságának elnöke, Dan Burton, valamint Helen
Chenoweth – hasonló jelleg? vallomásokkal lépett nyilvánosság elé.
Elgondolkodtató a dolog: vajon az ilyen magatartás ezek után becsület és dicsőség
dolgává lép elő az amerikai törvényhozásban?

Olvasson tovább: