hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Végzetes baleset Disneyworldben

1998. 12. 31.
Egy ember meghalt, kettő pedig súlyos állapotban került kórházba a floridai Disneyworldben történt baleset után. A szerencsétlenség karácsony második napján történt a Columbia vitorlás fedélzetén, ahol a viszszacsapódó hajókötél a hajó orráról leszakított egy súlyos fémdarabot, és a várakozó tömeg közé vetette azt. Egy 34 éves férfi közel 11 órás kómás állapot után a kórházban meghalt, felesége és a Disney-park egyik dolgozója túlélte a balesetet, amely 1984 óta az első olyan haláleset, amely egy parkbeli attrakcióhoz kötődik. 1984-ben egy nő esett ki egy bobból, és egy másik bob halálra gázolta. Balesetét a vizsgálat szerint maga okozta, mivel kikapcsolta a biztonsági övet. A mostani tragédia kivizsgálásáig a park egyik legnépszerűbb attrakciója, az egykori amerikai vitorlás életnagyságú mása nem fogad vendégeket.

Az orlandói Disneyworld mostanában gyakran kerül a figyelem középpontjába, és
nemcsak új látványosságaival. Egyre több családvédő és keresztény szervezet
hevesen támadja a Disney vezetését a homoszexuális életmód nyílt propagálásáért.
Véleményük szerint a családi szórakoztatást célul kitűző Disney-létesítmények
mind kevésbé alkalmasak a hagyományos családi értékek képviseletére, sőt azokkal
ellentétes értékeket propagálnak.

Az elmúlt hat évben a floridai park rendszeresen otthont adott a homoszexuálisok
felvonulásának, miközben kisgyermekes családok sokasága volt kénytelen végignézni
az ölelkező párok "mutatványait". A Walt Disney Társaság több vezetője is
tagja egy homoszexuálisokat támogató hollywoodi bizottságnak, amely többek között
tanácsokat ad vállalatoknak a homoszexuális dolgozók csoportokba szervezéséhez és
szemináriumokat tart a munkahelyi szexuális orientációról. A Disney vállalat
rendszeresen teret biztosít létesítményeiben homoszexuális rendezvényeknek, és
ilyen irányultságú dolgozóit különféle kedvezményekben részesíti. A Disneynek
magánvállalatként jogában állna, hogy vendégeinek megtiltsa a homoszexualitást
hirdető viselkedést, ám nem teszi. Emiatt tavaly a legnagyobb létszámú amerikai
felekezet, a Dél-Baptista Egyház vezetése határozatot hozott a Disney-létesítmények
és termékek országos bojkottjáról, amelyet azóta sem vont vissza.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!