hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A nacionalisták nem felejtenek
Milosevics bizonytalan

1998. 11. 28.
Idén a Koszovóban folyó harcok során legalább 192 gyermek halt meg. "A gyerekek a konfliktus első áldozatai és a baj őket érinti a legérzékenyebben" – olvasható az ENSZ gyermekjogi konvenciója által kiadott írásban.



A Koszovói Felszabadítási Hadsereg katonái. Tavasszal újra kezdik    Fotó:
MTI

Angol katonai szakértők véleménye szerint nincs remény a koszovói válság békés
rendezésére. Úgy tűnik két választás áll a Nyugat előtt: vagy megengedi a
szerbeknek, hogy elnyomják az albánokat (amely elfogadhatatlan lenne az egy évtizede
szerbellenes retorikán nevelkedett nyugati közvélemény szemében), vagy megengedi a
koszovói albánoknak, hogy kivívják függetlenségüket (amely egy szélesebb balkáni
háborút robbanthatna ki, s Kínától Afrikáig példaként szolgálhatna sok hasonló
politikai helyzetben).

Megfigyelők úgy vélik, hogy Slobodan Milosevics elnök ugyan elkerülte a szerb katonai
célpontok elleni NATO-támadást, most azonban egy hatalmát fenyegető újabb veszéllyel
kell szembe néznie: az elégedetlen szerb nacionalistákkal, akik opportunista árulónak
tekintik őt. A hazai propaganda ellenére is érződik a levegőben, hogy a szerb civilizáció
és kultúra bölcsőjeként emlegetett Koszovó tartomány jövője az elszakadás. A
nacionalisták nem felejtették még el Milosevicsnek azt sem, hogy 1995-ben veszni hagyta
a szerbek által lakott horvátországi területet, Krajinát is.

Ami a szerbek elégedetlenségét illeti, nem szabad megfeledkeznünk arról az 550 ezer
szerb menekültről, akik a volt Jugoszlávia nem szerb területeiről érkeztek. Ráadásul
számuk a jelenleg Koszovóban élők kivándorlásával újabb 100 ezer fővel
gyarapodhat. A nem szívesen látott menekültek nagyobb veszélyt jelentenek Milosevics
számára, mint az amúgy is féken tartott szerbiai politikai csoportosulások.

Milosevics a veszélyt felmérve már tett is lépéseket: átszervezte otthoni biztonsági
szolgálatát, eltávolítva mindenkit, akinek lojalitása megkérdőjelezhető volt. A
problémákhoz az is hozzájárul, hogy Koszovó elvesztése a piciny Montenegró függetlenségi
törekvéseihez vezethet. Noha Montenegró lakossága mindössze 650 ezer, Szerbia számára
átjáróul szolgál az Adriai-tengerhez. A koszovói helyzet azonban még korántsem
rendezett. Egy európai diplomata szerint egyik fél sem hiszi, hogy valamit is elérhet több
harc nélkül. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg újult erővel jelent meg Koszovóban.
Jelentések szerint a csoport tavasszal teljes kör? offenzívát tervez a szerb erők
ellen, amennyiben nem sikerül addig egy mindenki számára megfelelő rendezést találni.
De a legtöbb albán számára az egyedül elfogadható cél a teljes függetlenség,
amely viszont a szomszédos Macedónia szétbomlásához vezethet. Ezért a közeljövő kérdése
alighanem az lehet, hogy Koszovó és Montenegró elvesztésével hatalmon tud-e maradni
az eddig minden politikai vihart túlélt Milosevics?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!