hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A CDU ellenáll a szocialista kísérleteknek

1998. 11. 14.
Ahogy az várható volt, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a szeptember végén elszenvedett választási veresége után levonta a személyes konzekvenciákat. Bonnban megtartott kongresszusukon a vezetés fiatalításával, valamint Wolfgang Schuble pártelnökké választásával kívántak új lendületet adni a nem oly régen még hatalmon lévő pártnak. Az 56 esztendős Schuble a népszerűségét vesztett Helmut Kohlt váltotta fel az elnöki székben.

A mintegy ezer küldött egyhangúlag a párt tiszteletbeli elnökévé választotta a
leköszönő Kohlt, aki 25 évig vezette a CDU-t. Az új vezető – aki eddig frakcióvezetőként
tevékenykedett – a küldöttek 90 százalékától támogatva került új pozíciójába.
Ugyanakkor több felszólaló is támadta Schublét, amiért a színfalak mögött megakadályozta,
hogy a négy alelnöki posztért hat jelölt küzdjön a kongresszuson. A jövőt illetően
a leendő pártelnök elmondta, hogy a CDU ezután is a politikai közép pártja marad. A
párt három tartóoszlopának a keresztény szociális, a liberális szabadelv? és a
konzervatív meggyőződést nevezte. Egyúttal hangsúlyozta: az uniópárt ellenáll az
Európát elárasztó "szocialista kísérleteknek". Schuble élesen bírálta az új
bonni koalíciót, és Schröder kormányfő programbeszédét csalódást keltőnek titulálta.
"Az adóreform alapjaiban elhibázott, az SPD és a Zöldek nincsenek tisztában a takarékosság
fogalmával, céljuk az államadósság növelése és az, hogy nyomást gyakoroljanak a
Bundesbankra" – állította Schuble. Véleménye szerint a CDU 16 évi kormányzása:
"jó korszak volt az ország számára", majd hozzátette, hogy az unió a parlamenti
választások után is tömegpárt maradt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!