hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Németország új arca
Hatalomváltás Bonnban

1998. 10. 03.
"Németország nem változik meg alapjaiban a választás után, de modernebb és társadalmilag igazságosabb lesz" – ígéri Gerhard Schröder, aki a konzervatív választókat is meg szeretné győzni arról, hogy a "stabilitás horgonyaként" emlegetett Helmut Kohl 16 évig tartó kormányzása után minden rendben megy tovább – csak egy kicsit jobban. A hatalomváltás egyben a háború utáni nemzedék generációváltását is jelenti, akik azt állították: a "bonni vének" nem képesek megfelelő választ adni a 21. század kihívásaira. Schröder diadala nyomán Németországot Willy Brandt és Helmut Schmidt után ismét szociáldemokrata kancellár vezeti. Az ország története során első ízben fordult elő az, hogy a kihívó választás útján aratott diadalt a hivatalban lévő kancellár fölött.



Gerhard Schröder első külföldi útja Párizsba vezetett. Szembenéznek az új kihívásokkal
    Fotó: MTI

Ráadásul nem is akármekkora különbséggel: míg a szocdemek a voksok 40,9 százalékát
gyűjtötték be, a Kohl vezette CDU/CSU-nak csak a szavazatok 35,1 százaléka jutott. Bár
a hat százalékos előny csekélynek tűnik: Németországban ez mégis földcsuszamlásszer?
győzelmet jelent. Általános megkönynyebbülésre egyetlen szélsőjobboldali párt sem
került be a Bundestagba. A nagyfokú érdeklődést jelzi az a tény, hogy a majdnem 61
millió jogosult közül csaknem 50 millióan mentek el szavazni, ami több, mint 82 százalékos
részvételi arányt jelent. Ilyen aktivitásra az 1990-ben történt újraegyesítés óta
nem volt példa az országban. Oscar Lafontaine, SPD pártelnök – aki vasárnap ötezer
ember előtt kéz a kézben ünnepelt az új kancellárral – a győzelem után egy új
politika kezdetét jelentette be.

A Gregor Gysi vezette PDS számára is jelentős áttörést jelentettek a választások:
ki tudtak lépni a "keleti karanténból" azáltal, hogy a nyugati tartományokban összesítve
egy százalék fölötti szavazatmennyiséget szereztek, továbbá öt tartományi listán
is mandátumhoz jutottak. Az elkövetkezendő négy esztendő során tehát komolyabban
hallathatják hangjukat a kommunista utódok. Megszerzett 35 mandátumuk már frakció
alakításához is elegendő. Gysi elmondta, hogy pártja egy vörös-zöld kormánykoalció
létrejötte esetén baloldali ellenzékként kván tevékenykedni.

A nagy vesztes, Helmut Kohl magára vállalta a felelősséget a vereségért, és
bejelentette, hogy leköszön pártelnöki tisztségéből. Utódja valósznűleg Wolfgang
Schuble, jelenlegi frakcióvezető lesz.

A sokak által előre biztosnak vett szocdem-győzelem Schröder szerint három fő
dolognak köszönhető: realisztikus programjuknak, a párt rendkvüli egységének,
valamint saját személyének. Az igazsághoz azonban hozzá kell tenni, hogy a sikerben
oroszlánrésze van Lafontaine-nek, aki egységestette a pártot, megteremtve ezzel a hétvégi
eredmény biztos alapját. A csúcsrajutáshoz nagy mértékben hozzájárult az egykori
keletnémet választók tömeges elfordulása is a CDU-tól. Néhány szászországi és türingiai
körzet kivételével az uniópárt minden más keletnémet területen vereséget
szenvedett. Ezzel szemben az SPD jelentősen megerősödött a keleti tartományokban.
Megfigyelők szerint ez azzal magyarázható, hogy a választópolgárok többsége számára
rendkvül vonzónak tűnt a szociáldemokraták programjában oly sokat hangoztatott
megoldás az ország legégetőbb gondjára – a négymillió embert érintő munkanélküliségre.
Sokan úgy érezték: a fiatalabb, lendületesebb Schröder könnyebben megtalálja majd a
problémák ellenszerét. Az új kancellár kijelentette, hogy legfontosabbnak a gazdasági
stabilitást és fejlődést, a belbiztonságot valamint a külpolitikai folytonosságot
tartja.

Természetesen a jövőbeni parlamenti koalícióra vonatkozó elképzeléseiket sem
rejtették véka alá a győztesek. A párt hétfői sajtóértekezletén bejelentették,
hogy megbízott képviselőik Lafontaine vezetésével még pénteken tárgyalásokat
kezdenek a Zöldek delegációjával egy közös kormány megalakítása céljából. Hozzátették
azonban, hogy a koalícióval kapcsolatos kérdéseket nyugodtan, kapkodás nélkül tárgyalja
majd meg az SPD.

A kormányprogram kidolgozását nem szabad elsietni – figyelmeztetett a választások
győztese. A körvonalazódó vörös-zöld koalíció több okból is valószínűnek látszik.
Mindenekelőtt a két pártnak együtt 345 képviselője lenne, ami elegendő 21 mandátumos
többséget biztosít nekik a másik három párttal szemben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!