hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A HÉTEN TÖRTÉNT

1998. 10. 10.
Argentin fegyvereladási botrány A Buenos Aires-i amerikai nagykövetség szerdán cáfolta a napokban felröppent hírt, miszerint Argentina Washington tudtával és beleegyezésével adott el fegyvereket Horvátországnak 1991-ben, illetve Ecuadornak 1995-ben. Daniel Nelson volt argentin külügyminiszteri hivatalnoknak a Clarin cím? lapban megjelent kijelentésére reagálva Washington leszögezte, hogy az Egyesült Államok támogatta a balkáni országokkal szembeni fegyver-embargót, és "nem tudott semmilyen fegyver-transzferről Argentína és Horvátország között, nem is folytatott semmilyen tárgyalást Argentínával ez ügyben". Az illegális fegyverüzlet körül összecsapott hullámok a Carlos Menem által vezetett jelenlegi argentin kormány eddigi legnagyobb botrányát eredményezték, ami többek között Oscar Camilion védelmi miniszter állásába került, de egy állami fegyvergyár vezetőinek letartóztatását is magával vonta. A vádak szerint 7150 tonna fegyver Horvátországnak való eladása, illetve az Ecuadornak juttatott több ezer gépfegyver már csak azért is figyelemreméltó, hiszen a vitatott időben argentin csapatok is állomásoztak a Balkánon az ENSZ békefenntartó égisze alatt, a Peru és Ecuador között kötött békeszerződésben pedig Argentína a kezes szerepét töltötte be. (MTI)

Japán bocsánatkérés



Szerdán Japánba érkezett Kim De Dzsung dél-koreai államfő. Kim februári megválasztása
óta első ízben látogatott el Japánba. Obucsi Keidzo kormányfő a tervek szerint "mély
sajnálatát" fejezi majd ki a Korea 1910 és 1945 közötti japán gyarmatosítása
alatt történtekért, és a hírek szerint a japán bocsánatkérés ezúttal konkrétabb
lesz, mint Murajama Tomiicsi szociáldemokrata párti kormányfő négy évvel ezelőtti
bocsánatkérése volt. Dél-Korea ragaszkodik ahhoz, hogy minden új japán kormány
kifejezze sajnálatát a múltban történtek – többek között a koreai nyelv használatának
betiltása, férfiak kényszermunkára, nők bordélyokba való hurcolása – miatt. A
japán kormánypárt több képviselője ellenzi, hogy a szigetország – amint az a
terveiben szerepel – közös közleményben fejezze ki megbánását a Koreai-félsziget
gyarmatosítása miatt. A konzervatív Liberális Demokrata Párt jobboldali politikusai
szerint Japánnak nem kell minden kormányváltás, illetve dél-koreai elnökváltás
esetén bocsánatot kérnie. "Az 1965-ben kötött japán-dél-koreai alapszerződésben
e kérdést már rendezték" – közölte Eto Takami, az igazgatási ügynökség volt
vezetője. (MTI)


Újabb emberrablás Csecsenföldön



Három brit mérnököt raboltak el a szakadár orosz köztársaságban két héttel azt követően,
hogy Camilla Carr és Jon James szociális munkások 14 hónapos fogvatartás után 1998.
szeptember 20-án kiszabadultak. A három férfi már egy éve egy olyan távközlési
rendszer építésén dolgozott a Granger Telecom nevezet? brit cég megbízásából,
amely elkészültekor a csecsen kormány szerint az ország lakosságának 95 százalékát
ellátná. A fegyveres támadás a fővárosban, Groznijban lévő otthonukban érte őket,
amikor húsz felfegyverzett, egyenruhás férfi a britek testőreivel való összecsapás
után elfogta őket. A külügyminisztérium szóvivőnője elmondta: "Kapcsolatban állunk
a mérnökök családjával, munkaadóival, és az orosz hatóságok együttműködését
is kértük az elraboltak biztonsága és mielőbbi kiszabadulása érdekében." (MTI)


Blair kínai incidense



Tony Blair a héten Sanghajba látogatott. Ez az első eset, hogy a brit miniszterelnök Kínában
jár, mióta Hong Kongot visszacsatolták az anyaországhoz. A szorosabb katonai és
kereskedelmi kapcsolat létrehozása mellett a környezetvédelem és az oktatásügy területein
való együttműködés elősegítése a két ország közötti tárgyalások célja. Az
egyébként kedélyes hangulatú találkozót azonban később az a sajnálatos esemény
zavarta meg, hogy a kínai hatóságok letartoztatták Xu Wenlit, egy szókimondó
demokrata aktivistát, amiért a brit médiának nyilatkozott Blair ötnapos kínai látogatásáról.
Miután az angol államfő tudomást szerzett az esetről, azonnal beszélt Chiang Cemin
elnökkel, minek eredményeként Xut rövid időn belül szabadon engedték. Blair, jóllehet
elismerte a kínai kommunista rezsim eredményeit a szegénység felszámolásában, azt
is elmondta: "Nem leplezzük, hogy továbbra is komoly gondot fogunk fordítani az
emberi jogokra, a politikai és vallási szabadságra." (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!