hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lopakodó hatalomátvétel
Csernomirgyin helyett Primakov

1998. 09. 12.
Jevgenyij Primakov. KGB-veterán

Az elmúlt hetek politikai kötélhúzása után Borisz Jelcin orosz elnök
csütörtökön bejelentette: nem kívánja harmadszor jelölni a miniszterelnöki posztra
Viktor Csernomirgyint. Új jelöltje a veterán Jevgenyij Primakov, aki 1996 óta
külügyminiszterként szolgál az orosz kormányban. Csernomirgyin tévényilatkozatában
arra utalt, hogy Oroszországot politikai és alkotmányos rendjének megváltoztatása
fenyegeti: "A baloldali ellenzéken ismét kiütött a forradalmi láz. Az a céljuk,
hogy erőltetett ütemben lebontsák az ország jelenlegi politikai és alkotmányos
berendezkedését, s eltávolítsák a hatalomból az államfőt. Lopakodó
hatalomátvételről és restaurációról van szó".

Ez az igazi ára a kormányfő-jelöltről való első két duma-szavazásnak –
állítja Viktor Csernomirgyin, aki szerint "a minél rosszabb, annál jobb" elv
érvényesítése csak annak állhat érdekében, aki bajt kíván Oroszországnak. Ma
Oroszországban a "müncheni összeesküvéshez" hasonló folyamatok zajlanak –
mondta a leköszönt ügyvezető miniszterelnök.

Jelcin új jelöltjét, a 69 éves Primakovot technokrataként emlegetik, aki
ideológiailag egyetlen politikai klikk mellett sem kötelezte el magát. Primakov
jelölésével a Duma többsége egyetért, így esély kínálkozik arra, hogy a
politikai patthelyzet egy időre megoldódjék. Kérdéses azonban, hogy a
külkapcsolatokat tehetségesen alakító bürokrata hogyan boldogul a
gazdaságpolitikával.

A régen várt döntés azután született, hogy az Állami Duma, Oroszország
törvényhozó testülete másodszor is, méghozzá igen nagy arányban leszavazta
Csernomirgyin ügyvezető miniszterelnök kinevezését. Jelcin elnök mindeddig távol
tartotta a valódi hatalomtól a kormányzásból nagyobb részt követelő Dumát, de
Csernomirgyin többszöri – már-már megalázó arányú – leszavazása hatására a
múlt héten már komoly engedményekre is hajlandónak mutatkozott.



Viktor Csernomirgyin a visszalépett ügyvezető orosz miniszterelnök kezébe temeti
arcát, amint Igor Szergejev védelmi és Szergej Sztyepasin belügyminiszter között a
parlamenti alsóház vitaját hallgatja. Csernomirgyin szerint, a baloldali ellenzéken
ismét kiütött a forradalmi láz Fotó: MTI

Különböző pártállású politikai vezetők próbálták rábírni Jelcint, hogy
kössön kompromisszumot, és mondjon le Csernomirgyinről. Az ügyvezető kormányfő a
napokban személyesen kereste fel Jelcint, hogy elmondja: amennyiben az ő személye
megosztást okoz Oroszországban, kész visszalépni a következő jelöléstől. A
csütörtöki döntés súlyos válságtól mentette meg az országot, hiszen ha a Duma
harmadszor is leszavazta volna Csernomirgyint – aminek nagy volt a valószínűsége
–, akkor az orosz törvények értelmében fel kellett volna oszlatni a
törvényhozást, és új választásokat kellett volna kiírni. Mindemellett Zjuganov
kommunista pártvezető azzal is megfenyegette az elnököt, hogy Csernomirgyin harmadik
jelölése esetén a kommunista többség? Duma bizalmatlansági indítványt nyújt be
ellene. Ez megakadályozta volna Jelcint a Duma feloszlatásában, bár azt nem lehet
tudni, vajon az ellenzéknek lett volna-e elegendő szavazata egy ilyen indítványhoz.

Oroszország jelenlegi helyzete sokak szerint kísértetiesen hasonlít az 1990-91-hez. Az
elmúlt hét év minden reménye eltűnt a gazdaság összeomlásával és a politikai
döntéshozatal ellehetetlenülésével. Ellenzéki és vallási vezetők egyaránt arra
figyelmeztettek, hogy ha nem születik gyors megoldás, erőszakhullám söpörhet végig
az országon. Az elnöki ambíciókat dédelgető Alekszander Lebegy szerdán
bejelentette, hogy készen áll a kormány vezetésére. Véleménye szerint Jelcinnek le
kell mondania, hiszen a hatalom teljes bénultsága már nyilvánvaló.

Külföldi vélemények szerint a jelenlegi orosz helyzet a legjobb esetben is
hosszútávú instabilitással fenyegetheti a világot. A külföldnek egyre inkább egy
fokozatosan elszigetelődő és talán ellenségessé váló Oroszországgal kell
szembenéznie, ami annál is nagyobb veszélyforrás, mivel az ország huszonkétezer
nukleáris robbanófejjel rendelkezik. Nem tisztázott kérdés, hogy ki és pontosan
hogyan rendelkezik ezek fölött. Moszkvai sajtóvélemények szerint Jelcin
meghátrálása a Dumával szemben "uralma" végét is jelenti. Ugyanakkor az elnök,
akit megfigyelők szerint az utóbbi időben elnöki tanácsadók helyett egyre gyakrabban
az orvosok készítenek fel nagyobb nyilvános szerepléseire, határozottan kijelentette:
végig kívánja szolgálni hivatali idejét, és nem fog 2000 előtt lemondani
posztjáról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!