hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elszabadult a Jangce

1998. 08. 08.
Hétszáz méter hosszan átszakadt a gát Kína Hupej tartományában, Vuhan várostól 70 kilométerre – jelentette egy hongkongi központú emberi jogi csoport. A gátszakadás 150 katona és több száz polgári személy halálát okozta. A tragédiát megelőzően Kínában már 1200 ember halt meg az idei árvizek miatt – ez kétszer annyi haláleset, mint tavaly.

"Sok embernek a szó szoros értelmében semmije sem maradt" – mondja a
Nemzetközi Vöröskeresztnél dolgozó Helge Kvam. "Otthonaikat elmosta a víz,
egyáltalán semmilyen személyes holmijuk nincs, és gyakorlatilag nincs mit enniük."

"Remélem, hogy elejét tudjuk venni egy katasztrófának. A termény 30 százalékát
már elveszítettem az esőzések miatt, de ha a folyó jön, az egész odavész" –
panaszkodik a 70 éves Li Tian.

Az Új Kína hírügynökség beszámolója szerint hétfőn Hupej tartomány egy másik
térségében tizenegy helyen rést robbantottak a gátban, hogy a Jangce folyó
vízszintjét valamelyest csökkentsék. A térségből előzőleg kitelepített 38 ezer
ember hajléka – közel tízezer otthon – romba dőlt. A művelet célja az egyik
legnagyob kínai iparváros, a 7 milliós Vuhan helyzetének könnyítése volt. A kínai
hatóságok már több gátat felrobbantottak, hogy a termőföldek elárasztásával
tereljék el az Amazonas és a Nílus után a világ harmadik legnagyobb folyójából
kiömlő vizet a fenyegetett nagyvárosoktól és vasutaktól.

Az Új Kína hírügynökség szerint a Jangce völgyében 3200 helyen veszélyes a gátak
állapota, s ebből 1800 helyen nagyméret? gátszakadástól lehet tartani. A
Vöröskereszt Nemzetközi Szervezetének (ICRC) képviselője, Arne Jacobsen szerint
Hunan és Hupej tartományok lakosságának 40 százaléka árvízkárosult. Több millió
ember másfél hónapja a gátakon él, és 36 fokos melegben, elégtelen táplálkozás
mellett homokzsákokkal erősíti a védműveket. Sokan megbetegedtek, bár járványok
nem törtek ki – mondta Jacobsen.

Kínán kívül is több helyen pusztítanak a megáradt folyók. Indiában több ezren
menekültek el Tripura északkeleti megyéből a hatnapos súlyos esőzést követően.
Bangladesben pedig, Dhaka fővárostól 190 kilométerre északra, Gaibandha városának
közel a fele térdig érő vízben áll. Tízezren már menedékhelyekre kerültek, sokan
pedig csónakkal mentek munkába.

A két héttel ezelőtti hatalmas felhőszakadás következtében Kelet-Szlovákiában is
árvíz pusztított. Közel félszáz ember életét vesztette, az árvíz által okozott
kár értéke pedig meghaladja az 1,6 milliárd koronát – közölte hétfőn az
árvízzel kapcsolatos teendőket felügyelő kerületi bizottság alelnöke. Ezer éve
nem volt hasonló árvíz a Kis-Szinye patak völgyében, ahol a felhőszakadás nyomán
hömpölygő víz és a hegyekből lemosott iszap a völgy mélyén fekvő falvakra
zúdult.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!