Kereső toggle

A forgatókönyv készen áll

Sivatagi Mennydörgés

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"A Pentagon egy hetet szán a katonai akciót bevezető
bombatámadásokra" – állítja a héten megjelent
elemzésében az amerikai Time magazin, amely úgy értesült: a
tervezett célpontok között nem szerepel Szaddám Huszein iraki
elnök.

Az amerikai hadügy-minisztérium elkészítette az Irak ellen
tervezett hadműveletek forgatókönyvét. A várható támadás
részletei pedig már nyilvánosságra is kerültek. A Time
magazin információi szerint az egyhetesre tervezett
légitámadások négy célpont ellen irányulnának: először
"Irak légvédelmi hálózata és az ezeket összekötő
parancsnoki rendszer" a cél. A további sorrend: "a
biológiai és vegyi fegyverek gyártásával összefüggő
épületek és bunkerek", majd a "mérges gázok
előállítására alkalmas létesítmények, köztük az elnöki
paloták egy része", végül Szaddám Huszein "hadigépezete
és fegyverkészletei".

A legvalószín?bb haditerv szerint a katonai támadás éjszaka
fog elkezdődni. Az első hullámban az amerikai csapatok a
Perzsa-öbölben állomásozó hadihajókról,
tengeralattjárókról és B–52-es bombázókról lövik ki
titániumbevonatú rakétáikat Bagdadra. Egy hét leforgása
alatt az amerikai és brit csapatok közel ezer légicsapást
képesek végrehajtani. Összehasonlításként: az
Öböl-háború során a szövetséges csapatok 40 ezer bevetést
indítottak Irak ellen, így a Pentagonban azzal számolnak, hogy
most a lehetséges célpontoknak csupán egy részét lesznek
képesek bombázni. Katonai elemzők szerint azonban a
támadások hatásfokát lényegesen javíthatják az utóbbi
években kifejlesztett fegyverek, a nagy pontosságú
"intelligens bombák" és a föld alatti katonai
létesítmények megsemmisítésére alkalmas két és fél
tonnás óriásbombák.

Bár az Egyesült Államok legfontosabb célja Irak
tömegpusztító fegyvereinek megsemmisítése, számos
keményvonalas katonai stratéga programjában szerepel Szaddám
Huszein halálának a lehetősége is. Az iraki elnök
likvidálásának azonban számos akadálya van – állítja a
U.S. News & World Report. A megszólaltatott katonai
szakértők szerint csupán légitámadásokkal "szinte
lehetetlen" Szaddám Huszein eltávolítása. Ehhez minimum 200
ezer szárazföldi katonára és tengerészre lenne szükség a
térségben. Ennyi katona azonban – írja a washingtoni lap –
se közel, se távol. Egy ekkora haderő felállítása további
60-90 napot venne igénybe, és egy teljes kör? szárazföldi
akcióhoz legalább négy hónapra lenne szükség. William Cohen
védelmi miniszter a CNN által az iraki válságról rendezett
nyilvános vita során megerősítette, hogy az Egyesült
Államoknak "nem célja egy elhúzódó hadjárat" Szaddám
Huszein ellen.

További akadályt jelent egy 1981-ben Ronald Reagan által
jóváhagyott elnöki rendelet, amely kimondja, hogy "az
Egyesült Államok nevében cselekvő vagy annak alkalmazásában
levő személy nem vehet részt gyilkosságban és nem is
segíthet elő ilyet. Szaddám Huszeint tehát nem lehet
közvetlenül célba venni. Az iraki elnök elleni közvetlen
támadást az is nehezítené, hogy Huszein naponta változtatja
szálláshelyét több mint hetven palotája között. Brent
Scowcroft volt nemzetbiztonsági tanácsadó a U.S. News &
World Report kérdésére felidézte, miként próbáltak az
Öböl-háború idején úrrá lenni – eredménytelenül –
ezen a nehézségen: "1991-ben az összes helyszínt
lebombáztuk, amelyről úgy gondoltuk, hogy Szaddám ott
rejtőzhet." Egy washingtoni katonai szakértő, Michael
Eisenstadt arra figyelmeztetett, hogy "Szaddám Huszein azonnal
bevetné vegyi és biológiai fegyvereit, ha úgy érzi, hogy
veszélyben van az élete".

A U.S. News & World Report összefoglalta a hivatalostól
eltérő, de esetleg számításba jövő további
elképzeléseket is. Egyik változat szerint amerikai katonai
felügyelettel és védelem mellett biztonsági övezetet kellene
kiépíteni Irak területén az iraki ellenállási mozgalom
részére. Ez az ötlet azonban a gyakorlatban már kudarcot
vallott: 1996-ban Huszein erői az állítólag védett kurd
területeken szisztematikusan felderítették és
lemészárolták az USA pártfogását élvező ellenzékieket.

A Pentagon egy másik terve szerint blokád alá vonhatnák
Basrát, a Perzsa-öbölbe vezető egyetlen iraki kikötőt,
amely egyben az Irak elleni gazdasági embargót kijátszó
olajcsempészet fontos központja is. Ez a lépés azonban
Iránnal okozhatna konfliktust, mivel Teheránról azt
feltételezik, hogy hasznot húz a Basrán keresztül folyó
csempészetből.

Ezek a forgatókönyvek azt a veszélyt is felidézik, hogy
Szaddám Huszein hirtelen megbuktatása esetén Irakban
polgárháború törhet ki az északi kurdok, az ország
közepén élő szunnita muszlimok és a déli síita muszlimok
között, amely akár az ország felosztásával járhat. Az
Irakkal szomszédos államok közül Törökország egy kurd
felkeléstől fél, az Öböl-államok pedig attól tartanak,
hogy az iraki síiták szívesen beengednék a szintén síita
vallási többséggel rendelkező Iránt a déli olajmezőkre. A
Bush-kormányzat hasonló aggodalmak miatt döntött 1991-ben
amellett, hogy kevésbé veszélyes a háborúban meggyengült
Huszeint hatalmon hagyni, mint megkockáztatni Irak
feldarabolódását. A "Sivatagi Mennydörgés" stratégái
1998-ban most újra azzal a dilemmával állnak szemben, hogy
megelégedhetnek-e egy részleges eredménnyel járó katonai
akcióval? A fegyveres megoldással szembeni ellenvélemények
kapcsán a Time megjegyezte: "Amennyiben a hadművelet nem
járna sikerrel, az Egyesült Államok megpróbálkozhat egy
újabb légitámadással. Azonban látva, hogy milyen nehéz
elfogadtatni a \'Sivatagi Mennydörgést\', a várható
veszteségek után egy további folytatás kétszeresen is nehéz
lehet."

Olvasson tovább: