Kereső toggle

RÖVIDEN

Kamerun: benzinrobbanás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

221 ember vesztette életét Jaundéban, Kamerun
fővárosában, miután két üzemanyagot szállító tehervonat
összeütközött. Az ütközést követően százával
igyekeztek a helyszínre az emberek, hogy vödrökkel hordják
otthonaikba az értékes anyagot, ám a szemtanúk szerint egy
gondatlanul elejtett cigarettacsikk lángba borította a
patakokban folyó benzint. A pillanatok alatt kialakult
tűzvészben "az emberek össze-vissza rohangáltak, többeknek
közben égett a ruhája" – mondta el az egyik helybéli
lakos. (MTI)

Sevardnadze vádol

Szalman Radujev hírhedt csecsen osztagparancsnok, egy
szélsőséges szervezet vezére vállalta a felelősséget az
Eduard Sevardnadze grúz elnök ellen megkísérelt múlt
hétfői merényletért. Sevardnadze szerint a merénylet
"nemzetközi akció volt". A grúz parlament fokozott
ellenőrzés alá vonta a grúziai orosz katonai bázisokat. A
kaukázusi ország államfője sajnálkozását fejezte ki annak
kapcsán, hogy Moszkva hosszú évek óta nem tesz semmit a grúz
biztonsági szolgálat egykori vezetőjének, Igor Georgadzénak
kiadatása érdekében, aki 1995 augusztusában merényletet
szervezett az államfő ellen, s aki a most elkövetett
merényletnek is fő gyanúsítottja. (CNN)

Bosszú Athénban

Nagy erej? robbanás rázta meg csütörtökre virradóra az
amerikai General Motors vállalat athéni irodaépületét –
közölte a görög rendőrség. A rendőrség szerint az
épületre egy rakétát lőttek ki, amely átütötte az
irodaház falát, majd odabent felrobbant, komoly anyagi károkat
okozva. A robbanást az egész észak-athéni villanegyedben
hallani lehetett. A feltételezések szerint a merényletet arab
terroristák követték el. Ezzel kívántak tiltakozni az USA
Irak ellen tervezett akciója miatt. Személyi sérülés nem
történt. (MTI)

Magyar katonák balesete a sivatagban

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint két magyar
békefenntartó katona meghalt, egy pedig könnyebben megsérült
közlekedési balesetben az Egyiptomhoz tartozó
Sínai-félszigeten. A baleset következtében életét vesztette
Molnár Lőrinc törzsőrmester és Hídvégi Attila őrmester,
míg Majer János rendőr törzszászlós könnyebb sérülést
szenvedett. A tájékoztatás szerint a három magyar
békefenntartó terepjárója egy szokásos
szállítmánykísérési feladatra indult, a tábortól mintegy
200 kilométerre, s eddig tisztázatlan okok miatt lesodródott a
közútról. A tragikus eset kivizsgálását a Camp David-i
békeszerződés betartásának ellenőrzésére létrehozott
Többnemzetiség? Erők (MFO) parancsnoksága a magyar fél
bevonásával folytatja. (MTI)

Gracsov összetörte magát

Autóbalesetet szenvedett Pavel Gracsov volt orosz védelmi
miniszter. A baleset múlt csütörtökön történt, amikor
Gracsov terepjárójával hazafelé tartott Rjazanyból. "A
tábornok sérülése igen súlyos, de eszméleténél van.
Jelenleg egy Moszkva környéki katonai korházban kezelik" –
tájékoztatta lapunkat a budapesti orosz nagykövetség. Gracsov
tábornokot, aki a csecsenföldi háború határozott
támogatója volt, 1996. június 18-án váltották le, és
helyette régi riválisa, Lebegy tábornok került a
Nemzetbiztonsági Tanács élére. (Hetek)

Olvasson tovább: