Kereső toggle

"Egyáltalán nem félek a vírustól"

Édesanyját a spanyolnátha vitte el: ezt tanácsolja a 102 éves Feri bácsi a karantén idejére

Attól sosem félt, hogy meg fog halni, de Istenhez sokszor kiált

Sebestyén István 2020.03.22. 09:46
Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Három éves volt, amikor édesanyját elvitte a spanyolnátha, megsebesült a keleti fronton, hadifogságba került, a háború utáni éhségben pedig elvesztette a munkahelyét. A 102 éves Bakó Ferenc a Heteknek beszélt arról, hogy mi a legfontosabb ahhoz, hogy a krízishelyzeteket túléljük.   

 
Feri bácsi, hogy viseli az önkéntes karantént?
 
Nagyon jól, Fertőszentmiklóson vagyok a lányomnál. Az unokáim és a dédunokáim ellátnak minket, bevásárolnak nekünk. Az iskolai konyha még üzemel, oda befizettünk, úgyhogy csak a reggeliről meg a vacsoráról kell magunknak gondoskodnunk. Nem félek egyáltalán a vírustól, olyan mintha nem is lenne krízishelyzet.  
 
Hogy telik egy napja? 
 
Ugyanúgy, mint máskor, azzal a különbséggel, hogy a nem megyünk el itthonról. Reggel 7 órakor kelek, tisztálkodás, reggeli, utána meg begyújtok, megcsinálom az ágyat, mert a szobarend az nagyon fontos. Szerencsére kertesházban vagyunk, úgyhogy a kertben tudok sétálni, bár most már nem szoktam annyit, mint korábban, csak olyan 4000-4500 lépést naponta. Ha rossz idő van, akkor a házban gyalogolok – de muszáj, mert különben nem működik rendesen a „futóművem”.
A zene is sokat segít, majdnem minden nap mandolinozok. Na, meg ott van a Facebook, biztos szoktad olvasni a firkáimat. Pedig nem olyan régen még alig láttam, de azóta mindkét szememet megműtötték. Talán túl jól is sikerült a műtét, mert most néha mindent duplán látok. (nevet) 
 
A Hetek a 100 éves születésnapja alkalmával nagyinterjút készített Bakó Ferenccel. Az interjút itt olvashatják.
 
Mit tudna tanácsolni azoknak az időseknek, akik nem maradnak otthon? 
 
Sokan azért nem maradnak ám otthon, mert nincs, aki ellássa őket, és kénytelenek elmenni bevásárolni meg ellátni magukat. Persze vannak olyanok is, akik nem veszik komolyan a járványt, nem törődnek azzal, hogy esetleg másokat is veszélybe sodornak.  
Szerintem a legjobb, ha nem is veszünk tudomást a járványról, egyszerűen csak otthon maradunk és elfoglaljuk magunkat – én legalábbis ezt teszem. Mindig agyonütöm az időt, igyekszem aktív lenni.
 
A több mint száz év alatt sok krízishelyzetet megélt. Mit gondol, mi az a legfontosabb lelki hozzáállás a baj idején, ami segít keresztüljutni a nehéz időszakon? 
 
Édesanyámat fiatalon vitte el a spanyolnátha, de erre nem nagyon emlékszem, mert csak 3 éves voltam. Aztán ott volt a világháború, a keleti fronton súlyosan megsebesültem, majd itthon a bevonuló oroszok fogságába kerültem. Elkaptam a hastífuszt – bár szerintem dizentéria volt –, aztán a hadifogolykórházból megszöktem. Olyan szegénység volt, hogy a cipőtalpat papundeklivel (kartonpapírral) pótolták, a húslevest meg tökbélből csináltuk – olyan finomat ettünk belőle, hogy csodálatos. 
A háború után elhelyezkedtem egy szénsavgyárban, de hamarosan kirúgtak onnan is, meg a pártból is, mert rájöttem, hogy az igazgató lop. Négy gyerekkel lettem munkanélküli. Akkor angóra nyulakat kezdtünk tenyészteni, majd Pestre költözünk: ott voltam szeneslegény, segédmunkás, üzletvezető, a csepeli vasműveknél meg a kohó mellet 85 fokban dolgoztam, hogy eltartsam a családomat. 
A legnagyobb bajban sem azon gondolkodtam, hogy most meg fogok halni, vagy vége mindennek, ez eszembe sem jutott. Azt viszont sokszor mondogattuk, hogy Istenem, segíts. Szóval a hit és a lelki egyensúly nagyon fontos, meg az, hogy az ember tegye meg magért azt, amit tud. Meg persze a szolidaritás is lényeges, hogy ne csak magunkra gondoljunk, hanem egymáson is segítsünk, amikor kell.
 
Ha otthon maradna, de nem akar lemondani a Hetekről, rendelje meg digitális formában! Részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon!