Kereső toggle

Rovarinvázió: csapataik harcban állnak

Interjú Sipos József növényorvossal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sáskajárás, poloska-invázió, új kártevők megjelenése – a környezetváltozással párhuzamosan egyre inkább felborul a rovarvilág természetes rendje, ami lokálisan akár éhínségekhez is vezethet. A védekezéshez vegyszerekre is szükség lenne, miközben az EU vissza-szorítja ezek használatát. Sipos József növényorvossal, Az Év Agrárembere 2019 díj növényvédelmi és közönségdíjasával beszélgettünk.

Alig kezdtük el a beszélgetést, máris egy poloska pottyant a zakómra. Idén is lesz invázió?

– Nagy esély van erre, hiszen az utóbbi évek legenyhébb tele volt az idei, legutóbb 1990–91-ben volt ilyen időjárás. A kemény fagyok elmaradása kifejezetten kedvez az áttelelő rovarpopulációnak, ráadásul a globális környezetváltozás miatt egyre inkább kell számolnunk az invazív, vagyis bevándorló, vagy mondanám, inváziós rovarokkal is, mint például a zöld vándorpoloska vagy az amerikai lepkekabóca. Az iskolában mi még azt tanultuk, hogy a Kárpát-medence a kontinentális éghajlati övezethez tartozik, és a szőlőtermesztés északi határa Tokaj vonala. Ehhez képest ma már tényszerűen a mediterrán övezetbe csúsztunk át, szőlőt lassan már Dél-Lengyelországban is lehet termeszteni. Így a déli légáramlattal, vagy az áru- és személyforgalommal ide érkező, nálunk nem őshonos rovarok meg tudtak itt telepedni, és folyamatosan képesek a szaporodásra.

Magyarország esetében mennyi új fajról beszélhetünk?

– Az M5-ös autópályán Röszkétől Kiskunfélegyházáig és számos erdészeti, mezőgazdasági területen helyeztünk ki rovarcsapdákat. Ezek eredményei alapján azt látjuk, hogy tucatnyi új kártevő jelent meg nálunk az elmúlt években. Ezek között nem csak poloskák vannak: számolnunk kell egyebek mellett a harlekinkaticával, a szállóvendég éjcincérrel, a boróka tarka díszbogárral, az amerikai darázscincérrel is.

A poloskák tekintetében tehát nemcsak azért van invázió, mert az itteni fajok intenzíven képesek szaporodni, hanem azért is, mert új fajok telepednek meg nálunk (a zöld vándorpoloska, a márványos címeres poloska). Ráadásul ezeknek nincs igazán természetes ellenségük, nincs annyi baromfi, hogy mindet össze tudják kapkodni. A kiskertekben lehet enyhíteni a rohamot, ha kesztyűs kézzel összeszedegetjük őket, vagy sárga edénybe olajos vizet teszünk ki, az otthonokat pedig szúnyoghálóval érdemes védeni, de ezek csak részmegoldások. Kísérletezünk olyan illat- és anyagmintákkal, amelyeket rovarcsapdaként használva nagy mennyiségben lehetne pusztítani a poloskákat, ám ez a módszer még kísérleti stádiumban van.

Amíg nálunk a poloskák jelentenek gondot, addig Afrikában sáskajárás pusztít. A kínaiak felajánlották, hogy küldenek kacsákat a sáskák megfékezésére – ez szakmailag komolyan vehető ötlet vagy nem több bulvárhírnél?

– Mondjuk úgy, hogy ez a felajánlás egy nagyon szép gesztus – de nem több annál. Talán túlzás nélkül lehet bibliai szintű csapásnak nevezni azt, ami Afrikában zajlik, konkrétan országok, emberek sorsa múlhat ezen. A sáskajárás mindig annak a jele, hogy valami felborult a környezet egyensúlyában – ugyanis ezek a rovarok alapesetben nem szaporodnak túl az élőhelyükön. Ehhez az első szikra lehet a természetes ellenségeik populációjának csökkenése, valamilyen lokális klímaváltozás vagy akár a mezőgazdasági túltermelés is.

A túlszaporodás – vagy gradáció – azért olyan gyors, mert a sáskák kifejléssel fejlődnek, vagyis nincs bábállapot, hanem már a kis egyedek is táplálkoznak. Ahhoz, hogy a folyamat megálljon, szintén környezeti hatásra van szükség – lehűlésre, esős időre – vagy arra, hogy a táplálékforrások kimerüljenek. Ez utóbbi azonban humanitárius katasztrófával fenyeget. 

A klímaváltozás milyen hatással van a rovarvilágra? Elképzelhető, hogy a jövőben sáskajárások, poloskainváziók vagy más kártevők elszaporodása az eddiginél többször fog gondot okozni?

– Azt lehet látni, hogy miközben a rovarfajok száma csökken, az egyedszámok esetenként valószerűtlenül megnőnek. A környezetváltozás miatt egyre élesedik a versengés az élővilágon belül, és ez a jövőben nemcsak újabb sáskajárásokat eredményezhet, de újabb és újabb kártevők is elszaporodhatnak hasonló módon. Persze ez a jelenség eddig is létezett, gondoljunk csak a szúnyogok, a mezei pockok vagy akár a levéltetű számának hullámzó növekedésére – de a jövőben ezek a kilengések még intenzívebbek lehetnek, ráadásul egyes fajok olyan területeken is meghonosodhatnak, ahol nincs természetes ellenségük. Sőt, a környezetváltozás és a civilizációs ártalmak nyomán olyan nagyon hasznos élőlények kerülnek veszélybe, mint a fecskék, amelyeknek 1999 és 2009 között 46 százalékkal csökkent a magyarországi állományuk. Nagyapám nekem azt tanította annak idején, hogy a fecskék – más madarakkal együtt – a tanya első védelmi vonalát jelentik, hiszen megeszik a legyeket, légylárvákat, szúnyogokat. Ez a védelmi vonal jelentősen meggyengült. 

A kártevők vándorlását nem követi a természetes ellenségeik mozgása?

– A kártevők mindig előrébb járnak, mint ahogy a számítógépes vírusok a vírusirtókhoz képest. A természetes ellenség általában lassabban érkezik meg, ha egyáltalán megérkezik, és az emberi védekezési technológiák meghonosítása is időigényes. Ezért nagyon fontos a növényvédelmi szakemberek közötti nemzetközi párbeszéd, illetve a növényvédelmi előrejelzési rendszer fejlesztése.

Elképzelhető, hogy egyes fajok inváziója élelmiszerhiányt okozhat akár nálunk is – hasonlóan az afrikai sáskajáráshoz? 

– A vírusokhoz hasonló globális „járványt” a rovarok nem tudnak okozni, hiszen az éghajlati és időjárási körülmények sokszínűsége ezt nem teszi lehetővé. Ugyanakkor lokális válságokat előidézhetnek. A kérdés azért is nagyon fontos, mert az Európai Unió csökkenteni igyekszik a növényvédő szerek hatóanyag-tartalmát.

Ez egyfelől érthető törekvés, nem véletlenül van divatja a biotermelésnek. Ugyanakkor a föld népességének rohamos növekedése, illetve a különféle invazív kártevők megjelenése felveti a kérdést, hogy lehet-e elegendő mennyiségű és minőségű élelmiszert termeszteni vegyszerek használata nélkül. Nagyon úgy tűnik, hogy nem.

Pedig nekem a biotermesztés valóban szívügyem, kiskertekben vagy kisebb gazdaságokban ez általában meg is valósítható. Nagymamámnak három füzete volt: egyikben volt a családtörténet, a másikban a receptgyűjtemény, a harmadikban pedig a kerti praktikák sora. Hova kell vetni a mezei zsurlót, hogy védje a többi növényt, hogyan készítsünk fokhagymakivonatot az atkák ellen, vagy éppen mire jó a tojáshéj.

Azonban az üzemi termelésben – bár vannak rá kísérletek itthon is – nem biztosítható a biotermelés, ott is integrált növényvédelemre lenne szükség. Ez azt jelenti, hogy nem a kémiai növényvédelem az első, hanem a megfelelő fajtaválasztás, a mechanikai és biológiai védekezés, az agrotechnika, illetve az előrejelzés. Ugyanakkor a növényvédő szerek megfelelő időben és mennyiségben történő használatát sem szabad kizárni. Megkockáztatom, hogy ezzel például az afrikai sáskajárás is csírájában elfojtható lett volna.

Ugyanakkor a közgazdasági logika azt diktálja, hogy minél kevesebb ráfordítással a lehető legtöbb hasznot lehessen produkálni egységnyi termőföldön. Ez pedig nem éppen az önmérséklet irányába tolja el a vegyszerhasználatot. A spanyol paradicsomról például rémtörténeteket lehet hallani azzal kapcsolatban, hogy mennyi vegyszert használnak fel a termesztése során...

– Igaza van, de ne menjünk el amellett, hogy igenis lehet arany középút. Az EU most úgy csökkenti a vegyszerek hatóanyag-tartalmát, hogy nem nyújt alternatívát. Eközben például veszélybe kerülhet a gazdaságos hazai repcetermesztés is, ez ugyanis a kártevőknek leginkább kitett növényünk, és okszerű vegyszeres kezelés nélkül nem igazán lehet hatékonyan termeszteni.

Mit gondol, a föld egyre gyarapodó népességét mennyi ideig tudja ellátni a rendelkezésre álló termőföld? Várható olyan technológiai újítás, amellyel jelentősen megnőhet a föld termőképessége?

– Nehéz megítélni, hogy hány milliárd embert tud eltartani a föld, hiszen jelenleg is elképesztő aránytalanságok vannak. A nyugati világban nemcsak dőzsölünk, hanem egyenesen pazarolunk, miközben a sűrűn lakott és kevésbé fejlett térségekben százmilliók éheznek már ma is. Gondoljunk bele: a földön bő 50 milliárd hektárnyi szárazföld van, ám ebből mindössze 1,5 milliárd alkalmas jelenleg mezőgazdasági művelésre. Ez azt jelenti, hogy egy emberre körülbelül egyötöd hektár, vagyis 2000 négyzetméter termőterület jut – ezen kellene megtermelni az összes gabonát, zöldséget, gyümölcsöt, amit egy évben megeszünk, plusz azt a takarmányt, amin az általunk elfogyasztott állatokat felnevelik.

Ami a mezőgazdasági technológiát illeti, ez az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlődött, és ennek következtében a terméshozamok is nőttek, Magyarországon például a rendszerváltás óta 20-25 százalékkal.

Ma már világszerte vannak olyan gazdaságok, ahol az úgynevezett precíziós gazdálkodás révén akár négyzetméterre lebontva meg tudják mondani, hogy az adott termőföldbe mennyi tápanyag vagy éppen víz kell. Jelentős kutatások zajlanak a nemesítés és az öntözés terén is, nem beszélve a gépesítés és a robotizáció fejlődéséről. Az viszont nem egyértelmű, hogy mindez az egész emberiség javát fogja-e szolgálni, éppen az említett egyenlőtlenségek, illetve a mezőgazdasági profitkényszer miatt. 

A méhek, illetve a beporzást végző rovarok pusztulása kapcsán sokan emlegetnek „világvégét”. Mennyire komoly a helyzet?

– A környezetszennyezés és a környezetváltozás jelentősen rontja a porzó rovarok életfeltételeit, ráadásul különféle kártevők és betegségek is egyre inkább tizedelik őket, és persze a növényvédő szerek szakszerűtlen használata is veszélyezteti életüket. Sőt, saját tapasztalataim szerint még az elektromágneses terek is megzavarják a méhek tájékozódóképességét, és elhullásokat okoznak.

Azt nyilván nem kell magyarázni, hogy a beporzás tömeges elmaradása milyen negatívan érinti a terméshozamokat. A helyzet komoly: a Távol-Keleten már vannak olyan területek, ahol emberek végzik a porzást, és már fejlesztés alatt állnak az úgynevezett drónméhek – azonban számomra kérdés, hogy ezekkel a módszerekkel el lehet-e kerülni a méhpusztulás okozta lokális éhínségeket. 

Bálint Gazda nyomdokain

„A termőföld, mezőgazdaság szeretete a családomban nemzedékről nemzedékre átöröklődött, így engem is teljesen magával ragadott” – mondja magáról a 42 éves Sipos József, aki agrármérnöki, mérnöktanári és növényorvosi végzettségét nemcsak hódmezővásárhelyi családi gazdaságukban kamatoztatja, hanem a Szegedi Egyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karán rovartant és biológiai növényvédelmet is tanít óraadó tanárként. Emellett a Bayer Hungária Kft. területi képviselője és méhészeti külkapcsolati nagykövete. 2018-ban Bálint György segítségével és támogatásával indította el a Sipos Gazda brandet, azóta különböző médiumok rendszeresen megszólaltatják szakértőként. Célja gyerekeknek, fiataloknak átadni a kert, a kertészet és a természet szeretetét. Elnyerte Az Év Agrárembere 2019 növényvédelmi és közönségdíját.

Olvasson tovább: