Kereső toggle

GESZTESI KÁROLY

(1963 – 2020)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Gesztesi Károly utolsó rádiós interjúját a Hit Rádiónak adta. A hanganyag soha nem került adásba, így most ezzel a kötetlen beszélgetéssel emlékezünk a művész úrra.

Ha jól tudom, te nem színművésznek készültél, egészen más elképzeléseid voltak.

– Igen, zenész szerettem volna lenni.

Volt konkrét hangszer?

– Hatéves koromtól zongoráztam, aztán bekerültem a Bartók Zeneművészetibe zeneszerzés szakra, közben fagottoztam is, meg trombitáltam – szóval színes volt a paletta.

Hogy keveredtél a színészi pályára?

– Nehezen. Igazából a zongorázás egy nagyon magányos műfaj, ahogy a zeneszerzés is. Már nem emlékszem hogyan, de egyszer beötlött, hogy én csapatban szeretnék játszani. Lehet, hogy ez onnan is eredt, hogy sokáig vízilabdáztam, szerettem a többiekkel bandázni, csapatba tartozni. Nem volt nekem való az a magányos zeneszerzői pálya.

A vízilabda megmaradt még?

– Persze.

Öregfiúk csapat van?

– (Felkacag) Júúj, ez csúnya mondat volt. Nincsen, Kiss Gergőékkel szoktam néha játszani, pedig ők fiatalabbak nálam. Most játszottunk nemrég egyet a Sportuszodában az olimpikonokkal, és bár én korábban centerjátékos voltam, jól tudtam védeni, ezért beállítottak a kapuba. Szerettek. De nekem ebben nem is a vízilabda volt a lényeg, hanem az élmény, hogy együtt vagyunk.

Amikor jelentkeztél a Színművészetire, nem elsőre vettek fel téged.

– Való igaz, talán harmadikra.

Miért futottál neki újra meg újra? Volt benned akarás, küzdés, vagy egy dac, hogy csak azért is megcsinálom?

– Dac lehetett bennem, igen. Kicsit úgy, mint mikor nemrég a Szent Pál Akadémiára felvételiztem. Elsőre kapásból kirúgtak, és akkor nagyon bosszankodtam, de igazuk volt, mert  úgy gondoltam, hogy én nagyon felkészült vagyok, de nem voltam az. Aztán dafkéból nekiálltam, és két hónapon keresztül egyfolytában tanultam – én ilyen vagyok, ha beleállok valamibe, akkor nagyon beleállok –, úgyhogy tanultam. Aztán meg is lett az eredménye, mert bekerültem, hála az Úrnak.

Ha megnézem a színészi pályafutásodat, akkor van benne valami érdekesség, mert sem filmszínész nem vagy igazán, sem színházi színész, hanem valahogy a kettő között mozogsz, mindig ami éppen jólesik.

– Nagyon helyes meglátás. Volt egy pont, amikor eldöntöttem, hogy nem leszek röghöz kötött. Ez ’95-ben volt.

Ennyire kötött a színészi pálya? Nagyok az elvárások a színészek felé?

– Nem tudom. 24 éve volt utoljára, amikor azt mondtam, hogy lekötöm magam, azóta nem, pont azért, mert szerintem – nem mondok ilyen nagy szavakat –, de egy művészember, alkotó ember nem tartozhat sehova, neki szabadnak kell lennie. Ez csak az én véleményem, biztos van, aki másképp gondolja, de művészként nem szabad, hogy elvegyék a szabadságodat. A legfontosabb az, hogy magad felé az elvárás legyen nagyon nagy. Biztos nem érted…

Igyekszem átérezni.

– Csak gondolj bele, hogy tudnál te kifogalmazni egy III. Richárdot, ha be vagy szűkítve egy színházba. Lehet, hogy butaságokat beszélek, de én nem tudtam szárnyalni. Most már 24 éve megvan az a szabadságom, hogy ha valami nem tetszik, akkor fölállok és elmegyek. Ez szerintem minden színésznek kijárna, persze ehhez kellett az, hogy a színészettől függetlenül nekem van egy anyagi bázisom, amire tudtam támaszkodni. Furcsa lesz, amit mondok, de nekem meggyőződésem, hogy a színészetet nem lehet színészkedéssel megúszni, muszáj mögé tenni egy anyagi bázist, különben soha nem leszel szabad. Minden alkotó embernek ezt mondom.

Lehet, hogy nagyon elcsépelt kérdés, de Magyarországon ez a szakma szerinted meg van becsülve?

– Nem, ez nincs, és sose volt. Le van butítva. De tervezem, hogy még Magyarországon forgassak, ezért nem mondok véleményt erről. (Nagyokat nevet). Egyébként, remélem, hogy a Máté fiam forgatni fog filmeket, és legalább statisztaként számít rám. Szoktam neki mondani, hogy én leszek a legdrágább háttér.

Melyiket szereted jobban, filmben játszani, vagy színházban?

– Filmben.

Miben más?

– Mindenben. Filmben egyszer odarakom magam, és akkor az megvan. Főleg, ha olyan emberekkel dolgozom, akik profik.

Mi volt a kedvenc filmes szereped?

– A Szabadság, szerelemben volt az edző.

Miért?

– Jó volt az uszodában, nagyon jó volt a Kiss Gergőékkel, minden jó volt. Andy Vajnának fantasztikus volt a felkészültsége. Ilyen apróságok voltak, hogy én sose viszem a magánéletemet se a színpadra, se a filmbe, de akkor volt ott egy nem túl jó napom, amit ő megérzett. Reggel 6-kor a Sportuszodában forgattunk, és egy kézfogásból tudta, hogy valami nincs rendben. Hét perc múlva megjelent egy teával, és azt mondta, ezt idd meg, jobb lesz. Ilyen volt ő.

Áttérve a szinkronszínészetre, ez mikor jött az életedbe, emlékszel?

– Emlékszem, igen. Az úgy volt, hogy elkezdtek begyűrűzni az afroamerikai filmek Magyarországra, és volt összesen három hang a szerepekre, köztük az egyik az enyém. Egyfolytában nyomtuk, reggel 6-tól éjfélig.

Nagyon ikonikus szereped a Shrek. Karácsonykor eddig azt mondtuk, hogy nincs karácsony Kevin nélkül, lassan azt mondjuk, hogy nincs karácsony Shrek nélkül…

– Komolyan? Ezt nem tudtam.

Bizony. Nem ódzkodtál attól, hogy elvállald? Laikusként azt gondolnám, hogy egészen más egy rendes filmet szinkronizálni, mint egy rajzfilmet.

– Nem. De homályosan emlékszem már, húsz éve volt az első része. Azt gondoltam, hogy egy ország gyűlöl, mert engem kell hallgatni egyfolytában, de a gyerekek imádták. Van egy új darabunk, a Páratlan Páros a Bánfalvy stúdióval. Nemrég volt egy szituáció előadás közben, amit nem tudtam megoldani, és elkezdtem Shrek hangon beszélni, ott mindig nyílt színi taps jött. Valamiért szeretik az emberek.

Ráadásul van egy emlékezetes pont ennél a szerepnél, hogy a második részét nélküled kezdték el szinkronizálni.

– Ezt honnan tudod?

Utánajártam.

– Nem lehet utánajárni, mert ez titok. Na, jó. Az úgy volt, hogy én épp Amerikában forgattam egy filmet, amikor szóltak, hogy jön a második rész. Mondtam, hogy szuper, de most Los Angelesben forgatok még három hónapig. Aztán leforgatták nélkülem. Spielberg tanár úr miután meghallgatta, visszaküldte, hogy ez nem az, ami volt. Pedig hangban nagyon hasonlított az enyémhez, de azt mondta, hogy a szív nincs mögötte. Egyébként meg kell hogy mondjam, tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy „felrobbant” a szinkronszínészek gázsija, mert amikor megtudtam, hogy leforgatták nélkülem, akkor azt mondtam, hogy jó, megcsinálom, de négyszeres gázsiért, ami nagyon nagy ugrásnak számított akkor. Nem kell nagy összegre gondolni, még így is 150 000 forintra jött ki az egész Shrek film, de onnantól kezdve viszont mindenki bátrabban kért el nagyobb összegeket.

Gondolom az akkor nagyon jólesett, hogy nélküled nincs ez a szerep…

– Az volt benne a jó, hogy bár sajnos nem ismerjük egymást Spielberg tanár úrral, de például a Ryan közlegény megmentésében is személyesen választott ki egy főszerepre. Azt is mondta, hogy nem tudja a figurámat, hogy hogy nézhetek ki, de imádja azt, amit én csinálok hangban, mert hát végső soron abban benne van a lényünk is.

Mitől függ az, hogy eggyé tudsz-e válni a szereppel? Ha mondjuk szinkronizálsz valakit, hogyan tudod magadévá tenni a karaktert?

– Nem tudom, érzésre. Például nagyon nagy kedvencem az Apollo Creed mind a két része, amiben Stallone van. Azzal valahogy nagyon összekovácsolódtam.

Milyen érzés az, hogy a fiad (Máté) tulajdonképpen ugyanazon a pályán van, mint te? Gyakran előjön a szülőknél, hogy nem szeretnék, hogy a gyermekeik ugyanazt a szakmát űzzék, amit ők. Látják az árnyoldalait, nehézségeit, és inkább azt mondják, hogy csináljon valami mást.

– Az ő élete.

Tudsz neki tanácsot adni? Azért tapasztalatot csak összeszed az ember az élete során.

– Nem adok tanácsot senkinek. Ha valaki kérdez tőlem, válaszolok, de az életed a te életed, neked meg kell futnod a körödet, ugyanúgy ahogy a Máténak is, meg mindenki másnak.

Most mivel telik az időd?

– Egyfolytában előadások vannak, ebben a hónapban 25 előadásom volt, ami nagyon sok, úgyhogy ha kicsit fáradtabbnak tűnik a hangom, az csak ezért van. Emellett két tévéfilmnek is elkezdtük felvenni a próbafelvételeit.

Érzed, hogy mikor van a határ, amikor pihenni kell?

– Érzem, de nem szabad elfáradni. Pont drága jó Salamon mondta, hogy ne fáradj el, hanem amit kaptál, azt toldd ki az embereknek, és általuk te is felfrissülsz. Ezt csinálni kell, főleg úgy, hogy meggyőződésem, hogy az Úr adta nekem azt az ajándékot, hogy bemegyek a színpadra, és egyszer csak elkezd a közönség nevetni. Ez a dolgom. 

Olvasson tovább: