Kereső toggle

A tökéletesség nem elérhető, de megközelíthető

Beszélgetés Balog József zongoraművésszel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A most 40 éves Balog Józsefet generációja egyik legjobb zongoristájának tartotta Kocsis Zoltán világhírű zongoraművész, többször dolgoztak is együtt. Balog, aki úgy lett ismert, hogy repertoárjának nagy részét a 20. századi, illetve kortárs komolyzene adja, máig 8-10 órát gyakorol naponta.

Ritka, hogy valaki évtizedeken át napi 10 órákat gyakorol. Az ön környezete ezt hogyan viseli?

– Elég jól. A feleségem, Fülöp Andrea is zongorista, s egyben ő a legmegbízhatóbb kritikusom is, hiszen húsz éve hallja, mit csinálok, és tisztában van azzal, mit tudok. Elég, ha rám néz – szavak nélkül is tudom, mi a véleménye. Igaz, manapság nem divat, hogy egy házaspár húsz éve együtt legyen, ráadásul negyvenévesen.

Ez lenne a tolerancia nyitja? Hogy mindketten szakmabeliek?

– Távolról sem, de lehet ez éppenséggel pozitívum is. A családom pontosan tudja, hogy nekem a zongorázás az első, enélkül semmi nincs – a gyerekek ebbe nőttek bele. Mielőtt a feleségemmel megismertük egymást, mindketten biztosak voltunk abban, hogy „zenésszel soha”. Aztán kiderült, hogy ezen a téren is jól tudunk együttműködni.

Adnak közös koncerteket is?

– Most lesz egy koncertünk, bár ritkán játszunk együtt, egy évben legfeljebb egyszer-kétszer, mert vigyázni kell ezzel is. Tudok párosokról, akik állandóan veszekszenek. A feleségem nagyon szépen zongorázik egyébként, szívesen meghallgatom, amikor koncertezik. Támogatom mindenben. Ő nem szólista típus, inkább kamarazenét játszik, és tanítani is szeret. Azt hiszem, megtalálta a helyét.

A gyermekeik is zenélnek?

– Hatéves kislányom hegedülni szeretne, a fiam pedig, aki tizenhárom éves, nagyon szépen zongorázik, de egyelőre egyik sem akar mindenáron zenész lenni.

Érdemes ma egy gyereket arra biztatni, hogy zenei pályára menjen?

– Szerintem nem, soha nem volt érdemes. Mert ha valaki bizonytalan benne, akkor nem szabad profi szinten zenélnie. Ha képes más hivatást választani, jól teszi – a lényeg az, hogy örömét lelje abban, amit csinál. A zenei pályán a tartós sikernek alapfeltétele a kizárólagos elkötelezettség.

Megszállottság?

– Lehet így is fogalmazni. Ha viszont egy fiatal egyedül a zene iránt érez elhívást, akkor nem szabad lebeszélni róla.

Meg fog élni belőle? Meglehetősen szűk és telített a hazai piac.

– Biztosra veszem, hogy ha valaki maximálisan hisz abban, amit csinál, és minden energiáját beleteszi, akkor értéket hoz létre, ami előbb-utóbb valamilyen megélhetést is biztosít neki. A mai élményiparban nem feltétlenül a csúcsminőség hozza a legnagyobb kasszasikert, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lenne igény a minőségre. Húszévesen én is azt gondoltam, hogy az anyagi cél az elsődleges. Ma már látom, hogy a pénznek legfeljebb annyiból van jelentősége az ember életében, hogy egy normális, civilizált életet biztosíthasson a családjának.

Önnek ez könnyen sikerült?

– Húsz évem nekem is ráment erre, tekintve, hogy a nulláról indultam. Amikor elkezdtem a Zeneművészeti Egyetemen tanítani, volt, hogy egy pogácsát se tudtam venni a büfében. Kellett minden fillér lakbérre, megélhetésre. Abból éltünk, hogy félévente nyertem egy versenyt, ami egy nagyobb összeget jelentett. A versenyek révén egyre jobban megismertek, egyre több helyre hívtak, idővel betelt a naptáram. Nyolc év után abbahagytam a tanítást, mert nem volt rá időm, és félgőzzel nem akartam már csinálni. Ez ugyanis egy tehetséggondozó munka, ami személyes, bizalmi kapcsolatra épül – mióta világ a világ, így működik a zenei képzés: mester-diák viszonyban. Fiatalok sorsa múlik ezen, ezért nem tehetem meg, hogy félvállról veszem a feladatot, noha a közalkalmazotti bér igen szerény.

Jandó Jenő osztályában végzett – gondolom, komoly példaképei voltak e téren.

– Ha csak azt vesszük, hogy egy frázis megformálása milyen összetett folyamat, ezt csak az tudja jól megtanítani, vagy inkább megmutatni, aki végigküzdötte magát rajta, tehát komoly előadói tapasztalata van. Én nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy kiváló tanáraim voltak, akiknek révén a nagy elődök hagyományain nevelkedhettem. Ma mesterkurzusokat vállalok, ezekbe mindent beleadok. Szabadúszó vagyok, ami azt jelenti, hogy ha holnaptól nem hívnak koncertre, akkor nincs bevételem. Ez nagyon fegyelmezett életvitelt követel, a gyakorlás tehát nem pusztán kedv kérdése.

Ritka széles repertoárral bír, klasszikus és kortárs műveket egyaránt nagy sikerrel játszik, évente 50-80 koncertet ad, rengeteget turnézik külföldön is. Hogyan tud felkészülni a különböző koncertekre?

– Részletesen beosztom előre az időmet. Nem vagyok mániás gyakorló, de mániákusan ügyelek a minőségre – a hasznos gyakorlás legyen inkább 2 óra jó gondolatokkal, mint 5 óra mechanikusan. De általában nem nyugszom addig, amíg nem tettem meg aznap mindent egy dologért, amit szerintem meg kellett, hogy tegyek. A zenei teljesítmény nem mérhető objektíven, a száz százalék ebben a szakmában elérhetetlen, de megközelíthető. Vannak olyan darabjaim, amelyekben 1500 óra gyakorlás van – akkor is, ha csak egyszer adom elő azokat.

Meghallgat ilyenkor más interpretációkat is?

– Persze, ez is hozzátartozik. De mindenekelőtt tájékozódom a darab keletkezésének körülményeiről, mert az inspirációs források érdekelnek a legjobban: számomra legizgalmasabbak a sokszor évszázadokon is átívelő zenei összefüggések, de a történelmi, irodalmi vagy akár önéletrajzi hatások is, s ezeket igyekszem azután megmutatni a közönségnek is.

Tartok tőle, hogy a hallgatóság jelentős része nem ismeri fel ezeket.

– Nyilván akkor is lehet egy darabot élvezni, ha az ember semmit nem tud róla, de egészen más élményt jelent számára, ha az alapvető összefüggésekkel tisztában van. Emiatt is fontosnak tartom a zenei nevelést – a Virtuóz című ismeretterjesztő műsorunkat 14 ezer gyermek láthatta-hallhatta az országban, ami óriási dolog.

Megéri-e a rengeteg fáradságot a 20–21. századi szerzők „bevállalása”?

– Az emberek szeretnek a kortárs zene hallatán összerezzenni, de szerintem rengeteg múlik az előadás hitelességén és a műsor összeállításán is. Koncertszervezés és jegybevétel szempontjából nyilván kifizetődőbbek a nagy romantikus szerzők, de azt tapasztalom, hogy a közönségnek van egy szűk, de stabil része, amely fogékony a magyar és külföldi 20-21. századi repertoár iránt. Én magam rengeteget fejlődök ezeknek a remekműveknek az elsajátítása során, hiszen az agy számára komoly erőfeszítést jelent a merőben szokatlan struktúrák befogadása. Utána egészen máshogy látom a többi darabot is.

Nem könnyen vállalta el Pierre Boulez Incises című darabját, amit csak néhányan tudnak eljátszani a világon. Mi vonzza ezekhez az unikális művekhez?

– Szeretem az izgalmas kihívásokat, mert lehetőséget adnak az állandó fejlődésre, továbblépésre is. Ez nemcsak a koncertfelkérések miatt fontos, hanem saját magam miatt is. Nem mondom, hogy próba közben nem akadok ki néha, de másnap újból nekiülök, és rengeteget tanulok abból is, ahogy átkerülök a holtponton.

Nem bánta meg soha a pályaválasztását?

– Nem, soha. Nekem minden reggel egy ünnep, amikor leülök a zongorához, és a semmiből egyszer csak megszólalnak az első hangok. Ez egy fantasztikus dolog. Azzal foglalkozom, amit szeretek, ez áldás, nem? Annyi zenészt hallok panaszkodni. Mindig azt kérdezem tőlük: jobb lenne, ha bemennél egy irodába, és valaki ott diktálna neked napi 8 órában? Nem örülsz, hogy ilyen remekműveket játszhatsz?

Pontosan miért érzi fontosnak a 20. századi, kortárs magyar zene népszerűsítését?

– Vegyük például Bartókot, aki még mindig modernnek számít a köztudatban. Olyan kevéssé ismert remekművei is vannak, amelyek nélkül elképzelhetetlen a zenetörténet és a kortárs magyar zene is – ha úgy tetszik, ő az anyanyelv, ő vitt engem is közel ehhez a világhoz. Hasonló a helyzet Lajtha Lászlóval is, de az emberek nem ismerik Lajthát. Igyekszem tágítani a határokat, hiszen számos remek komponista számos nagyszerű művét még csak el sem játszották soha.

Ezeket a darabokat mind kotta nélkül játssza?

– 40-45 zongoraversenyt tudok már, ami óriási szám. Ilyen sokféle darabnál, mint amit én játszom, nem lehet mindent fejből előadni, főleg kortárs darabokat nem – ezeket memorizálni feleslegesen nagy munka. Nyilván van, amit nem lehet kottából játszani. Nemrég adtuk elő Grieg A-moll zongoraversenyét a Baltic Sea filharmonikusokkal a Müpában telt ház előtt. Megdöbbentő élmény volt, a zenészek kívülről játszottak, körbeállták a zongorát, teljesen más volt a szemkontaktus, az együtt zenélés. Életem egyik legsikeresebb koncertje volt.

Zenei szempontból nem éppen a nulláról indult, hiszen cigányzenész családból származik. A roma tradíció hozzátesz valamit a komolyzenei produktumhoz?

– A származás az identitás értékes részévé válik akkor, ha van az emberben megfelelő hajtóerő – ha nincs, akkor inkább hátrányként éli meg. Minden azon múlik, kiben milyen motor van. Apám egy fantasztikus énekes prímás volt, Tripoliszban nőtt fel, két sarokra attól, ahol Cziffra György lakott. A mai eszemmel tudom, hogy – ha tudat alatt is – apámtól legalább annyit tanultam a zenéről, mint a tanáraimtól. Huszonkét évig játszott ugyanazon a helyen, volt egy törzsközönsége, és több ezer nótát tudott fejből – valószínűleg tőle örököltem a memóriámat is. Volt olyan disszidens ismerőse, aki húsz év után lejött hozzá, és apám elkezdte játszani a nótáját. Amikor a cigányzenének a rendszerváltás után leáldozott, sajnos ő is elvesztette a munkáját.

Édesapja miként fogadta, hogy ön komolyzenei pályát választ?

– Az irányt a hangszerválasztásom is kijelölte, mivel négy-évesen eldöntöttem, hogy zongorista szeretnék lenni, semmi más. Már akkor is szerettem horgászni, és a foci is nagyon jól ment, de apám szerencsére azt mondta: ha zongorista akarsz lenni, először gyakorolni kell, utána kimehetsz focizni. Ezt most eldöntöd, vagy harminc év múlva nem lesz belőled semmi. A sikereimet ő már nem érte meg, de az övéhez hasonló motor hajt engem is.

 

Névjegy

Balog József Liszt Ferenc-díjas zongoraművész 1979-ben született Budapesten. Számos hazai és nemzetkö̈zi zongoraverseny győztese. A standard zongorista repertoáron (Chopin, Beethoven, Liszt, Bartók) kívül gyakran játszik kevésbé ismert, illetve kortárs műveket is. Mint-egy ezer koncertet adott már szólistaként és kamarazenészként a világ 3 kontinensének több mint 25 országában. Eddig 10 CD-felvétele jelent meg, melyeken többek között Liszt, Chopin, Lajtha és Gershwin műveit szólaltatja meg.

Olvasson tovább: