Kereső toggle

A Fradi-sastól a Falcons-sólyomig

Interjú Szőke Gábor Miklós szobrászművésszel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Magyar győztese is lett a super bowlnak, az amerikai futball-liga döntőjének. Szőke Gábor Miklós és csapata alkotta meg a döntőnek otthont adó atlantai Stadion főbejáratánál látható sólyom-szobrot, amely a világ legnagyobb, fémből készült madárszobra lett.

Másfél évvel azután, hogy elkészítettétek a Falcons szobrot a vadonatúj Mercedes-Benz Stadion elé, vasárnap a mostani Super Bowlon láttad újra. Mi volt az első benyomásod, amikor újra megpillanthattad a fémsólymot?

– Az volt az első benyomásom, hogy működik, amit elterveztem. Szívükbe zárták az emberek, és a város nagyon büszke rá, ez lett Atlanta egyik nevezetessége, ami beépült a város szívébe. Ezért is hívják úgy Georgiában a sólymot, hogy Atlanta szíve.   

Hogyan fogadta a Super Bowlra érkező közönség a világ legnagyobb fémmadarát?

– Szinte mindenki fotózkodott vele, folyamatosan a középpontban volt. Eleve a főbejárat előtt van, alatta kell belépni a stadionba. Ott mentek be, és jöttek ki az emberek. Nagyon jó volt az egészet a közönséggel együtt látni. Gyönyörű volt az egész. 

Hogyan talált meg a felkérés az Atlanta Falcons tulajdonosától, hogy te készítsd el ezt a szobrot? 

– Az Atlanta Falcons keresett meg, Arthur Blank szeretett volna az új stadionja elé egy szobrot, ami meghatározza a csapatát, és erre kerestek művészt. Több amerikai alkotót is megkerestek először, majd tettek egy európai körutat, melynek során ellátogattak több európai városba. Hozzám is eljöttek, megnézték a stúdiónkat, illetve megmutattuk a Fradi-sast is. Ezt követően döntöttek úgy, hogy én kapom a megbízást. Az első terveket személyesen Arthur Blanknek prezentáltam.

A felkérés egyébként e-mailen érkezett, ami először a levélszemétben landolt, és csak később találtuk meg, így vettük fel velük a kapcsolatot.  

A Fradi-sas mennyire számított prototípusnak ehhez a munkádhoz? Hogyan tudtad felhasználni a sólyomnál a sasnál szerzett tapasztalatokat, illetve mi volt az, amiben teljesen más megoldások után kellett nézned?

– Külsejében és témájában hasonló a két alkotás. Mindkét esetben egy labdát, „prédát” elkapó ragadozó madarat látunk, de ezenkívül nagyon sokban különböznek. A Fradi-sas volt az első rozsdamentes acél szobrom, és a technológiát itt ismertem meg, itt szembesültem a kihívásaival. A Falcons-sólyomnál egyéb kihívásokkal is meg kellett küzdeni. Pédául, hogy nem volt alapozás, mert egy födémre került a szobor, miközben a sasnál is nagyobb súlyú és méretű szoborról van szó. Ki kellett találni egy szerkezetet, ami talpakon áll, és úgy vezeti el a súlyát. Ezért van alatta egy lépcsőzetes talapzat, ami valójában egy tartószerkezetet rejt magában. 

Alakjában a Fradi-sas párhuzamos elemekből épül fel, a sólyomnál meg elkezdtem kísérletezni foltszerű elemekkel. A szárnyak meg vannak törve, van egy gerincük, ami mentén nagyon éles formákat használtam. Az egészen kicsi lemezektől a több száz kilós formákig állnak össze a különböző idomok. Messziről olyan, mintha egy festmény lenne.

A labda pedig bronzból van, ami megint egy más technológia. A madár szeme és a csőre tükörpolírozott, olyan, mintha üveg lenne. Visszatükrözi az alatta álló embereket, illetve a várost is lehet benne látni. Atlanta felhőkarcolóira néz, látszik benne a CNN meg a Coca-Cola épülete. 

Mi volt a szobor készítésekor a fő koncepció, és milyen kompozícióban láthatjuk a madarat?

– Amikor komponáltam, úgy találtam ki, hogy a stadionnal párhuzamos, de a főbejárat felé hajtja a fejét. Ez a szobor nem vízszintesen áll a labdán, hanem ferdén, mintha épp ráröpült volna kanyarodás közben. Ez pedig reflektál a stadionnak a szögletes formáira, az átlókra, hiszen nincs egy derékszögű rész se a stadionon, ami maga is gyönyörű, építészeti remekműnek lehet mondani. Rengeteg féle szög találkozik egymást metszve. Jellemzőek a háromszögformák, illetve a trapézok, és ez a szobor is erre rímel, egy nagyon dinamikus mozgást jelenít meg. Az Atlanta Falcons jelmondata a „Rise up”, magyarul „Emelkedj fel”, jelenik meg a szoborban is. Sokan elmondták, hogy azt látják benne, mintha egy madár elszabadult volna. Emiatt is nagyon sok embert érint meg Atlantában. A felszabadulás a déli államoknak fontos motívuma.  

A Falcons-szobor elemeit Magyarországon készítettétek el, majd átutaztattátok a világ másik felére, Atlantába. Nyilván ez nem kis logisztikát követelt Tőletek. Hogy jutott el A-ból B-be, pontosabban fordítva, Budapestről Atlantába?

– Budapesten, a stúdiónkban készült el. Egyszer felállítottuk, majd elemekre szétszedtük, és négy konténerben ment ki Atlantába. A csomagolástervezéssel is sok idő elment, hiszen mindent nagyon alaposan el kellett készíteni, hogy véletlenül se változzon a felülete a fémnek. A bronzlabdára különösen kellett vigyázni a sós levegő miatt. Nagyon komoly logisztikát és szervezettséget igényelt, aminek fontos szereplője és koordinátora volt Hauer Berta, a párom. Másfél hónap alatt érkezett meg a szobor, több ezer darabban Amerikába. 50 emberrel mentünk utána, hogy a végső helyén felállítsuk.

Kikkel dolgoztál együtt a szobron, hogy zajlott a munka?

– 95 százalékban magyar szakemberekkel dolgoztunk. Hegesztők, szobrászok, homokszórók, bronzöntők, logisztikai menedzserek. Összesen 200 szakember, 50 pedig ott, a helyszínen. 

A fémsólyom nem kis kalandok közepette került a végső helyére. Kis híján egy tornádó is „megreptette”.

– Először egy külterületen készült el a szobor, majd nagy elemekre felbontva szállítottuk a stadionhoz, és pont aznap kaptunk tornádóriasztást, ami elég izgalmassá tette az utat. Illetve pár nappal korábban égett le egy központi felüljáróhíd is a városban, ezért még inkább indokolt volt a rendőri kíséret. Lepakoltuk a stadionnál a madarat, és mindenkit letereltek a garázsba a rossz idő miatt.

Mennyire kaptál szabad kezet a megrendelőktől?

– Miután bemutattam a terveket és a korábbi munkáimat Arthur Blanknek, azt mondta, hogy azt csinálok, amit akarok, szabad kezet ad nekem, mert megbízik bennem. Nagyon megtisztelő volt. 

Turisztikai kiadványokban Atlanta öt főbb látványossága között említik, amit mindenképpen látni kell. Számítottál rá, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora sikere lesz a madárnak? És szerinted mi ennek az oka?   

– Reméltem, hogy ilyen sikere lesz, és bejött. Arra viszont nem számítottam, hogy ilyen hamar. Hiszen már a szobor elkészültekor óriási fogadtatása volt. Az út menti buszmegállóból már az építés alatt rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk mind a helyiektől, mind a turistáktól. A szobor alá ki van írva, hogy magyar szobrász készítette csapatával Budapesten és Atlantában. A Super Bowlnak köszönhetően pedig több millió ember láthatta. Nagyon büszkék vagyunk rá. 

A Super Bowlon találkoztál esetleg Arthur Blankkel, a Falcons tulajdonosával? Mennyire volt elégedett a végeredménnyel? 

– A Super Bowlon csak köszöntünk egymásnak, hisz rengetegen voltak a döntőn, és ha Arthur Blank megjelenik valahol, akkor elözönlik az emberek. Tavasszal külön fogok majd vele találkozni itt, Európában. Épül egy hajója, aminek az orrára készítek egy szobrot, szintén egy Falcons-szobrot.   

 

Olvasson tovább: