Kereső toggle

Nem bocsáthatok meg Maléter Pál helyett

Az ’56-os mártír özvegyével, Gyenes Judithtal beszélgettünk

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Úgy mondok el mindent, ahogy történt. Semmit sem teszek hozzá. Maléter mániákusan ragaszkodott az igazsághoz. Attól soha nem szabad eltérni. Hazudni nem lehet!”

Gyenes Judith férje, az ’56-os mártír, Maléter Pál szavait idézi. Az ujján még mindig ott van az a vékonyka karikagyűrű, amivel pár nappal az 1954. május 8-ai tanácsi esküvőjük után a legnagyobb titokban Kuthy Dezső nyugalmazott evangélikus püspök pestlőrinci házában Isten színe előtt is örök hűséget esküdött a fess katonaembernek. Senki sem tudhatott az egyházi szertartásról. A kommunista diktatúrában egy magas rangú tisztnek egyházi esküvőt tartani: felért az öngyilkossággal.

A fiatal lány akkor még nem is sejtette, hogy három év múlva, 1957. május 8-án egy ÁVH-s nyomozó jelenlétében, a Gyorskocsi utcában láthatja utoljára férjét. A Maléter házaspár a börtön falai között ünnepelte harmadik házassági évfordulóját. Húsz percet kaptak Tamás György főhadnagytól. Maléter Pálné egy narancsot és egy kerámiaszívet ajándékozott férjének. A narancsot együtt pucolták meg. Az özvegy máig őrzi a gyümölcs lehámozott héját, azért, mert azon rajta van „Pali kezének érintése”. A kerámiaszív is megvan. Nem adhatta át, csak megmutathatta.

„Visszakapta a férje karikagyűrűjét?” – kérdezem. „Dehogy! – legyint. – Amikor próbáltam elkérni a férjem hátrahagyott holmiját, azt ordították: »Csak nem képzeli! Teljes vagyonelkobzás!«”

„A rendszer mindent elvett öntől. Évtizedeken keresztül üldözték, megalázták. Hogy lehetett kibírni mindezt?” – faggatom tovább. „Nehezen. Éjszakánként sokszor még ma is felriadok. Nem a forradalommal álmodom, hanem azzal, ami utána következett. Hogy lehetett ezt tenni ezzel a gyönyörű emberrel?! Nagyon szerettem, nagyon szeretem!” Szomorú csend ereszkedik a békebeli hangulatot árasztó, egymásba nyíló tágas szobákra.

Horthy katonájából partizán

Gyenes Judith tízéves volt, amikor egy emlékezetes erdélyi nyaralásból visszatérve Budapesten először látták egymást. „Pali féltestvérénél szálltunk meg, és ő bejött abba a szobába, ahol a nővéreimmel voltunk. Kihúzta a kardját, meg visszatolta. Mi meg nagy ámulattal néztük. Irdatlanul fess ember volt. Huszonöt éves.” Később Maléter Pált a Gyenes család meghívta kiskőrösi birtokára. „Két hétig volt nálunk. Mi meg rettentő büszkék voltunk rá, és nagyon szerettük. Segített átfesteni a biciklijeinket. Ha azt mondta, hogy négyre hazaér hozzánk, beállítottuk a vekkert, úgy vártuk. Persze, hogy sokszor nem érkezett időben. Érdekesebb volt a kislányoknál az orvos nagylánya, akinek akkor udvarolgatott. Családjaink távoli rokonságban állnak egymással. A Maléter család franciaországi hugenotta gyökerekkel rendelkezett. Az 1500-as években menekültek el a nagy üldözések elől a Felvidékre. Ma is áll a házuk Eperjesen. Pali édesapja, Maléter István jogász volt. Egy időben Kassa polgármestere, később pedig az eperjesi evangélikus kollégium igazgatója. A Maléter családban szép számmal akadtak orvosok, jogászok, gyógyszerészek, de katonák soha. Pali édesanyja egyszer megmutatta nekem azokat az ólomkatonákat, amikkel a fia gyerekként hatalmas csatákat vívott a padlón. Már akkor vonzotta a hadsereg.”

Maléter Pál érettségi után Prágába ment az orvosi egyetemre, de a korabeli feszült viszonyok miatt magyarként nem folytathatta tanulmányait, ekkor az anyaországába jött vissza, és itthon tanult tovább. Anyagi nehézségei miatt azonban nem tudta befejezni az orvosi egyetemet. 1940-ben beiratkozott a Ludovika Akadémiára, és hivatásos katonatiszt lett. 1942-ben a keleti fronton harcolt, ahol megsebesült, és orosz hadifogságba került.

„A magyar hadifoglyokhoz agitálni jöttek moszkovita kommunisták: Nógrádi Sándor, Vas Zoltán és Révész Géza. Az volt a céljuk, hogy a fogságban lévő magyar katonák belépjenek a partizánalakulatokhoz, és harcoljanak a németek ellen. Pali mindig is gyűlölte a gyilkos, náci eszméket. A német hadseregre úgy tekintett, mint hazájának megszállóira. Később az oroszokra is. Azt mondta, hogy ha egy hadsereg tizenkét évig marad egy országban, az nem felszabadító, hanem megszálló” – folytatta Judith néni. Elmesélte azt is, hogy Maléter első elemista kora óta barátságot tartott egy Iván nevű zsidó fiúval. Soha nem tagadta meg a barátságukat. Akkor is beült vele a kávéházba, együtt mutatkozott vele, amikor Iván kabátján már ott volt a sárga csillag.

„A férjem, mielőtt belépett a partizánokhoz, biztosítékot kért a moszkovitáktól, hogy amikor a háborúnak vége lesz, az orosz csapatok kivonulnak Magyarországról, szabad választások és szabad vallásgyakorlat lesz. Természetesen a moszkoviták mindent megígértek. Egyébként ez a Révész Géza, a kijevi partizániskola parancsnoka lett a forradalom leverése után Magyarország hadügyminisztere” – idézi fel az özvegy.

Gyenes Judith 1951-ben jelesre érettségizett, ennek ellenére nem vették fel az agráregyetemre. (Később, 1955-ben már mint Maléter Pálné sikeres felvételi vizsgát tett, de a forradalom leverése után férje miatt kitették az egyetemről.) Munkába állt Nógrádbercelen, a gépállomás mezőgazdásza lett. „Borzasztó hely volt. A traktorosnők sok mindent csináltak éjszakai műszakban, csak éppen nem szántottak. Egy nógrádkövesdi agronómus segítségével elkerültem onnan Balassagyarmatra a Magtermelő Vállalathoz. 1952 szeptemberében motorral mentem Pusztaberkibe, az agronómusékhoz ebédre. Nem sokan motoroztak még akkor, főleg nem lányok. Egy fiatal katonákat szállító kisteherautó jött utánam, amikor rájöttek, hogy nő ül a motoron, elkezdtek packázni velem. Nekem jöttek hátulról. Megijedtem, ráhúztam a gázt, és egy fának ütköztem. A katonák elhúztak.

A baleset azonban szerencsés véget ért, mert részben ennek köszönhetem, hogy Maléter Pál felesége lettem.”

A 19 éves Judithot combtőig gipszbe tették, és mentőautóval felhozták Budapestre a II. számú Sebészeti Klinikára. Nem sokkal később Maléter Pál rokoni látogatást tett nála a kórházban.

„Nagyon nem örültem neki. A kórteremben két másik hölggyel feküdtem, akikkel hamar megtaláltuk a közös hangot. Régi vágású, konzervatív hölgyek voltak. Egyszer csak megjelent az ajtóban a Magyar Néphadsereg tisztje a maga 197 centijével. Zavarba jöttem. Most oda minden renomém, gondoltam. Pali jobbról-balról adott egy-egy rokoni puszit, leült az ágyamnál álló fehér fafotelba. Én meg az ágy szélére ültem, és elmondtam neki a balesetet. Amikor elment, kikísértem a lépcsőig. Búcsúzásnál azt mondta: »Most talán így«, és kezet csókolt – ez már nem a rokonnak, hanem a fiatal nőnek szólt. Attól kezdve minden nap meglátogatott. Elintézte a rehabilitációmat a Lukácsban, sokat tett a gyógyulásomért. Később mondta el nekem, hogy ott, a kórházban szeretett belém.” 

Maléter Pál 1956-ban átállt a felkelők oldalára, Nagy Imre pedig kinevezte honvédelmi miniszternek.

Judith szülei eleinte ellenezték a házasságukat, mert Maléter párttag volt, ráadásul elvált. „A családom a kommunista rendszer ellensége volt. Mindenünket elvették, édesapámat pedig az Andrássy út 60-ba hurcolták. Nagy Imre nevével úgy találkoztam először, hogy az a moszkovita kommunista, aki elvette az ősi földet. Egyébként Maléter Pálnak köszönhetjük azt is, hogy nem telepítettek ki minket a Hortobágyra” –  meséli Gyenes Judith, akit a háború évei és az azt követő nélkülözések kemény fiatal nővé edzettek.

Maléter Pál 1945-ben kötött házasságot első feleségével, Pausz Máriával. Három gyermekük született. 1953-ban már külön élt családjától.

„Tudta, mire vállalkozik”

1956. október 24-e ködös reggelén az Orbánhegyi útról egymásba karolva sétált munkába a Maléter házaspár. Egyszerre három orosz géppisztoly szegeződött rájuk – ám látva az oroszul megszólaló Maléter rangjelzését, elengedték őket. „Talán jobb lett volna ott meghalnunk, akkor örökre együtt maradhattunk volna” – jegyzi meg az özvegy.

Október 31-én Judith, férje tiltása ellenére lemerészkedett a Kilián laktanyához. „Győzött a forradalom, most már ott akartam lenni Pali mellett. Óriási tömeg gyűlt össze a Kiliánnál. Ott álltam a tömegben, és hallgattam az embereket, ahogy követelik, Maléter Pál jöjjön ki. Kijött egy fiatal tiszt, és közölte, hogy Maléter elment a Parlamentbe. Hallgattam az embereket, ahogy Paliról beszélnek. Olyan mondatok maradtak meg az emlékeimben, hogy öreg szivar, de nagyon rendes ember. Egyszer csak elhangzott, hogy menjünk a Parlamenthez, és Malétert a kormányba! November 3-án honvédelmi miniszter lett. Akkor este beszéltünk telefonon, és azt mondta, kimegy Tökölre a szovjet laktanyába. Megrémültem. Nem vagyok egy hisztérikus alkat, de akkor közel álltam hozzá. Pali hangja ingerültté vált, és egy kicsit katonásan rám szólt: »Értsd meg – mondta –, hogy ez diplomáciai szabályok szerint zajlik.« Az utolsó mondat, amit tőle, mint szabad embertől hallottam, ez volt: »Itt most nem számít se feleség, se család, nekem ki kell mennem oda az életem árán is, mert az ország várja a segítséget.« Egyesek naivitással vádolják őt, hogy megbízott a szovjet tisztekben, elfogadta a feltételeiket, de az utolsó mondatának a fényében egyértelmű, hogy tudta, mire vállalkozik” – véli Judith.

Maléter Pál soha többé nem jött haza. Felesége hetekkel később kapott csak hírt róla. A honvédelmi minisztert Tökölről a Gyorskocsi utcába szállították. Judith karácsonyra összeállított egy kis csomagot, süteményt, tiszta inget, zoknit, levelet tett bele, és bement a Gyorskocsi utcába. Mindenütt orosz katonák őrködtek. „Kézzel-lábbal mutogattam, hogy engedjenek be a férjemhez, de elzavartak. Felkerestem Nógrádi Sándort, aki Palit a partizánokhoz invitálta. Megkérdezte tőlem, tudom-e, hogy Jákob hány évig várt Ráchelre? Azt feleltem, tudom. Erre azt válaszolta, hogy én is ilyen türelemmel várjak, mert rá is ilyen türelemmel várt a felesége, amíg távol volt tőle. Utána elmentem Rácz Gyulához, Pali partizántársához. Ő azt mondta, hogy valami szörnyű dolog történhetett, ne gondoljak rá!” – mondja Judith, aki összesen kétszer, 1957 áprilisában, illetve májusában mehetett beszélőre a férjéhez.

1957 februárjában elbocsátották a munkahelyéről, majd június elején kiköltöztették otthonából egy társbérleti szobába. Egy ideig parképítő segédmunkásként dolgozott, majd a Farkasréti temetőben tudott elhelyezkedni temetőkertészként és sírásóként. 

„1958-ban állandóan jártam a férjem mellé kinevezett ügyvédhez, Pintér Tiborhoz, és reménykedtem. A végén már nagyon ideges volt, de mindig biztosított arról, hogy nem indult meg a per. Ma már tudjuk, hogy megindult. Abban reménykedtem, hogy Kádárék megerősödtek, a bosszú hullámai elcsitultak. Talán tényleg nem lesz per, házi őrizetbe helyezik, és akkor együtt leszünk majd” – folytatja. Nem így lett. 1958. június 17-én a nővére a rádióból értesült arról, hogy Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklós újságírót előző nap felakasztották. Judith nem tudta elhinni.

„Sokáig újra nem kaptam munkát. A nevem miatt mindenhonnan elküldtek. Jelentkeztem Biszku elvtársnál. Elmondtam neki, hogy nem tudok elhelyezkedni. Mire ő azt válaszolta, hogy az újságok tele vannak álláshirdetésekkel, például építkezésnél is el lehet helyezkedni segédmunkásnak. Mondtam, hogy teljesen igaza van, de ha én ezzel a névvel odamegyek, nem mernek felvenni. Erre az elvtárs azt válaszolta: »Na látja, aki olyan pimasz, hogy ezt a nevet viseli, az megérdemli, hogy éhen haljon!« Meghökkentem, válaszoltam rá valamit, mire ő rám ordított, hogy »ha nekem valaki ilyeneket mond, úgy vágom ki, hogy a taknyán csúszik kifelé« – idézi fel Judith, aki 1963-ban kapott munkát a Pest-Nógrád megyei Állami Gazdaságok Központjában, talajmintákat kellett gyűjtenie.

„Aztán jött a családi tanács, hogy változtatni kellene. Családi barátunknak, Ghyczy Líviusnak meghalt a felesége, ottmaradt egy kétéves kislánnyal. Én pedig már nagyon nehezen bírtam a kemény fizikai munkát. Még akkor sem hittem el, hogy Pali nincs többé, hogy megölték. Arra gondoltam, ha hazajön, majd elmagyarázom neki, miért kötöttem névházasságot Líviusszal. Ő pedig meg fogja érteni. Annak nagyon örültem, hogy kaptam egy tündéri kislányt. Nekem is lett gyermekem. Lívius végtelenül kedves úriember volt. Szerettem őt, de soha nem voltam szerelmes belé. Ő tudta ezt, mégis nagyon jó volt hozzám. Ez a házasság nekem tíz év nyugalmat jelentett. 1982-ben aztán meghalt Lívius. Borzasztóan nehéz idők voltak azok” – emlékezik vissza Judith, akinek akkoriban Antall József, az orvostörténeti könyvtár és múzeum főigazgatója segített elhelyezkedni. A nyolcvanas években Halda Alízon, Gimes Miklós volt menyasszonyán keresztül megismerkedett a demokratikus ellenzékkel. 1983. június 16-án Krassó György megemlékezést szervezett az ’56-os forradalomról, melyet a Szabad Európa is közvetített. Krassó György felkérte özvegy Maléter Pálnét, hogy szóljon pár szót a forradalomról.

„1989. március 29-én kezdték meg a Nagy Imre-per áldozatainak exhumálását a 301-es parcellában. Rettenetes volt végigélni. Nyugtatót vettem be, végig fegyelmezett tudtam maradni. Ástak, ástak, egyszer csak jött a hír, hogy két maradványt találtak, nem lehet tudni, hogy Gimes vagy Maléter van-e felül. Az alsó volt Pali. Magassága és háborús sebesülése is biztosított arról, hogy ő az. A keze összedrótozva, a lába keresztbe téve, mert nem fért bele a ládába, a feje félrebillentve, és a lábán a cipő. A drótok és az a két cipő szörnyű volt. Én 1989. június 16-án temettem el Palit, akkor engedtem el.”

„Meg lehet ezt bocsátani?” – kérdezem Judith nénit. „Amit velem tettek, azt megbocsátottam, de nem bocsáthatok meg Maléter Pál nevében. Vida Ferenc, a Nagy Imre-per vezető bírája megöregedve, ágyban, párnák között halt meg 1990-ben. Az utolsó pillanatig hangoztatta, hogy Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, akiket ő halálra ítélt, valóban bűnösök voltak. Vida végig hazudott, amikor azt mondta, hogy nem súgtak neki az ítélethozásban fentről. Biszku Béla ment ki Moszkvába, és vitte a tervezetet, melyben a halálra ítéltek listája volt. 1989-ben a rendszerváltozáskor annyit sem mondtak ezeknek az embereknek, hogy ejnye-bejnye! Antall Józsefnek mondtam, hogy én csak annyit szeretnék, hogy azok, akik részesei voltak az ’56 utáni kegyetlenkedéseknek, ne kerülhessenek be a parlamentbe, ne tölthessenek be magas pozíciókat. Tudja, mit válaszolt erre Antall József? Ha én ki akarnám zavarni a képviselők közül ezeket az embereket, akkor üresen maradna a parlament.”

Olvasson tovább: