Kereső toggle

Mitől lesz valaki homoszexuális?

Interjú Mike Davidson exmeleg terapeutával

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A homoszexuális vágyat érzőket segítő nemzetközi szervezet vezetőjével beszélgettünk arról, hogy mi a szülők, az iskola és a társadalom szerepe a fiatalok szexuális orientációjának kialakulásában.

Tudna egy pár mondatot mesélni magáról, hogyan jutott el az egykor homoszexuális fiatal odáig, hogy ma már közel négy évtizede boldog házasságban éljen egy nővel?

– Rólam azt kell tudni, hogy az IFTCC (Szabadon választott terápia és tanácsadás nemzetközi szövetsége) nevű szervezetnek a vezetője vagyok, ahol különböző szakemberek (sokan homoszexuális háttérből jövők) nyújtanak professzionális segítséget azoknak az azonos neműek iránt vonzalmat érzőknek, akik ezt igénylik. Ma elterjedt nézet az, hogy lehetetlen kijönni a homoszexualitásból, pedig nem így van. A változás nehéz, még nekem is volt az életemben némi zavar, a házasságkötés után is, de két helyről is kaptam segítséget: egyrészt elmentem a gyülekezetbe, ahol kedves emberek vettek körül, valamint elmentem szakemberekhez is, akik segítettek nekem. Ezek után határoztam el, hogy én is segíteni fogok másoknak, akik hasonló helyzetbe kerültek. Így kitanultam a pszichodrámát, illetve pszichoterápiát. Amikor a nyilvánosság elé léptem ezzel a kezdeményezéssel egy BBC-s rádióműsorban, még el sem hagytam a stúdiót, már jött az értesítés, hogy a nézeteim miatt kirúgtak az állásomból. Rövid időn belül világossá vált, hogy az Egyesült Királyságban a szakma egyáltalán nem támogatja a zsidó-keresztény értékeket. 

Ennyire félnek ettől a témától? Miért olyan nehéz elfogadni azt, hogy ha valakiből lehet homoszexuális, akkor ez a változás megtörténhet fordítva is?

– Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mondatják velem, hogy ez egy szisztematikus baloldali politikai stratégia része, amelyben az LMBTQ-mozgalmat használják fel arra, hogy szekularizálják a társadalmakat.

A napokban a szervezetük konferenciát tartott Magyarországon. A tavalyi rendezvényük után nemcsak a baloldalról, de jobboldalról is érkeztek kritikus hangok. Még az amúgy konzervatívabb oldalon is egyre szögletesebben látják ezt a kérdést. Mitől van ez?

– Azt gyanítom, hogy az együttérzés iránti vágy azt eredményezi sokakban, hogy ugyanazt akarják képviselni, mint a többség. Néha azonban alternatívát kell felmutatni. A politikusok félnek attól, hogy keménynek, durvának bélyegzik őket. Pedig nyilvánvalóak a tudományos bizonyítékok: nem veleszületett dolog a homoszexualitás. Maga a nagybetűs tudomány is más állásponton van.

 

Hasonló következtetésre jutott nemrég a Science tudományos magazin is, ami az eddigi legátfogóbb kutatás eredményeit közölte. Eszerint nincsen konkrétan olyan gén, ami determinálná a homoszexualitást.

– Nagyon hasznos kutatás volt az is, de korábban is voltak már komoly kutatások Dániában, Ausztráliában, amelyek kimutatták, hogy egészen kicsi korban, a neveltetés során tapasztalt dolgok vannak e téren a legnagyobb hatással az emberre. Hiába elterjedt nézet, hogy melegnek születnek emberek, nem tehetünk róla, de egyszerűen ez nem igaz.

 

Mennyire megváltoztatható ez a téves társadalmi felfogás?

– A Brit Királyi Pszichiátriai Kollégium is egyértelműen állítja, hogy a homoszexuális orientációt a születés utáni környezet befolyásolja leginkább. Tehát a mi dolgunk igazából az, hogy megvizsgáljuk ezeket a környezeti elemeket, hogy mi járul hozzá ehhez, és mi mit tudunk e tekintetben tenni. Nem ígérünk változást, de hatalmas hiba lenne, ha nem adnánk meg a hozzánk fordulóknak az esélyt arra, hogy ezeket a tényezőket feltárjuk.

 

Tudna mondani néhány példát, hogy az egészen kicsi gyermekeknél mik lehetnek ilyen tényezők?

– Ez egy óriási kérdéskör. Mindennek az alapja az, hogy a gyermekek kiskorban nagyon sebezhetőek. Ha nincsen egy tápláló kötődése mindkét (ellenkező nemű) szülőjéhez, az komoly gondokat okozhat. Máshogy mondom: a legtöbb páciensem, aki homoszexualitással küzd, azt fogalmazza meg, hogy nem érzi magát igazán férfinak. Néha bocsánatot kérnének a férfi társaiktól, mert olyan szégyent éreznek a szívükben, de többnyire inkább elkülönülnek.

 

Nincs ehhez annak is köze, hogy a szórakoztatóipar és a média egy természetellenes férfiideált állít az emberek elé?

– De! Nagyon is! Egy gyermeknek szüksége van arra az önbizalomra, amit többnyire az apjától kaphat meg, hogy más fiúkkal is jól kijöjjön. Ha nem mozog magabiztosan ilyen környezetben, akkor azt érezheti, hogy különbözik tőlük.

 

Ráadásul nagyon sokszor nem is példakép az apa a gyereke előtt. Gondoljunk csak a családon belüli erőszakra, az alkoholizmusra, a megcsalásokra és a válások magas számára…

– Igen, ugyanakkor érdekes azt is megfigyelni, hogy sok esetben azonos szülők különböző gyerekei is máshogy reagálnak ugyanarra a környezetre. Egyikben kialakul ilyen vágy, a másikban nem. Még az ikreknél is.

 

S ez miért van?

– Ugye a Science magazin kutatása is azt magyarázza, hogy van némi genetikai hajlam, de nem determinál. Egy érzékenyebb fiú, aki nem jön ki a fiú társaival, egy idő után a férfiasságot egyfajta misztériumnak fogja fel. Sokszor ez automatikusan odavonzza az anyjához, más nőkhöz, lány barátai lesznek. Mert az könnyebb. Ezzel tovább nő a távolság közte és más fiúk és férfiak között. Alapvető megállapításom tehát, hogy a homoszexuálisoknak nem az ellenkező nemmel, hanem a saját nemükkel van problémájuk.

 

Mennyire befolyásolja ezt az iskolai kiközösítés, zaklatás?

– Hihetetlenül gazdag ember lennék, ha mindig egy angol fontot fizettek volna nekem, amikor egy páciensem azt mondta: „Mindig azzal csúfoltak, hogy meleg vagyok, egészen addig, amíg el is hittem.” Elvesztik az önbizalmukat, nem fogadják el őket. Az angol nyelvben „kitchen-window boys”-nak hívjuk őket (konyhaablak-fiúk), akik a konyhából nézik az ablakon keresztül, hogy más srácok fociznak az udvaron. Szeretnének csatlakozni, de nem tudják, hogyan. Ha esetleg megpróbálják, elutasításba ütköznek.

 

Mit tehet egy szülő ilyen esetben?

– Amit egy gyerek tapasztal, sokkal többet ér, mint amit tanítanak neki. Egy magabiztos, gyengéd, kedves, tisztafejű, vezető egyéniségű apa megtestesítheti a férfiasságot. Ha ezt a szülőtől nem tudja megkapni, akkor jó, ha van olyan férfi a családban vagy a közelben, aki ezt a mintaszerepet betöltheti. Egy egészséges érzelmi kapcsolat egy másik férfival nagyon sokat számít. Szintén gazdag ember lennék, ha fizettek volna minden alkalommal, amikor ezt hallottam egy homoszexuálistól: „Nem szexet akartam, hanem csak egy barátot.”

 

Milyen más tényező játszhat még szerepet a homoszexualitás felé vezető úton?

– Azok a gyerekek, akik pornográf anyagokat néznek, nagyon ki vannak szolgáltatva ennek. Ahogyan azok is, akiket abúzus ért, akár nagyobb gyerekek részéről. Sok gyerek kísérletezik szexuálisan, van, akin ez mély nyomot hagy, van, akin nem. Az érzékenyebb gyerekek az ilyen ismeretszerzést traumaként élik meg.

 

Kicsit idősebb korra kanyarodva, mit ne tegyen egy szülő, ha a tinédzser fia azzal állít haza, hogy ő meleg?

– Mindig meg kell érteni, hogy mi miért történik. A szülőnek nem szabad egy ilyen bejelentést túlreagálnia, ahogyan felesleges végleges kijelentéseket tenni az identitásával kapcsolatban, hiszen ahhoz még túl fiatal. A „melegség” egy szociopolitikai címke. Ha támogatja fiát, hogy feldolgozza az érzelmeit, segíthet neki abban, hogy azokat ne a saját homoszexuális identitásának tulajdonítsa.

 

Érdekes, hogy még a kereszténynek mondott társadalmakban is feloldódnak, relativizálódnak ezek a kérdések. Vegyük például Írországot, ahol népszavazáson döntöttek a melegházasság legalizálásáról.

– A Biblia egy házassággal kezdődik, és egy házassággal fejeződik be. Az emberi szexualitást, nemiséget Isten alkotta meg, és Ő úgy látta jónak, hogy egy férfi és egy nő kapcsolata legyen egy szövetség. Ez a minta. Ma a társadalom ezen központi alapját, a családot akarják sokan aláásni. A különböző problémákat nem fogja megoldani az, hogy a törvényhozás legalizálja az azonos neműek házasságát. Hollandiában két évtizede van melegházasság, a skandináv országokat egyáltalán nem lehet homofóbnak mondani, Nagy-Britanniában még csak ellenvéleményt is alig fogalmazhatsz meg. Csökkentette ez az öngyilkosságok számának magas arányát? Kevesebb a magányos, depressziós, szorongással küzdő ember? Ha ennyire toleránsak a társadalmak – akkor miért nem hozott ez változást? Mert nem a társadalmak állítólagos „homofóbiájával” van a gond, amivel gyakran Magyarországot is vádolják.

Tajtékzott a brit sztárműsorvezető

Ezrével érkeztek az üzenetek az egyik legnépszerűbb brit tévéműsor, a Good Morning Britain szerkesztőségébe, miután Mike Davidsont Piers Morganék behívták az adásba. A visszajelzések egyik fele azt kérte számon a szervezőkön, hogy miért engedtek be a stúdióba egy olyan „homofób uszítót”, mint Davidson, aki szerint a homoszexualitás olyan viselkedésforma, amiből ki lehet gyógyulni. A kritikusok másik jelentős része azonban azt fogalmazta meg, hogy az amúgy óriási népszerűségnek örvendő műsorvezetőnél, Piers Morgannél elszakadt a cérna, és teljesen szakmaiatlan módon kezelte le a vendégével való nézetkülönbségét. „Tudja, hogy hívjuk az ilyeneket, mint maga? Szörnyen kicsinyes, bigott embernek a modern világban!” – üvöltötte a beszélgetés egyik pontján a műsorvezető. „Fogja be, maga bigott! Már elnézést, de ez nevetséges” – fakadt ki később. Davidson mindössze annyit állított, hogy fiatalként voltak homoszexuális vágyai, de idestova már 35 éve él boldog házasságban a feleségével és két gyermekével.

Szemben Boris Johnsonnal

Mike Davidson nevét a brit társadalom hét évvel ezelőtt ismerte meg igazán, amikor az általa indított londoni buszokon megjelenő hirdetések nagy vihart kavartak a szigetországban. A hirdetésekben a következő szerepelt: Not Gay! Ex-Gay, Post-Gay and Proud. Get over it. (Nem vagyok meleg! Ex-meleg, poszt-meleg vagyok és büszke. Tedd túl magad rajta!) A konfrontatív kampány nem a semmiből jött; egyfajta tükörkampánya volt a Stonewall nevű melegjogi szervezet pár héttel korábbi akciójának, ami éppen azt hirdette: Néhány ember meleg. Tedd túl magad rajta! Miközben az előző buszhirdetések mindenféle akadályoztatás nélkül futhattak a brit fővárosban, Mike Davidson szervezetének kampányát néhány órán belül (!) leszedette az akkori londoni polgármester, a későbbi miniszterelnök, Boris Johnson. Döntését azzal magyarázta, hogy „London az egyik legtoleránsabb város, itt az intoleranciát nem tolerálják”. Johnson hozzátette, szerinte offenzív azt sugallni, hogy a homoszexualitás valami olyasmi, amiből ki lehet gyógyulni, és ő semmiképpen nem akarja, hogy ez az üzenet guruljon végig London utcáin a buszokon. Johnson amúgy maga is reklámozta a melegpárti buszkampányt egy rendezvényen.

Olvasson tovább: