Kereső toggle

Orbán Közép-Európa egyenrangúságáért küzd

Interjú Gerő András történésszel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Milyen szerepük volt a Habsburgoknak Közép-Európa kontinentális tényezővé emelésében? Van-e esély arra, hogy Közép-Európa megkerülhetetlen tényezővé váljon az Unióban? Mi a célja Orbán Viktor Európa-politikájának? Hetek-interjú a Habsburg Történeti Intézet igazgatójával.

Itt beszélgetünk a Habsburg Történeti Intézetben, ahol egy olyan korszakot kutatnak, ami épp most 100 éve zárult le. Szükségszerű volt, hogy 1918-ban véget ért a Habsburg-dinasztia politikai szerepe a Kárpát-medencében?

– Mindig vita volt arról a történetírásban, hogy az első világháború után fölbomlott-e a többnemzetiségű monarchia vagy mesterségesen szétverték. Fejtő Ferenc például azt az álláspontot képviselte, hogy a Monarchiát mesterségesen, kívülről verték szét. Mások szerint önmagától is fölbomlott volna. Amit biztosan tudunk, hogy a többnemzetiségű állam és vele a Habsburg-dinasztia térségbeli uralma száz évvel ezelőtt véget ért. Ez ténykérdés. Az viszont már messze nem ténykérdés, hogy Közép-Európa hogyan járt volna jobban: a többnemzetiségű államalakulat – nyilván nem változatlan formában történő, hanem adott esetben trialista vagy föderatív szerkezetű – fennmaradásával, vagy a térség úgynevezett nemzetállamokra történő szétesésével. Azért használom az „úgynevezett” kifejezést, mert bár a Monarchia utódállamai nemzetállamoknak nevezték magukat, valójában multietnikus államok voltak. Az 1918-ban kialakult Nagy-Románia nem volt nemzetállam; az ugyanekkor létrejött Csehszlovákiáról és a későbbi Jugoszláviáról nem is beszélve.

A történészek ódzkodnak azoknak a kérdéseknek a boncolgatásától, amelyek úgy kezdődnek, hogy „mi lett volna, ha…”. Nem értem ezt az ódzkodást. Marc Bloch szerint a történelemmel szemben az egyetlen értelmes kérdés éppen a „mi lett volna, ha…”, egyszerűen azért, mert ez képes rákérdezni az alternatívákra. Ha nem tesszük fel ezt a kérdést, akkor úgy teszünk, mintha nem lennének alternatívák a történelemben, miközben mindannyian tudjuk, hogy vannak ilyenek.

A konkrét esetben tudjuk, hogy már 1918 előtt létezett számtalan elképzelés akár az uralkodó elit részéről a Monarchia átalakítására vonatkozóan. Ilyen volt Ferenc Ferdinánd trónörökös trialista elképzelése, ami magyar szempontból nem volt egy előnyös elgondolás, de hasonló elképzelések egy közép-európai államszövetségre Magyarországon is léteztek – elég Kossuth Lajos, majd Jászi Oszkár koncepciójára gondolni.

Ön szerint mi történt száz éve? Egy spontán bomlási folyamat, vagy egy tudatos felbomlasztás végzett az Osztrák-Magyar Monarchiával?

– Szerintem ez egy tudatos lépés volt a korabeli győztes nagyhatalmak részéről. Meggyőződésem, hogy Európa igazi tragédiája nem az első világháború volt, hanem az azt lezáró békerendszer, és messze nem csak magyar vonatkozásban. Sőt: az okozott kár a gyarmatbirodalmakon keresztül globális lett.

Mi volt a legsúlyosabb következménye a versailles-i békerendszernek?

– Európának hosszú ideje van egy olyan problémája, hogy legerősebb országa, Németország soha nem volt elég nagy és erős ahhoz, hogy uralja a világot, bár több ízben megpróbálta, ám nem volt olyan kicsi sem, hogy csak egy európai ország legyen a sok közül. Ez a békerendszer mindent tönkretett Európában, ami korábban évszázadokon át hatalmi egyensúlyt biztosított a kontinensen. Ennek része volt annak a közép-európai államalakulatnak a szétverése, amely hosszú ideig ellensúlyt tudott képezni a keletről jelentkező orosz és a nyugatról fenyegető német terjeszkedéssel szemben. Továbbá a békerendszer szakított a vesztfáliai béke óta az európai politikai kultúrában létező tradícióval – nem érdekbeszámításos békét hozott.

Az első világháború utáni békerendszer azt eredményezte, hogy itt maradt Közép-Európa teljesen széttagoltan, nemzetállamoknak nevezett, de valójában ezernyi etnikai feszültséggel terhelt kisállamra darabolva, kiszolgáltatva az agresszív német és orosz birodalmi törekvéseknek. Ezért a felelősség az első világháború győzteseit, döntő felelősség pedig a korabeli francia politikát terheli, amely a Habsburg Birodalom megszűnésétől saját közép-európai befolyási övezetének kiterjesztését várta. A francia elképzelés az volt, hogy Finnországtól a balti államokon, Lengyelországon és Csehszlovákián át Romániáig befolyási övezetükbe vonják a régió országait és egy „egészségügyi kordont” hoznak létre Szovjet-Oroszországtól nyugatra, elszigetelve Európát a bolsevizmustól. Ehhez azonban nem volt elég erejük. Főleg egy olyan helyzettel nem számoltak, ami húsz évvel később bekövetkezett: Németország és Oroszország – a Molotov–Ribbentrop paktum keretében – együttműködött Közép-Európa felosztásában.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: