Kereső toggle

Fuss az életedért!

Saját példáját ajánlja a „Dagadt Köcsög” blog szerzője

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Moós Gergely 124 kilós, gyorskaján élő informatikusból néhány év alatt sportoló és futóedző lett, aki azóta több ezer embernek segített életmódot váltani. Kézen fogja azokat, akiknek a komfortzónájától az első 5 kilométeres táv megtétele fényévnyi távolságra van.

Téged rengetegen a Dagadt Köcsög blog miatt ismernek. Honnan jött ez a név?

– Szeretném azt mondani, hogy szándékosan, de hazudnék. Amikor a blogot létrehoztam, semmi ötletem nem volt, ezért írtam be, hogy Dagadt Köcsög. Ha tudom előre, hogy ez lesz belőle, lehet, hogy máshogy döntök, de az is igaz, hogy a média úgy működik, hogy ha más nevet adtam volna neki, akkor ma nem tartanék itt. Később finomítottunk DK Team-re, majd pedig létrehoztuk a Fuss Te Is! Sportegyesületet.

Ma már futóedzőként dolgozol, de ez nem volt mindig így...

– A futás 2010 januárjában kezdődött. Egyébként informatikus vagyok, vagyis voltam, programozó – és 124 kiló. Biztos voltam 130 is, de arról nem volt mérésem. 2009 év végén úgy döntöttem, hogy változtatok ezen, és elkezdtem futni.

Mi váltotta ki ezt a döntést?

– Fél éven belül három férfi családtagom halt meg szív- és érrendszeri problémák miatt. 50-55 év körüliek voltak. Legalább 20-30 évvel korábban haltak meg, mint kellett volna. Elgondolkodtam, hogy 30 éves vagyok, 120 kiló felett, nincs se családom, se gyerekem, és már nincs hátra 30 évem… Tudtam, hogy változtatni kell.

És mit csináltál?

– A túlsúlyommal mindig is próbáltam harcolni, mindent kipróbáltam, amit lehetett. Diétáztam, bicikliztem, konditermeztem, de egyik sem épült be tartósan az életembe. Futni világéletemben utáltam, és azt gondoltam, hogy az annyira megterhelő, hogy ha ettől nem fogyok le, akkor semmitől. Megvettem a futócipőt és a lehető legdrágább órát, mert azt gondoltam, ha belerakom egy kisebb falu éves bevételét, akkor majd fogok is futni. Amikor először lementem, huszonhat métert tudtam megtenni. Ekkor olyan döntést hoztam, amire ma is büszke lehetek: nem ültem vissza sorozatot nézni, hanem másnap is lementem – akkor már huszonnyolc métert tudtam megtenni. Harmadnap meg harmincat. Nagyon lassan, de nőttek a távok. A futás azért jó, mert mindig van benne visszajelzés arról, hogy fejlődsz. Egy kövér embernek ez olyan támpont, amiből látja, hogy jó úton halad. Még lassú, kövér, de már jobb, mint a múlt héten.

Az első fél évem persze gyaloglással telt. Majdnem 400 kilométert tettem meg gyalog, és csak utána tudtam 100 métert meg 200 métert lefutni. Másfél év volt, mire öt kilométert egyben le tudtam futni gyaloglás nélkül – de abban az évben már félmaratont futottam. Sokkal hosszabb volt az út az első öt kilométerig, mint onnantól az első félmaratonig. Innentől a fittségem exponenciálisan nőtt, sportolóvá váltam, és a fogyást, mint célt, nagyon hamar kiváltották a futócélok. Még mindig 110 kiló voltam, de már nem arra gondoltam, hogy mennyit fogok fogyni, hanem hogy a félmaratonon milyen időt futok majd, vagy hogy tudnék 10 kilométeren öt percet javítani.

Diétáztál közben?

– Én nem tudok a kajára odafigyelni, de az egyértelműen problémás dolgokat kihagytam az étrendemből. Egy túlsúlyos ember szinte szexuális viszonyban van az étellel. Egy korábbi munkahelyemen irodát béreltünk, és nagyon komoly szempont volt, hogy egy bizonyos pizzéria szállítási körzetében maradjunk: üzleti döntéseket határozott meg az étel. Innen léptem vissza egyet a majdnem normális szintre, amikor csak heti egyszer rendeltem pizzát, és nem habzsoltam össze mindent mindennel. Abban az időben, amikor futni kezdtem, egy csomó palacsintát ettem, meg melegszendvicset reggeliztem, nem volt vasszigor. Akkor kezdtem tudatosabban étkezni, amikor egyszer Vácról 17 kilométert futottam hazáig. Az órák kijelzik, hogy mennyi kalóriát éget el az ember egy edzéssel. Ezzel a 17 kilométerrel égettem el annyit, amit azon a héten őszibarackléből megittam. Azóta nem iszom őszibaracklevet. Nem éri meg. Amikor futsz, már össze tudod párosítani, hogy egy Túró Rudi két kilométer, egy Bounty három, egy lángos meg annyi, amennyit még sose futottam. Ez segít abban, hogy bizonyos dolgokat kihagyj az étrendből, vagy legalábbis tudd, hogy majd annyival többet kell futni miatta. 

Egy túlsúlyos ember szinte szexuális viszonyban van az étellel.

Hogy jött a blogírás?

– Amikor elkezdtem a futás gondolatával kacérkodni, megtaláltam a Futóblogot, ahol olvastam olyanokról, akiknek a futással sikerült lefogyniuk. Ott voltak a dagi meg a vékony képek, és nagyon inspiráló volt. Az viszont nem volt ott, hogy az illető mit evett, mennyit edzett ehhez, és hogy mi van mögötte. Amikor részt vettem az első versenyemen, a Vivicittán, olyan hatással volt rám, hogy eldöntöttem, megörökítem, hogy motiváljon a jövőben. Gondoltam, ha már elkezdem, akkor jó informatikusként mindent naplózni fogok, hogy ha valaha ezzel sikerül lefogynom, akkor a jövő Gergői lássák, hogy ez egy működő dolog, nem photoshop vagy műtét.

Így kezdtél másoknak is segíteni?

– Igen, lett egy olvasótáborom, megismertek a futóközösségben. Voltam az Ultrabalatonon egy váltó csoporttal, ahol idegenek is rám kiabáltak, hogy „Hajrá Gergő!”. A Futóblog főszerkesztője felkért, hogy legyek szerző. Az első posztomban leírtam, hogy ki vagyok, hogy értem ide, és hogy „gyertek velem”. Százas nagyságrendben jöttek a levelek. Csináltunk egy Facebook-csoportot is, amelynek tagsága a végén már 2200-as létszámú volt. Az elején mi voltunk talán az első olyan futóközösség, akiknek egyenpólójuk volt, ma már sok ilyen van. Februárban meg is szüntettük, mert már túlnőtt rajtunk. Voltak olyan versenyek, ahol mellettem DK-pólóban futó emberek engem már nem ismertek meg, nem tudták, hogy ki vagyok. Helyette jött létre a sportegyesület, azokkal a sportolókkal, akik valóban az én irányításom alatt készülnek. Ebben van 150 ember, de ők olyanok, mint az első időkben. Nekem így jó, ha megvan az a szűk mag, akikkel tudok egyenként is foglalkozni.

És mikor vált az informatikusból futóedző?

– Sokan kerestek meg, de az elején nem válaszoltam ezekre, mert nem éreztem, hogy az én kompetenciám lenne. Aztán beugrott, hogy ebből lehetne továbblépni... Programozóként dolgoztam, de nem éreztem annyira a sajátomnak, mint a futást. Ez lehetőség volt a váltásra. Elvégeztem egy fitneszinstruktori képzést, és az elején csak titokban, egy-két embernek küldtem az edzéseket, rajtuk megtanultam, hogyan kommunikáljak, mire kell figyelni, és így lassan elkezdett nőni a tanítványi kör. Idén februárban érte el azt a szintet, hogy fel tudtam mondani a programozói állásomat, és csak ezzel foglalkozok. Nyár elején létrehoztuk a Fuss Te Is! Akadémiát. Vannak nemzetközi példák ilyesmire: csoportosan írnak az interneten keresztül edzésterveket, edzéseket tartanak, Svédországban például van olyan csoport, akikkel több ezer ember készül futóversenyekre. Azt gondoltam, ezt meg lehetne itthon is csinálni: nekem van webes tapasztalatom, az edzéstervezéshez értek a kezdőknél, és kerestem magam mellé egy edzőt, aki a haladókkal tudna foglalkozni. Lőrincz Olivér nagy meglepetésemre azt mondta, hogy vágjunk bele. Idén a Wizz Air Budapest Félmaratonra és a Spar  Budapest Maratonra már nyáron elindultak az első csapatok, és több mint kétszázan készültek velünk. Most azon dolgozunk, hogy ezt hogyan fejlesszük tovább.

Mekkora igény van az országban arra, amit csináltok?

– Plasztikus példa, hogy amikor a Vivicittát futottam először, tíz percet vert rám egy 1929-es születésű férfi. Nyolcvanvalahány évesen leiskolázott egy 30 éves embert. Ha bemegy az ember egy orvosi rendelőbe, 50-60 évesek úgy beszélnek magukról, hogy alig van hátra néhány évük. A futóversenyeken viszont vannak 60-80 évesek is, akik félmaratont vagy maratont futnak. Kell annál nagyobb inspiráció, mint az, hogy a futással el tudod érni, hogy ennyi idősen is egészséges maradj?

Eddig milyen a sikerszázalék? Hányan maradnak meg abból, akik megkeresnek?

– Akik idén szilveszter után megkerestek, azoknak a fele nagyjából meg is maradt. Nyilván a futást nem mindig élvezi az ember. A szürke, hétköznapi edzéseket nem lehet összehasonlítani azzal a flow-val, amit a versenyen érzel. De azok fejlődnek a legjobban, akik tényleg minden edzést betartanak. Mi szabadidős sportolók vagyunk, nem az olimpiára készülünk, nyilván fontosabb a család meg a munka. De ha mindig van indokunk, hogy miért nem futunk, abból nem lesz fejlődés. Aki viszont akkor is megcsinálja, amit kérek, ha az akadályokba ütközik, vagy fájdalmas, az biztosan fejlődik, és annak be is épül ez az életébe.

Elég csak futni az ilyen eredményhez?

– Az a véleményem, hogy nem. Erre sajnos én is későn jöttem rá. A Fuss Te Is! Futóműhely pontosan erről szól, hogy ne csak fussunk. Van velünk egy funkcionális edző, akinek az a feladata, hogy a futás mellett egyéni gyakorlatokat is mutasson, amitől nemcsak jobb futók, hanem egészségesebbek is leszünk.

Mit tudsz mondani azoknak, akik már nem fiatalok, és annyi a napi mozgásuk, hogy a távirányítót nyomogatják, gyorskaját esznek?

– Ha szeretnének változtatni, a futás alkalmas erre. Én is megtettem ezt az utat. A futóedzők legtöbbször nincsenek a 120 kilós kezdőkre felkészülve, de én tudom, milyen nehéz az első 20 métert kocogva megtenni. Az, hogy a döntést ki mikor hozza meg, az ő fejében dől el. Mi elmondjuk, hogy ez egy lehetőség, de erre mindenkinek magának kell megérnie.

És hogyan fogalmazható meg a te „szupererőd”, amiben más vagy, mint a többiek?

– Bennem a mögöttem levő út az egyéni. Tudom, hogy a kezdő futók min mennek keresztül. Tudom, hogy mennyivel nehezebb az első négy kilométeres edzés, mint a maratont lefutni. A feladatom az, hogy ne engedjem el a kezüket, amíg el nem jutnak az első 5-10 kilométerig, vagy az első futóversenyre. Ott már futó lesz belőlük – és egészséges ember.

 

Az interjúról készült videót megtekintheti a Hetek Youtube-csatornáján:

https://www.youtube.com/watch?v=yDgW3EM1T8o

Olvasson tovább: