Kereső toggle

A nyugat nem akarja hallani

Interjú a keresztényüldözés elleni államtitkárság vezetőjével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Év végéig akár 2,5 milliárd forintra is nőhet az az összeg, amit a magyar állam az üldözött keresztények megsegítésére fordít – mondja Azbej Tristan, a témáért felelős helyettes államtitkár.

A szélesebb közvélemény az Ön nevét a Gyere Haza Alapítvány kapcsán ismerte meg – a Hetek is írt a külföldön élő magyarok hazatérését segítő projektről. Aztán megjelent egy hír, hogy Izraelbe ment dolgozni. Feloldaná ezt az ellentmondást?

– Magyarország izraeli nagykövetségén kaptam álláslehetőséget, ami egy hazaszerető embernek visszautasíthatatlan ajánlat, hiszen az országom érdekeit a világ legérdekesebb és legnehezebb diplomáciai színpadán képviselhettem. Van, aki ezt úgy értelmezi, hogy gazdasági emigrációba vonultam, ám a személyes lehetőség mellett ez egy szolgálat is volt – amit a magyar külügy alkalmazásában, magyar kormánytisztviselőként, magyar felségterületen végeztem. 

Korábban hosszú évekig tanultam és éltem külföldön, több országban is, de el kellett döntenem, hogy egy nagyon jövedelmező karriert elindítva a kényelmes külhoni életet választom, vagy pedig a hazámban, a szeretteim körében próbálok megélhetést biztosítani magamnak, még ha ez kalandosabb is. Én az utóbbit választottam. Az alapítvánnyal pedig – amely egyébként még most is működik, és semmi köze nincs a később indult, Gyere haza, fiatal! nevet viselő kormányzati programhoz – a hasonló dilemma előtt álló, vagy éppen már a hazaköltözést fontolgató fiataloknak szerettem volna segíteni.

Meglepőnek tűnt, hogy elődje, Török Tamás egy év után távozott. Az egyik magyarázat szerint eddig szólt a megbízása, a másik szerint mennie kellett, mert az Iraki Kurdisztán fővárosában, Erbilben magyar támogatással épülő iskola nem készült el a tanévkezdésre…

A helyettes államtitkár a keresztényüldözés elleni konfertencián.
– Török Tamás egy gyakorlott és nagy tudású ember, kiterjedt diplomáciai kapcsolatokkal. Amit ennek a helyettes államtitkárságnak az egy évvel ezelőtti indulása óta megtett, az egészen egyedi teljesítmény. Egy olyan vallásdiplomáciai hálózatot épített ki, ami nélkül nem lenne értelme a támogatási programjainknak. Ezzel teljesítette is azt, amire őt felkérték. Most a mi feladatunk az, hogy a támogatási programokat bővítsük, és szélesítsük azt a szövetségesi kört, amellyel össze tudjuk hangolni a magyar kormány, az adományozók, illetve az együttműködő szervezetek tevékenységeit.

Ami pedig az erbili középiskolát illeti, a megjelent információk álhírek. Annak ellenére halad rendben az építkezés, hogy a helyszíntől ötven kilométerre egészen az elmúlt időszakig háború zajlott. Már az utómunkálatok zajlanak, az október 2-ai tanévkezdetkor az oktatási tevékenység is elindult az épületben. Egyébként a projektek kivitelezését a támogatott egyház végzi – mi csak a megvalósulást ellenőrizzük a szerződés értelmében.

A múlt héten rendezett, keresztényüldözésről szóló konferenciájukon megdöbbentő helyzetértékelést hallhattunk a közel-keleti keresztény vezetők szájából. Mit gondol, mi jelenteni a legnagyobb kihívást jelenleg a térségben élő Krisztus-hívők számára, és mi az, amiben Magyarország segíteni tud nekik?

– A keresztényüldözésnek több fokozata van. Vannak olyan országok, ahol az állam létében fenyegeti a keresztényeket, máshol fundamentalista vallási csoportok üldözik őket, de itt is két lehetőség van: az adott kormányzat efelett vagy szemet huny, vagy küzd a szélsőségesek ellen, csak esetleg nem bír velük. És vannak olyan esetek is, ahol a keresztények létükben nincsenek ugyan fenyegetve, de súlyos joghátrányt szenvednek: például ha egy muzulmán hitű ember áttér keresztény hitre, akkor fenyítést, ostorozást vagy akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá.

Mi először is ott szeretnénk segíteni, ahol a legnagyobb a baj, ezért fordult a magyar kormány figyelme a Közel-Kelet felé, ahol a ma már visszaszorulóban lévő ISIS miatt a kereszténység bölcsőjében élő közösségek rengeteg veszteséget szenvedtek el. Az Iszlám Állam romba döntött, kiürült településeket hagy maga mögött. Azokat a keresztényeket, akiket nem gyilkoltak meg, elüldözték – többségük úgynevezett belső menekült, vagy a környező országok menekülttáboraiban él. Csak egy kisebb részük indult el a migrációs útvonalakon Európa felé. A múlt heti konferenciánkon felszólaló tanúságtevők és vezetők is megerősítették: elsődleges vágyuk és kérésük az, hogy támogassák őket abban, hogy visszatérhessenek a szülőföldjeikre.

Éppen ezért a magyar állam eddigi legfontosabb projektje az iraki Telskuf újjáépítése – ezt a települést 2014-ben foglalta el az ISIS, amely elűzte a színtiszta keresztény lakosságot. Ezenkívül az iraki kurd régióban támogatjuk a már említett erbili iskola építését és egy kórház gyógyszerellátását; humanitárius gyorssegélyként kétszer egymillió euróval segítettük a szír ortodox és szír katolikus egyházat, valamint belekezdtünk egy libanoni templomrekonstrukciós programba is. Továbbá szeretnénk hozzájárulni ahhoz is, hogy ezeknek a közösségeknek a jövője biztosítva legyen, ezért a magyar állam ösztöndíjprogramot hirdetett üldözött és diszkriminált keresztény fiatalok számára, akik közül közel nyolcvanan szeptemberben megkezdték  tanulmányaikat magyarországi felsőoktatási intézményekben.

Összesen mennyi pénzt fordítottak eddig a keresztények megsegítésére?

– Úgy számoljuk, hogy év végéig 2-2,5 milliárd forintra nőhet ez az összeg. Azért nem tudok teljesen pontos választ adni, mert a helyettes államtitkárság keretén kívül több minisztérium is részt vesz ezekben a programokban. Kritikaként már megkaptuk – előfordult, hogy ugyanattól az orgánumtól –, hogy ez túl sok, és azt is, hogy túl kevés. Természetesen lehetne többet költeni. Ugyanakkor – és ezt nem dicsekvésként mondom – ez az összeg nagyjából megegyezik azzal az összeggel, amit a gazdaságilag jóval nagyobb erőt képviselő Olaszország fordít humanitárius célokra Észak-Afrikában.

Olaszországban nyilván van egy praktikus oka annak, hogy Észak-Afrikára költenek, hiszen mérsékelnék a migrációs nyomást. De mit mondanak Önök arra a kritikára, amely szerint itthon is lenne helye ennek a pénznek?

– A támogatáspolitikánk egyben migrációs politika is. Az az álláspontunk, hogy az erőltetett betelepítés, az ellenőrizetlen tömeges migráció nem vezet sehova. A Soros-tervben egyértelműen megfogalmazták, hogy Európába évi egymillió migránst kell betelepíteni – mert szükség van a munkaerőre. Mi ezt a leghatározottabban elutasítjuk, ez egy álhumanitárius, opportunista program. Ráadásul megnyitja az utat, hogy a migránsáradattal együtt a szélsőséges iszlamizmus is beférkőzzön Európába, mint ahogy ennek sok tragikus jelét láttuk már az elmúlt időszakban. Mi úgy gondoljuk, hogy a kiindulási régiókban kell segíteni, mégpedig okosan. Ez pusztán anyagi szempontból is jobban megéri: a Soros-terv fejenként 9 millió forintot irányoz elő a migránsok integrálására, helyzetbe hozására, miközben ebből az összegből a ninivei fennsíkon fel lehet építeni öt lakóházat. Az erőfeszítéseink középpontjában az üldözött keresztény csoportok állnak, ugyanakkor a támogatásaink nem diszkriminatívak, az adott társadalom egészét segítik. A gyógyszerekből muszlim vagy jazidi vallásúak is részesülnek, az építkezések által generált konjunktúra hatását pedig az egész régió élvezi.

Mindennek természetesen van egy világnézeti oldala is. Az afrikai vagy közel-keleti humanitárius válságrégiók keresztényeit szeretnénk biztosítani arról, hogy nincsenek egyedül. Sokszor nem is az anyagi segítségért hálásak leginkább, hanem az együttérzésért. Ugyanakkor mindez nekünk is segít abban, hogy megtanuljuk jobban értékelni a keresztény értékeinket, és visszataláljunk a gyökereinkhez. Erre óriási szükség van, hiszen a Nyugat is válságrégió, csak éppen nem humanitárius, hanem identitásválságban van. Ma Európa igyekszik eltagadni a keresztény kulturális gyökereit, mi több, kezd ellenségessé válni saját magával szemben. Nem csak a feszületeket tiltják egyes közintézményekben, vagy a közalkalmazottak számára, de kifejezetten divatos intellektuális attitűd lett a keresztény emberek számára szent dolgokat kigúnyolni és gyalázni.

A konferencián több keresztény vezető szájából elhangzott, hogy csalódtak a Nyugatban, mert nem hogy segítséget nem kapnak, de maga a keresztényüldözés ténye is tabu. Mit gondol, mi ennek az oka?

– Jelenleg a világ több mint száz országában éri a keresztényeket konkrét diszkrimináció, és minden öt, vallása miatt üldözött emberből négy Krisztus-hívő. Tehát a kereszténység a legüldözöttebb vallás. Ennek ellenére ez a jelenség nem kap megfelelő figyelmet a közvélemény, a politika, a nyugati kormányzatok, illetve a nemzetközi szervezetek részéről. Úgy gondolom, ez egy tudatos dolog: a keresztények üldözése nem fér bele abba a „politikailag korrekt”, liberális nyugati narratívába, amely szerint éppen a kereszténység a kirekesztő, agresszív, dominanciára törekvő vallás. Folyamatosan középkori keresztes hadjáratokkal példálóznak, mintha ez bármilyen morális alapot adna arra, hogy embereket gyilkoljanak tömegesen a Krisztusba vetett hitük miatt. A keresztények problémája szerintük csak „bezavarna” a sokkal kisebb joghátrányt elszenvedő – etnikai vagy akár szexuális – kisebbségek jogaiért folytatott harcba. Ezzel nem azt állítom, hogy ezek a kisebbségek nem érdemelik meg a támogatást – csupán azt, hogy ha ők megérdemlik, akkor a népirtást elszenvedő keresztényeknek is kijár a figyelem és a védelem.

Európára visszatérve, úgy tűnik, itt nincsen szükség üldözésre ahhoz, hogy üresek legyenek a templomok. Csak arra akarok utalni, hogy a kereszténységnek a maga belső problémáival is szembe kellene néznie ahhoz, hogy kifelé erőt tudjon mutatni, nem?

– Kormányzati funkciómban nem tisztem ezzel foglalkozni, de személyesen egyetértek.

A konferencián felszólalt egy nigériai katolikus fiú, aki megrázó képet festett arról, milyen helyzetben van az egyháza az afrikai országban, de arról szó sem esett, hogy több millió neoprotestáns hívő is ugyanúgy szenved a Boko Haram kegyetlenkedéseitől. Annak mi az oka, hogy csak történelmi felekezetekkel működnek együtt?

– Ez a támogatáspolitikánk megvalósíthatóságával függ össze: így tudtuk gyorsan és hatékonyan célba juttatni a segítséget. A neoprotestáns közösségek esetében nehézséget jelent, hogy nincs egy olyan hierarchikus rendszerük, amely biztosítékot jelentene a támogatási projektek lebonyolítására. Nem akarjuk kizárni őket, de nem szeretnénk elaprózni sem a támogatásokat. Talán egy együttgondolkozás segíthet abban, hogy megtaláljuk a módját az együttműködésnek.

Néhány év távlatában mivel lenne elégedett? Egyáltalán, hogyan lehet mérni a munkájuk eredményét?

– Nem gondolom, hogy a keresztényüldözést egyszer és mindenkorra meg lehet oldani. Nekünk az a célunk, hogy minél hathatósabb és gyorsabb segítséget nyújtsunk a szülőföldjükre visszatérni szándékozó keresztényeknek, illetve ennek támogatására mozgósítsunk minél több keresztény kulturális gyökerekkel rendelkező országot, valamint megjelenítsük az üldözöttek ügyét a nemzetközi fórumokon, cselekvésre szólítva fel. A hallgatás fala nagyon erős, ezt le kell törnünk, ehhez keresünk szövetségeseket.

Olvasson tovább: