Kereső toggle

Kovács Kati: Zene nélkül nincs is élet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Az én időmben Az énekesek jellemének, adottságának megfelelően írták a dalokat. Ma könnyen eladható, divatos karakterek vannak, és ezek lemásolására keresik a fiatal tehetségeket. Ma már egy szenzáció, egy jópofa ember vagy egy rendkívül szélsőségesen viselkedő személy sokszor előbbre jut, mint az, aki valóban tehetséges” — mondja Kovács Kati, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész. Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője beavat a magánéletébe, és arról is beszél, hogy a díjak és kitüntetések mellett mi ad erőt számára, hogy ötven év után is boldogan énekeljen a közönségnek.

– Hogyan kezdődött az éneklés?

– Annak idején, amikor elvégeztük az általános iskolát, kötelező volt részt venni egy építőtáborban. Ez ma talán túl keménynek tűnik, de a legnehezebb az ötórai ébresztés volt. A reggeli feketekávé és egy szelet kenyér után szőlőt metszettünk, kukoricát tördeltünk, szorgalmasan dolgoztunk. Egy alkalommal megszólaltak a velem egykorú lányok, hogy ne énekeljek már egész nap. Addig észre sem vettem, hogy folyton énekelek. Egyszerűen jólesett.

– Kitől tanulta az éneklés technikáját?

2012-ben a Sziget Fesztivál nagyszínpadán.
– Magnóról, rádióból tanultam meg a kedvenceim éneklési stílusát, és angolul ragadtak meg a világslágerek a fejemben. Csak amikor a Magyar rádió zenei stúdiójába felvettek, akkor szembesültem azzal, hogy magyar nyelven énekelni nem is olyan könnyű. Mahalia Jacksont és Little richardot utánoztam, amire az akkori zenei szakértők kiakadtak, és azt tanácsolták, ne ordibáljak, tanuljak meg énekelni. Aztán a Ki mit tud?-on, amelyre édesanyám nevezett be, a saját éneklési stílusommal meg tudtam nyerni a zsűriben ülő zenészek elismerését. Így lettem az „Év hangja”, és itt kezdődött el az énekesi karrierem.

– Ma is nagyon népszerűek a zenei tehetségkutató versenyek. Ön szerint mi ennek az oka? Miben más a mai elvárás, mint ami korábban volt?

– Óriási különbség van az ötven évvel ezelőtti és a most induló sztárénekesek között. Előttünk nem voltak példák. Nem tudtuk, hogyan kell igazán magyarul énekelni. Az évek során tanultam meg kijönni a színpadra, magamtól jöttem rá, hogy hova tegyem a kezem éneklés közben. Akkor még nem volt szabad az álló mikrofonokhoz hozzáérni. Meg kellett tanulnom mosolyogni, gesztikulálni. A mostaniak bekapcsolják a tévét, internetet, és számos helyen találkoznak kedvenceikkel. Utánozzák a kinézetet, a viselkedést és azt a színpadi kultúrát vagy kulturálatlanságot, amit látnak. Könnyebb ma autodidakta módon másolással tanulni, de a saját egyéniség kialakulása nehezebb feladat. Az én időmben az énekesek jellemének, adottságának megfelelően írták a dalokat. Ma könnyen eladható, divatos karakterek vannak, és ezek lemásolására keresik a fiatal tehetségeket. Nekem még volt arra lehetőségem, hogy ha nem tetszett egy dal, vagy úgy éreztem, hogy másnak jobban állna, akkor nem kellett elénekelnem. Akkor is volt énekes bőven, óriási volt a rosta, de az egyéniségünkön nem akartak változtatni. Ma már egy szenzáció, egy jópofa ember vagy egy rendkívül szélsőségesen viselkedő személy sokszor előbbre jut, mint az, aki valóban tehetséges. A média hajlamos a szenzációhajhászásra, és olyan dolgokat közöl, ami régen nem volt lehetséges.

– A zene és a zene funkciója is megváltozott?

– A zene a mi testvérünk, családunk, apánk, anyánk. Szerves része az éle tünknek, aminek a hiányát csak akkor vennénk észre, ha egy napra elhallgatna, csöndbe borulna a Föld. Az összes film megbukna zenei aláfestés nélkül. A zene befolyásolja az érzelmeinket, és szerintem zene nélkül nincs is élet. Maga a beszéd is zene. Ha haragosan szólunk, ha kedvesen beszélünk: valamilyen stílusban muzsikálunk. A kedvencem a gyerekek gőgicsélése.

– Miért van az, hogy énekesnőknek, színésznőknek és politikus hölgyeknek sok esetben nincs gyereke?

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: