Kereső toggle

A Köztársasági Elnöki Őrség a világ legjobbjai között

Életrevalók

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A SWAT Round-up International (SRI) versenyét 34. alkalommal rendezték meg a floridai Orlandóban, amelyen a Készenléti Rendőrség (KR) Köztársasági Elnöki Őrsége (KEŐ) csapata a második helyezettnek járó díjjal a világ legjobb kommandósai közé került. A versenyről és arról, hogy kik ők valójában, Pomozi Sándor rendőr ezredes főosztályvezetővel és Papp Zoltán rendőr alezredes főosztályvezető-helyettessel beszélgettünk.

Úgy értesültem, hogy pár másodpercen múlt az első hely megszerzése…

Papp Zoltán: – A verseny története során nemzetközi csapat ennyire kiemelkedő helyezést még nem ért el soha. Aki picit is ismeri ezt a szakmát és ezt a versenyt, az tudja, hogy ez mennyire nagy teljesítmény. Igazából egyetlenegy ponttal csúsztunk le az első helyről, az egyik pályán elvesztettünk 0,34 másodpercet egy teljesen irreleváns csapattal szemben. A verseny után az első helyezettek nagyon megszorongatták a kezünket és gratuláltak.

Ők voltak a helyiek?

P. Z.: – Igen. Amerikában a helyi csapatok ellen jól szerepelni nagyon nehéz. Főleg így, hogy ők is érezték, hogy ezt akár meg is nyerhettük volna.

Milyen felkészültséget igényel a csapattagoktól ez a fajta szakmai verseny?

P. Z.: – Amikor 2015-ben ez az egység megalakult, Pomozi Sándor ezredes úrral, ennek az egységnek a parancsnokával leültünk és átbeszéltük, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznünk. Arra gondoltunk, hogy a modern személyvédelem (amire a világon máshol van már példa) a legjobban úgy áll össze, ha az eddigi megszokott, rutinszerű személyvédelmi szaktudást vegyítjük a műveleti terrorelhárító munkával. Itt az állományt alkotó harcosok személyisége is olyan, hogy keveredik a két szakma, amiből egy olyan személyvédelmi szakember születik, akire szükség van ebben a munkában.

Kik jelentkezhetnek erre a ver­senyre, mik a feltételek?

Pomozi Sándor (balra) és Papp Zoltán az Orlandóból elhozott trófeával.
P. Z.: – Kizárólag hivatásos rendőrök, és főleg a műveleti terrorelhárító vagy speciális rendőri erők közül jelentkezhetnek. Minden évben kiírják ezt a versenyt. A korosztály nincs meghatározva, de a mi csapatunk kifejezetten a tapasztaltabbak közül került beválogatásra. Az átlagéletkor jelenleg 37 év körüli, ami a magyar rendőri állomány fiatalságát figyelembe véve büszkeségre ad okot. Talán 30 éves volt a legfiatalabb, de volt 41 éves is, aki részt vett ezen a versenyen. Ugyanakkor fizikálisan-mentálisan nagyon-nagyon topon kell lenni, kiegyensúlyozott idegrendszerrel és sokéves szakmai tapasztalattal kell rendelkezni. A versenyen nagyon sok olyan apróság felmerül, amihez kell az a rutin, az a nyugodtság, hogy már ezerszer csinálta ezt az ember valamilyen formában – akár képzésen, akár rendes munkában. Tehát itt nem igaz az, hogy a 25-30 éves korosztály – aki fizikálisan talán a legjobb állapotban van – a nyerő, mert bizonyos szempontból nem tudja pótolni azt a szakmai hiányosságot, ami még a fiatalságából adódik. Itt a tapasztaltság és a stressz alatti jó gondolkodás sokszor többet ér, mint a fizikai állóképesség. Ennek picit ellentmond, hogy a csapat a legnehezebb fizikai pályán elsőként végzett, olyan időeredménnyel, ami példátlan a 34 éves verseny történetében.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

Olvasson tovább:

  • Sándor Róbertet csecsemőként „kidobták”, ma krízisterheseknek segít

    Robika „véletlenül” született. Anyukája titkon megszülte, majd eldugta egy balatoni csecsemőotthonba. Sorsa intézetről intézetre, különböző gyermekotthonokban formálódott, míg a nagykorúságot jelentő 18. életév betöltése után egyik napról a másikra kirakták őt a Fóti Gyermekotthonból. „Ott álltam a...
  • Telepi drogosból menedzser

    Heléna élete jó példa arra, hogy van a nyomorúságnak egy olyan szintje, amiből nem lehet egyedül kitörni, a puszta akaraterő ehhez édeskevés. A 36 éves családanya korábban súlyos drogfüggő volt, emiatt az állam elvette tőle a gyermekeit.