Kereső toggle

A nemzetté válás pozitív szerepet játszott a történelmünkben

Beszélgetés Örkény Antallal, az ELTE Társadalmi Kapcsolatok Intézetének igazgatójával

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hogyan befolyásolta Magyarország történetét a 18-19. században a liberalizmussal egyszerre megszületett nacionalizmus? Hogyan befolyásolták a magyar nemzetfelfogást a 20. század traumái? Van-e különbség a vidéken élő és a fővárosi lakosság nemzeti identitása között? Milyen stratégiák léteztek a holokauszt borzalmait túlélő magyar zsidók számára a háború után? Örkény Antal szociológussal beszélgettünk.

Mit jelentett a 19. század hajnalán a nacionalizmus, és mit jelent napjainkban? Hogyan éljük meg a nemzeti identitásunkat?

– A nacionalizmus szót hallva az átlagember sokszor egy negatív tartalmú eszmére gondol, pedig ez nem igaz. A nacionalizmus a modern kor egyik legfontosabb eszméje volt, amikor a felvilágosodás és a liberális, szabadelvű, demokratikus eszmerendszer átformálta a világot, és létrehozta a modern államokat. A modern állam megszületése egyben a nemzetállamok megszületését is jelentette, a nemzet egy összekötő erőt jelentett a társadalomban, mert egy piacgazdaság, a kapitalizmus nem igazán identitásformáló erő. A közös nyelv, a közös kultúra, a közös értékek és normák viszont igen. Ilyen értelemben a nemzetté válás és a nacionalizmus nagyon pozitív szerepet játszott a magyar történelemben. Kétségek azért lehetnek az emberekben, hogy nemzet és nacionalizmus előreviszi-e a társadalom érdekeit a mai világunkban. A trianoni békekötés után egyértelművé vált, hogy a nemzethez tartozó kulturális csoportok, a nyelvi közösség megtört annyiban, hogy nagyon sokan határon kívülre szorultak, s más államok polgárai között találták magukat. A nemzeti közösség és a népesség elvén működő liberális állam polgárai nem fedték egymást. Ezért volt Antall Józsefnek az a híres megjegyzése a rendszerváltást követően hogy ő lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke. Ez nagy vitákat kiváltó megjegyzés volt, hiszen őt mint miniszterelnököt egy politikai közösség választotta vezetőjének, és egy politikai közösséget szervező állam lélekben nem szervezheti a társadalmat, csupán intézményekben. Ugyanakkor érthető volt, amit mondott, mert Magyarországon egy megélt tény volt, hogy a nemzeti kulturális közösség határai nem fedik le a politikait. Bibó István azt mondta a második világháború után, hogy a konfliktusok jó része, ami a 20. században végig jellemzi Európát, abból fakadt, hogy a politikai határok és az etnikai határok nem fedték le egymást.

Mit ért pontosan politikai és kulturális nemzetfelfogás alatt?

– A politikai vagy államnemzeti felfogás jogi megközelítésű, a nemzeti identitás meghatározása az állampolgárság státuszának és az azt körülvevő intézményrendszernek függvénye. A kulturális dimenzió alapján az etnicitás, a születés, az anyanyelv, a kulturális normák és értékek adják az identitás alapját. Egy korábbi kutatásunkban arra kértük válaszadóinkat, hogy néhány tényezőt osztályozzanak aszerint, milyen mértékben ad büszkeségre okot nemzetükkel kapcsolatban. A megkérdezettek pozitív nemzeti identitását túlnyomó többségben hazánk sportteljesítménye, technikai és tudományos fejlődése, irodalmi és képzőművészeti sikerei, illetve a közös nemzeti történelem határozták meg, míg Magyarország demokratikus rendszere, politikai befolyása, gazdasági teljesítménye, szociálpolitikája, valamint a kisebbségek elfogadása és jogvédelme a nemzeti büszkeség kérdésében jelentéktelen súllyal bírt. Ebből következtettünk arra, hogy a magyar válaszadók  nemzetfelfogását az etnikai, kulturális felfogás jellemzi. Az európai trendeket vizsgálva elmondható, hogy Nyugat-Európában inkább a politikai alapú nemzetfelfogás dominál, míg Kelet-Európában inkább a kulturális alapon működő nemzeti identitás figyelhető meg.

Hogyan jelenik meg a nemzeti identitás a budapesti és a vidéki lakosság életében?

– Nem hiszem, hogy a város és a vidék között eredendő és természetes különbség lenne a nemzeti identitás tekintetében. Sokkal inkább a mindennapi élet, az emberi viszonyok, a közösségi miliő és a közösséget összekapcsoló értékek azok, amelyek eltérő nemzeti tudástartalmakat generálnak. Például a polgárosodás, aminek a központja hagyományosan a város, illetve a főváros egyfajta polgári értékeken alapuló nemzeti identitást erősít, de lehet polgári társadalom és polgári kultúra a vidéki kisvárosban is vagy akár egy kis falusi közösségben. A fő kérdés mindig az, legyen szó városról vagy vidékről, hogy milyen célok fűzik egybe az embereket, hogy tudnak a szabadságról, az autonómiáról, az egymás iránti respektusról, az emberi méltóságról vagy éppen az egymás iránti szolidaritásról közösen gondolkodni.

Vannak a magyar karakternek fő jellemzői?

– Nem gondolom, hogy létezne olyan, hogy magyar karakter. A nemzeti ideológia szeret nemzeti sztereotípiákban gondolkodni, valamifajta tipikus nemzeti vonásokban fogalmazni, de ez alapvetően a nemzeti etnocentrizmus része. (Az etnocentrizmus a saját nemzetet helyezi középpontba, ehhez viszonyítva ítéli meg minden más társadalmi csoport értékét, a saját csoportot felértékeli, a másik nemzetet pedig leminősíti – a szerk.) Az viszont kétségtelen, hogy a saját nyelvből és a nyelvi kifejezésmód érzékletes és sajátos világából fakadó nemzeti kultúra megkülönbözteti az országokat, és fontos kötést jelent az embereknek a nemzethez való érzelmi kapcsolatában. Az anyanyelv a nemzeti közösség tagjai között a kölcsönös megértés és összetartozás talán legfontosabb eszköze, ami egy életre szóló kötést és identitást teremt.

Mit gondol a sportról mint nemzeti identitást összetartó erőről?

– A 20. századtól kezdve a sport és ezen belül az élsport kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy a nemzeti alapon szerveződő társadalmakban  az emberek a nemzeti közösség sikerét megéljék. A sport kifejezi a versengést, amit behelyettesíthetünk a nemzetek küzdelmével (ebben az esetben szerencsére nem agresszív, hanem békés verseny), nagyszabású eseményeket szül, tömegérzületeket tud generálni, és a modern infokommunikációs világunkban mindenkihez jelenidejűen elér. Ebből a megközelítésből a sport kiváló eszköze a nemzethez való kötődés érzelmi megélésének, amit minden modern nemzeti politika ki is használ. A sportban alapvetően egyéni (vagy kis csoportban történő) teljesítményekről és sikerekről beszélünk, ami csak nagyon lazán kapcsolható össze egy nemzet közös nagy sikerével. Mégis az, hogy egy sportoló közülünk való, egy nemzet polgára, elfeledteti velünk ezt az ellentmondást, és a közösség közös teljesítményeként tünteti azt fel. Ebből is fakad a versenysportokban megfigyelhető jelenség, hogy hiába óriási a sportolók teljesítménye, és hiába különböznek alig ezek a teljesítmények, a mediatizált és nemzeti kontextusban megjelenő sport igazából csak a győztest ismeri el, és a többi teljesítmény általában homályba vész. Ez pedig a nemzetállami logika példája, ahol csak győztesnek szabad lenni a többi nemzet kárára, de második vagy harmadik helyezett egy nemzet nem lehet.

Mennyiben változik meg a magyar identitása egy holokauszt túlélőnek?  Aki magyar állampolgárnak tekintette magát, mégis, zsidó származása miatt súlyos meghasonlásba került a saját honfitársaival?

– A magyarság közösségén belül az ország nagyobbik része megtagadta a kisebb részt, és aktívan részt vett annak teljes megsemmisítésében. Ezt nevezzük a magyar holokausztnak.

A magyar zsidóság egy kisebb része szerencsére túlélte a holokausztot. De ők mit csinálhattak? Nagyon sokféle reakció lehetett. Volt, akiben felerősödött a zsidó identitás, és elment Palesztinába, mert azt gondolta, ott van a zsidók hazája, a zsidó állam jövője, a zsidó nemzet. Az asszimilált zsidók közül egyesek azt mondták, hogy a holokauszt megbocsáthatatlan bűn volt, hiszen ők magyarok voltak, pont olyan magyarok, mint mindenki más, de mégis, a magyar közösség megtagadta őket és elfogadhatatlan módon – mint idegeneket – feláldozta. Közülük sokan nyugatra mentek, és feladták magyarságukat. Végül voltak azok, akik azt mondták, nem hagyják, hogy a magyar identitásukat fel kelljen adniuk ezért. Ebből nem következik a megbocsátás, de az igen, hogy „vissza akarok jönni, ide tartozom, ez az a fizikai tér, ami az identitásomat adhatja, és abban hiszek, hogy ez a világ megváltozott, és új világ lesz ebben az országban”.  Ez a legérdekesebb talán.

A háború után elmaradt a szembenézés a magyar társadalom és a magyar állam felelősségével kapcsolatban, majd jött a kommunizmus, ami a vallási kontextust teljes mértékben megszüntette a társadalomban – pedig emlékezzünk, az fontos összetevője az identitásnak. A beilleszkedni vágyó zsidók ekkor azt mondták, „olyanok leszünk, mint a többiek, vallástalanok”, nem ismerték el a különbözőségeket, és megpróbálták elnyomni magukban a zsidó önazonosság-tudatot.

Most a rendszerváltás óta viszont a zsidók is egyre inkább fontosnak tartják az identitásuk kérdését: miután szabadon lehetnek zsidók, beszélni kezdtek a holokausztról, szembenéznek a dolgokkal.  A 20. századi asszimilációs törekvéssel ellentétben a zsidóság most sokkal inkább felvállalja identitását: „igen, megvannak a zsidó gyökereink, a holokauszt azzá tett minket, innentől nem hagyjuk magunkat, zsidók leszünk”.

Olvasson tovább: