.
Szemet gyönyörködtető lankák, napsütötte rétek és takaros falvak – ez a Homoród mente, vagy ahogy a helyiek hívják, Dombvidék. Eldugott helye ez Erdélynek, a főutaktól távol, tengelytörő dűlőkkel védve, ahol még ma is a templomtoronyban őrzi mindenki a szalonnát, és csak szerda reggel, harangszókor nyitják ki a torony vasajtaját, hogy a helyiek vágjanak az elrejtett mannából annyit, amennyit fel tudnak élni. Van egy nap, amikor nem kell körbejárni a Homoród patak településeit, mert a falvak egyre fogyatkozó népe összegyűlik: ez a szentmártoni vásár napja.
Orbán Balázs írótól, néprajztudóstól tudjuk, hogy 1808 januárjában I. Ferenc Bécsből okmányt küldött, melyben engedélyezte a homoródszentmártoni vásárokat. Azt is leírta, hogy a sokadalmak igencsak látogatottak, lévén ez az egyetlen vásáros hely a két Homoród mentén. A három évszázados múltra visszatekintő országos állatvásár még mindig csodálatos színfoltja Erdélynek. A gazdák szerint ugyan ma már egyre kevesebb pénz van állatvásárlásra, évente négy alkalommal mégis megtelik a község piactere eladókkal, vásárlókkal, bámészkodókkal, vagy éppen olyan csodálkozókkal, mint mi. Mióta Orbán Balázs papírra vetette az akkori sokadalmakról szóló tudnivalókat, sok víz lefolyt a Homoród patakán – mondja kalauzom, Pál Lajos, tisztességes bécsi polgár, aki a vidék szülötteként nem maradhatott a nagyvárosban, mert a nyugati jólétből hazahúzta a szíve. Lajos a vendéglátásban vetette meg a lábát, a bikafalvi Vadrózsa panzió hírét közel tizenöt éve viszik a nagyvilágba elégedett vendégei. A jó vendéglátáshoz nem elég a medence, a szép kilátás és a medveles, mert a turista a gyomrán keresztül ismeri meg leginkább Erdélyt – vallja bölcsen kocsmárosunk. Ahhoz pedig, hogy igazán jót egyen az ember, házi koszt kell, háznál termelt zöldség, na meg a jószág. Ezért vagyunk kora hajnalban már a vásárban, amelynek területe az évek során mind kisebb lett. „Egyre kevesebb a szarvasmarha és a malac a piacon, mint ahogy a falusiak is fogynak, mert a fiatalokat nem érdekli már az önellátás, inkább külföldre szöknek, ahogy mi is tettük annak idején” – mondja házigazdánk. Nem érti őket, de ezen nincs mit csodálkozni. „Apánk sem értett minket, mert benne van a székely vérében a kaland. De aztán, amikor megismerte a világot, hazavágyik, és a bátrabbja haza is jön, nem csak pofázik” – magyarázza Lajos az élet egyszerű filozófiáját szép kerek mondatokban. Eközben egy román gazdával társalog a gyönyörű mangalica süldők fölött. Nem akarok kibicelni, ezért inkább továbbállok, intvén házigazdámnak, hogy a vásár túlfelén, a lacikonyhánál találkozunk.
A gazdák többnyire lovakat hoznak a vásárba, abból van most is a legtöbb. A ló nem hobbiállat errefelé, még ma is a mindennapok fontos szereplője, a falusi porták megbecsült állata. A kocsik jellegzetes formája és rendszáma a Székelyföld egyik kuriózuma, és a magára valamit is adó gazdák nagyon megbecsülik a lovukat. A tavaszi homoródszentmártoni országos vásárnak egyfajta „árképző” szerepe is van, innen viszik hírét, hogy miképpen jár a ló, a tehén vagy a borjú ára, ehhez idomul aztán az erdélyi piac. Szekerekkel, autókkal érkeznek a távolabbi településekről, vidékekről az érdeklődők, de autóbusszal is jönnek néhányan a szomszédos falvakból. A szekérben malacokat, süldőket és böllérért visító hízókat is hoznak. Egyik kénosi gazda a tehenét jött kicserélni, de alig egyórás szemlélődés után csalódottan távozik a büfé felé. „Ilyen tehenem nekem is van, jobbért jöttem, de nem leltem, máskor sokkal nagyobb volt a kínálat” – feleli érdeklődésünkre.
Egy fiatal, bajszos ember jó ideje a lovakat mustrálgatja. Forgatja a fejüket, emeli, simogatja a lábukat, nézegeti a járásukat, de csak a hátasokét – már azt gondolom, hogy hivatásos zsoké. „Nem vagyok én bérlovas. Huszár vagyok, aki a hozzá illő lovat keresi” – csattan fel, amikor megszólítom. Mint mondja, a jó lóval sokat kell foglalkozni, nem szabad elhanyagolni, a választás pedig a legfontosabb pont a lótartásban. Egy fekete félmuraközit figyelget éppen, amelyért a jószág gazdája hat-hétezer lejt kért, de a huszár csak ötezret fizetne érte. Alkudoznak, majd áldomást isznak: a ló elkelt, a huszár most már hadra kész. Hiszen ki látott már gyalog huszárt? Ilyen csúfság mégsem eshet meg egy székely hagyományőrzővel.
A vásártér egyik végében egy fiatalember tart kötőféken egy trikolórral ékesített gyönyörű, hatalmas munkalovat, kissé tovább román és roma lókupecek hangoskodnak, paroláznak, győzködik egymást, mígnem eldől: kinek kell fizetnie az áldomást. De nemcsak lovat vihet haza az, aki eltökélt szándékkal és a zsebében megfelelő összeggel érkezett a vásárba, hanem az új állat mellé új kantárt, kötőféket, akár hámot is vásárolhat. Az egyik atyafi éppen köveket rak a szekérderékba, és mire kérdezném tőle, hogy tényleg követ jött-e venni, tátva maradt szám láttán már magyarázza is, miről van szó. „Nem kő ez, hanem kősó, behajítok néhányat, hogy az otthoni barmok is kapjanak valamit a vásárból” – mondja jókedvűen. Az apróságok sem maradnak vásárfia nélkül, hiszen labda és focicsuka is akad itt bőven.
S hogy az otthon maradt asszonyok se üljenek majd karba tett kézzel, hát cirok- és nyírágseprűket illik vinni számukra jegyzi meg a lokodi gazda nevetve.
Két lacikonyha áll a vásártéren, hogy az áldomást legyen hol meginni, vagy ha valaki korán kelt, messziről vagy sietve jött a vásárba, legyen mivel csillapítania éhségét: a rostélyokon kolbászt, micset, flekkent forgatnak. Az áldomásivás itt szinte kötelező, úgyhogy előbb-utóbb minden vásározó megfordul a büfé körül. Lajos barátom is itt emelgeti a poharat, áldomásra. Bár mintha minden megvett jószágra egyre több pohárka pálinka jutna, részeg embert nem látni, csak komoly gazdákat, akik megkönnyebbültek a nagy tehertől, vettek is, el is adtak – egy kis poharazgatás ilyenkor megjárja. Régebben az állatvásárokat három napig tartó kirakódóvásár előzte meg, mára ezek kimaradtak, de a barmok mellett a sokféle árucikket kínáló kereskedők is helyet kapnak. Nem hiányzik például a láncfűrész a hozzávaló alkatrészekkel, míg a háztáji szerszámok közül többen is kaszapengét és villát vásároltak, mert lassan ideje elkezdeni a kövérre sikeredett tavaszvégi első széna levágását. Van, aki kerékpárgumit visz a kezében távozáskor, más csak nézelődni jött a vásárba, az egyik közeli ház lakója meg csak azért lépett át a futballpálya melletti vásártérre, hogy néhány micset egyen reggelire.
Az utánfutón vígan röfögnek a malacok, indulunk vissza Bikafalvára. Lassan döcögünk, dombnak fel, aztán le, miközben Lajos mesél. Itt lépett ki a Homoród a medréből, csúnya dolgokat művelve pár évvel ezelőtt; ott valamikor erdő volt, az egyházé, Tilalmas volt a neve, de aztán eladták egy kupecnek, aki tarra vágatta; amott a völgyben meg kapitális medvét lőtt egy magyarországi doktor. Útközben megállunk még egy pár kakasért Kisgalambfalván, majd házigazdánk megkésett reggelit tesz elénk a tornácon. Eszünk, és valahogy rám telepszik az érzés: itt kellene maradni, olyan béke veszi körül a tájat és az embereket. Harapok a házi kenyérből, a borsos kolbászból, a házi tejfölt vastagon csurgatom a kenyér héjára. Végül a sűrű szilvalekvárt is megkóstolom, de csak egy kanállal, mert bizony jóllaktam mindennel, és nem fér több belém, se ételből, se élményből. Végül kifogyunk a szóból mindnyájan, és csak a köszönet marad meg a hála, félszegen öntve szavakba, mert errefelé nem divat a túlzott érzelgősség.
A liberális jogrend demokratikus deficitje olyan jogi háttérhatalmat termelt ki, aminek sem választói legitimitása nincs, és a közérdeket sem szolgálja. Eljárásuk rendszerint azt közvetíti nemzeti...
Az Európai Parlament képviselői az elmúlt héten megszavaztak egy határozatot, amely felszólít minden tagállamot, hogy haladéktalanul ratifikálja az Isztambuli Egyezményt. Ezt mindeddig hét...
Bevezetik a dugódíjat, és öt éven belül korlátozzák a dízelautók behajtását Budapest központjába – legalábbis a főváros új vezetőségének tervei szerint. A változáshoz azonban parlamenti döntés...
Nemcsak Romániában ismert jelenség, hogy gyerekeket a saját szüleik adnak el prostituáltnak – ez az összes posztkommunista és harmadik világbeli országra jellemző. A gyerekeltűnések mögött...
Az online térben szocializálódott fiatal szülők számára természetes, hogy életük főbb eseményeit publikálják – nem kivétel ez alól a szülővé válás sem. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy...
Néhány évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy fiatal ne házastársi hűségben és szülői szerepben gondolkozzon, annak minden előnyével és nehézségével együtt. A média, az aktuális...
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!