Kereső toggle

Bicskával eszem a hálál kolbászt

– mondja az iszlám hitre tért egri Hosszú Ferenc

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hosszú Ferenc – muszlim nevén Ali Hasszán – annak idején az egri Dobó István Gimnázium cserediákjaként került ki egy évre Malajziába. Végül tíz évig maradt, és közben felvette a muzulmán hitet. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Főiskola Nemzetközi Tanulmányok szakán oktat Ázsia tudományokat. Életútja nem egyedi jelenség hazánkban, ám a magyar hagyományokat figyelembe véve, sokaknak meglehetősen idegenül hat.

Milyen volt az első találkozásod az ázsiai, illetve az iszlám kultúrával?

– Korábban is volt fogalmam az ázsiai kultúráról, hiszen előtte is fogadtunk japán és kínai cserediákokat. Az ázsiai és az iszlám kultúrával így együtt viszont Malajziában találkoztam először. Több helyen jártam már előtte is a világban, több nyelven beszéltem, és úgy gondoltam, nem lesz nagy gond az idegen környezet, de ez mégsem volt ugyanaz. Ahova kerültem, ott csak malájul beszéltek. A kisgyerek szintjéről kellett magamat felépítenem, teljesen a nulláról. Legnehezebben mégis a magas páratartalmú trópusi klímát szoktam meg.

Hogyan találkoztál a vallással?

– Az egy hosszabb keresés volt. Délszláv felmenőkkel is rendelkezem, ami miatt gyerekkoromban elég sokat jártunk Boszniában, ahol a tágabb rokonságomban volt mindenféle vallású, így muszlim is. Persze az is egy kommunista ország volt, úgyhogy nem nagyon gyakorolták a vallásukat. Mégis elkezdtem egy kicsit jobban foglalkozni a kérdéssel, és valahogy megérintett a dolog. Elég jól ismertem az alapokat, mert történelemből mindig jó voltam. Sokat foglalkoztam a monoteista vallások teológiai hátterével, így tanulmányoztam a Bibliát, a Tórát, sőt még a Talmudot is. Akárhogy is nézzük, ez a három, a zsidó, a keresztény és az iszlám hit elválaszthatatlan egymástól.

Tehát alapszinten mindhárom monoteista vallással találkoztál. Miért tetted le mégis az iszlám mellett a garast?

– Nem akarok nagy dolgokat mondani, mintha valami csoda vagy jelenés hatása lett volna, de azért mégiscsak volt valamiféle erős benyomás, ami ezt egyértelművé tette számomra. Onnantól kezdve úgy voltam vele, hogy én hinni csak ebben tudok, később aztán ehhez építettem fel a gyakorlatot. Amikor Malajziába érkeztem, be kellett írnom a papírjaimba, hogy milyen vallású vagyok, én pedig automatikusan azt írtam, hogy muzulmán. Nem valamiféle számításból, hanem természetesen jött. Amikor bekerültem a gimnáziumba, mindenkinek a saját vallásának megfelelő kötelező hittanra kellett jelentkeznie, így én automatikusan iszlám hittanra jártam. Ott aztán megismertem minden gyakorlati szabályt, megtanultam imádkozni, és valahogy beleivódott az egész a személyiségembe.

Ebben a világban hogyan tekintenek ránk, nyugati emberekre, és azon belül a magyarokra?

– Ami általában a Nyugatot illeti, erre nincs általános iszlám álláspont, ez alapvetően mindenkinek az egyéni, vagy politikai nézetétől függ. Az iszlám úgy áll hozzá, hogy a hívő ember azt támogassa, ami jobb a vallásának. Az iszlám világban a magyarok persze igencsak népszerűek, hiszen a kapcsolatunknak elég gazdag a történelmi múltja. Északi rokonaikként tekintenek ránk. Magyarországon az iszlám kezdetektől jelen van, már a honfoglaláskor is éltek itt iszlámhívők. Később jöttek a jászok, és az úgynevezett fekete magyarok, a böszörmények. Sokáig a királyi testőrséget is izmaeliták adták, ami a korabeli királyi regulákban is szerepelt. A Szent István-i törvényekben a mai napig megtalálható, hogy hogyan iktatták ki az iszlám vallást a mindennapi életből. A katonáknak minden reggel csak disznóhúst és bort szolgáltak fel, így aki aztán nem nyúlt hozzá, arról tudták, hogy muszlim. Amikor a katolicizmus lett az uralkodó vallás, így szűrték ki a muszlimokat a hadseregből, a zsidókat meg a kereskedelemből.

Hogyan élted meg a saját identitásodban azt, hogy egykori Dobós diákként olyan városból származol, amely szimbolikus helye az iszlámmal való konfliktusnak?

– Érdekes kérdés. Abból a szempontból könnyen ment, hogy én mindig is különc voltam a többiekhez képest. Lázadtam a korosztályom romlottságával szemben. Azzal protestáltam már tizenévesen is, hogy nem dohányoztam, nem ittam, szándékosan nem csináltam olyanokat, mint a többiek. Nem voltam hajlandó sodródni az árral. Sokan utáltak érte, mert mindenkinek megmondtam, hogy ne csinálják ezeket, mert nem jó. Ilyen gyerek voltam. Éppen ezért amikor felvettem az iszlám hitet, senki nem is lepődött meg rajta. Más szempontból azért egy elég hosszú folyamaton megy keresztül az ember ilyenkor. Malajziába érkezésemkor először én is nagyon lelkesedtem mindenért, majd 6-8 hónap után jött a kultúrsokk, amikor mindent nagyon utáltam, egy év múltán aztán szép lassan megszoktam a dolgokat. Olyannyira, hogy végül 10 évig maradtam. Egy idő után, mint ahogy mások is, a saját kultúrámat kezdtem el szidni, és én is olyan lettem, mint egy maláj. Ha például megjelent egy angol, akkor velük együtt mondtam, hogy „jé, egy fehér ember!” De aztán rájön az ember, hogy ő mégiscsak az ami, teljesen mindegy, mennyire szeretne más lenni identitásában. Ma egy magyar érzelmű, rendes ember vagyok, mindazzal együtt, ami ezzel jár. Például tartalékos honvéd is vagyok, de muszlim a vallásom. Abszolút nem üti a kettő egymást.

Úgy tudom, hogy az iszlám törvények szerint azt a helyet, ahol az iszlám valaha megjelent, már az iszlám kalifátus részének tekintik. Ezt hogy kell érteni például Eger szempontjából?

– Már persze, ha lenne kalifátus. Akkor az iszlám területének lenne tekintendő, ez így van. Ez azt jelenti, hogy az iszlám védelme alatt áll. Konkrétan, hogy ha valóban lenne iszlám kalifátus, és engem itt például akadályoznának a vallásomban, akkor értem jöhetne egy hadsereg. De ezt nagyon egyszerű kivédeni. Egyszerűen hagyni kell, hogy békésen gyakorolhassam a vallásomat.

Egyre többet hallani manapság az úgynevezett politikai iszlámról, amely békés módszerekkel, lobbitevékenységgel igyekszik képviselni az iszlám érdekeket, mondjuk Brüsszelben, vagy New Yorkban.  Mint nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakember, te mit gondolsz, milyen hatással tud lenni a nyugati világra ez a fajta érdekérvényesítés?

– Először érdemes tisztázni a definíciós problémát. Azért nem tudunk egy csomó mindent megbeszélni és közös nevezőre jutni, mert sokszor nem ugyanazt értjük a fogalmak alatt. Kérdés például, hogy az „iszlám”, a „muszlimok”, a „Nyugat” kinek mit jelent. Az arab nyelvben a Nyugat a „Maghribot” jelenti, ami Marokkó arab neve, az iszlám számára ők a nyugatiak. Az iszlám egy vallás, ami önmagában nem csinál semmit. Politikai iszlám pedig mindig is létezett, mert az iszlám a vallás mellett nyilván egy ideológiát is képvisel, amit aztán értelmeznek a világban így is, úgy is. Ott van például az OIC (Iszlám Nemzetek Szervezete) vagy az Arab Liga, amelyek meghatároznak ugyan bizonyos dolgokat, de sokan vannak az iszlám világon belül, akik meg nem úgy gondolják, ahogy ők. Mi mindig csak azt a vonulatot látjuk éppen, amelyet a média kiemel ezek közül. Nekünk hívőknek amellett, hogy lehetnek különféle politikai nézeteink, csupán annyit ír elő az iszlám, hogy arra törekedjünk, hogy a vallást szabadon gyakorolhassuk a lakhelyünkön.

Te mennyire tudod gyakorolni a hitedet a hétköznapokban?

– Magyarországon teljesen szabadon gyakorolhatom a vallásomat. Igaz, Egerben közösségi szinten nem nagyon tudom ezt megtenni, mert csak hébe-hóba találkozgatunk, de azért mindenki csinál valami hasznos dolgot az iszlám érdekében. Én is szoktam például előadásokat tartani az iszlámról gimiseknek, főleg a Dobó István Gimnáziumban. 

A „hálál” ételekhez is hozzá tudunk jutni, mert vagy én vágom le az állatot, vagy Pestről mindent be tudunk szerezni. Ott van minden, nagymecset, „hálál” bolt, még „hálál” házikolbász is – amit magyar emberként bicskával eszek.

Úgy tudom a feleséged is muzulmán vallású. Vele hogyan ismerkedtél meg? Ő már muszlim volt előtte is?

– Nem, ő egy vallásos keresztény volt.

Az a fajta keresztény, aki mindig javítani, jobbítani akarta a maga vallását. Ez egy eléggé jellemző folyamat. Sokan úgy válnak muszlimmá, hogy a keresztény valláson elindulva igénylik a szigorúbb kereteket. Hasonlóan hozzám, őbenne is volt egyfajta lázadás a romlással szemben, ami ellen a legszigorúbb rendet a vallások között az iszlám nyújtja. Szerintem az iszlám a mindennapokban sokkal jobban meghatározza, mit szabad és mit nem, mint a a kereszténység. Az egri főiskolán találkoztunk, és tőlem hallott a hitről, de biztos vagyok benne, hogy nem miattam gyakorolja a vallást, mert ő bizonyos tekintetben még engem is megelőzött. Én főleg a hitre helyezem a hangsúlyt, ő meg sokkal jobban ragaszkodik a mindennapi apró szabályokhoz. Ami amúgy abszolút nem baj.

Hogyan látod a mi európai, nyugati világunk jövőjét?

– Ha Ázsia vagy az iszlám világ társadalmi struktúráját, családmodelljét tekintjük, az nemcsak hogy fenntartható, de a folyamatos növekedést is biztosítja, még gazdasági szempontból is. A nyugati társadalom azonban nem képes növekedni, nem egy fenntartható rendszer. Lehet ezt így-úgy szépíteni, meg arról beszélni, hogy ilyen vagy olyan szempontból jobb-e ez a társadalmi berendezkedés, de ha ez így folytatódik, akkor ez a nyugati társadalom egyszerűen elfogy, az iszlám pedig ránő a világra.

A kortársaim például még csak most kezdik el eljegyezni a barátnőiket. Nekem már a harmadik gyermekem jön. 

Tehát Európa egy hanyatló civilizáció? És hogyan értékeled a közel-keleti viszonyokat?

– Amikor Jordániában jártam az izraeli határ mellett, ott láttam a zsidó-arab együttélést először közelről. Igazából az araboknak sohasem a zsidókkal van bajuk, hanem Izrael állammal, a cionizmussal és a politikával. A zsidó emberekkel évezredek óta együtt éltek. Ugyanazt eszik, ugyanúgy öltözködnek, mint ők. Ott például évezredek óta nem téma a kendőviselet kérdése, mert a keresztények, zsidók is sokan ugyanúgy hordják. Nem azért, mert ezt a muszlimok erőszakolták rájuk, hanem mert a Biblia ugyanúgy előírja, és a nők ezt természetesnek veszik. A kendő csak mifelénk jelent problémát. Ha sikerülne rendbe tenni ezeket a definíciós kérdéseket, sokkal könnyebbé válna a párbeszéd.

Ezek szerint te hiszel a muszlim-keresztény-zsidó párbeszédben?

– Párbeszéd az most is van, de teológiai szinten csak vita létezhet, hisz mind mást mondanak. Az iszlám az egyetlen, amely nem azt mondja, hogy más, hanem részének tekinti a keresztény és a zsidó hitet egyaránt, mint ahogy a keresztény vallásnak is a részét képezi a zsidó hit. A zsidó vallás pedig csak önmagát ismeri el. De nézzük csak a történelmet. Az iszlámot először pont egy zsinaton mondták külön vallásnak.  Azelőtt nagyon sokáig egy keresztény szektának tekintették, „ebionitáknak” nevezték őket. Ez az esszénusok egyik ága volt, valójában olyan keresztények, akik szigorúan megtartották a mózesi törvényeket. Nagy polémia volt akkoriban a Közel-Keleten arról, hogy Jézus vajon Isten fia-e, része-e a Szentháromságnak, vagy csak egy ember? Később az ariánus mozgalom körüli vita is erről a kérdésről szólt. Az iszlám teljes mértékben erre az ebionita nézetre alapozódik. Nem véletlen, hogy a Korán legelőször éppen a keresztényekhez szól, és azzal kezdi, hogy folyamatosan ezt mondja: „ne mondjátok, hogy három”. Tehát az iszlám a zsidó törvények nagyon szigorú megtartása mellett, keresztény gyökerekkel indult. Az iszlám szerint a keresztény és a zsidó ember nem hitetlen.

Hogy látod a keleti nyitás kérdését? Ez csak egy aktuális politikai divat, vagy tényleg nagy lehetőség van számunkra ebben a törekvésben?

– Azért lenne fontos dolog a keleti nyitás, mert mi nagyon nagy hibát követtünk el eddig azzal, hogy miközben hozzánk kifejezetten sok, nagy és erős nemzet dörgölőzik, mi nem foglalkoztunk velük. Jó lenne azokra figyelni inkább, akik testvéreknek tekintenek minket, és nem azoknak hízelegni állandóan, akik egyébként vagy foglalkoznak velünk vagy sem.

Mit gondolsz, miközben itt vagyunk két ennyire különböző civilizáció határán, mint egy „kompország”, tele remek lehetőségekkel, mégis miért vagyunk hagyományosan ennyire sikertelenek a diplomácia területén?

– Pontosan azért, mert kompnak tekinti magát ez az ország. Olyannak, akinek egyszer ide, egyszer meg oda kell állnia. A magyar politikát mindig is ez a kettősség, identitászavar jellemezte. Nem voltunk képesek sose határozottan odaállni valahova. Ez nem azt jelenti, hogy most Kelet vagy Nyugat között kellene választani, ki lehetne jelenteni azt is határozottan, hogy mi vagyunk a közép.

A szerbek például határozottan felvették a pánszláv identitást, és meg lehet nézni mekkora támogatást kapnak az oroszoktól. A horvátok, szlovének meg egyértelműen leszakadtak erről, pedig majdnemhogy ugyanarról a népről beszélünk, mégis tudtak határozott döntést hozni az identitásukról. A történelmünket is helyre kellene tenni egy kicsit. Ott vannak például a törökök. Nem kell nagyon szépíteni a dolgokat, mert az eleve nem lehet jó, ha egy hadsereg jön az országba, de azért nem pont úgy, és nem azért jöttek, mint ahogy azt nekünk tanították. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a „gonosz törökök” kiszorítása, Buda visszafoglalása után pár évvel mi már szabadságharcot vívtunk a „felszabadítóink” ellen. És hova menekültek az akkori vezetőink? Mindig a törökökhöz. Mert ők mindig befogadtak minket. Amikor a törökök jöttek, egyértelműen kimondták, hogy ők a Habsburgok ellen harcolnak. A magyar népet mindig is egy türk népnek, testvéreiknek tekintették. Az a baj, hogy ezeket a közös történelmi múltból fakadó lehetőségeket mi mindig elvetettük, és nem vettük eléggé komolyan. Szóval örülök, hogy elindult egy közeledés az ázsiai barátaink irányába.

Olvasson tovább: