Kereső toggle

Interjú dr. Barát Katalin családterapeutával

Csodát nem ígér, de szeretettel, empátiával segíti a hozzá fordulókat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A beszélgetésünkre készülve szúrópróbaszerűen felhívtam néhány családterapeutát, hogy időpontot kérjek, de másfél hónapra előre tele volt a noteszük. Ennyire kevés a szakember, vagy ennyire igényesek a magyarok a házasságukra?

– Az, hogy a családterapeutáknak tele van a naptárjuk, nem csak a párkapcsolati problémákból adódik. A házaspárok gyorsabban keresnek szakembert, ha gond van a gyerekükkel. Először elviszik gyerekpszichológushoz, aki azt mondja, hogy ez a probléma inkább a család működésével függ össze és nem a gyerekben romlott el egy csavar, és ez után keresnek családterapeutát. De azt is tapasztaljuk, hogy a házasság megjavítása érdekében is elég gyakran fordulnak ma családterapeutához, különösen a válási krízisek esetén.

Nehezen tudom elképzelni a magyar férfiakat, hogy önként és dalolva jönnek el a feleségükkel.

– Párterápiát az esetek túlnyomó többségében nők, feleségek keresnek. Volt egy jelentős tanárunk, Székely Ilona, aki azt mondta, hogy ha férfiak keresnek fel párterapeutát, akkor a feleségnek szeretője van, és el akar válni. Ez tényleg így van, hogyha férfiak jelentkeznek be, akkor az esetek túlnyomó többségében arról van szó, hogy a feleség már nagyon komolyan gondolkozik a válásról.

Ha Önhöz eljutnak a párok, legalább abban megegyeztek már, hogy nem akarnak elválni, és minden lehetséges eszközt bevetnek a házasságuk megőrzéséért.

– Mindig nagyon megdicsérem azokat, akik felkeresnek, mert azt gondolom, hogy ők egy fontos lépést tettek. Közösen felvállalják, hogy a legbelsőbb dolgaikról egy idegen emberrel beszélgessenek, segítséget kérjenek. Ez egy érett, megfontolt lépést jelent, akár a különélést, akár az együttmaradást választják. Ha már idáig eljutottak, ez azt jelenti, hogy megfontoltan viszonyulnak a döntésükhöz. Én nagyon tisztelem azokat az embereket, akik eljönnek ide, és elmondják a problémáikat. Időnként belegondolok, hogy ha nekem kellene elmenni…

Őszinteségben kik „teljesítenek” jobban? A nők vagy a férfiak?

– Ebben nem láttam lényeges különbséget. Volt itt már jó néhány férfi, aki azzal kezdte, hogy ő csak a felesége miatt ül itt, de egy szót se fog szólni, mégis ötven percig beszélt. Mindenképpen érinti azt a felet, aki nem akar beszélni, az, amit a másik mond a kapcsolatukról és őróla, és ennek hatására megnyílik. Szerintem mindenkit meg lehet szólítani.

És ha hívők–nemhívők relációjában faggatom az őszinteségről?

– Hogy kinek mennyire fontos a hite, abban nagy különbség van. Az igazán hívő családokban fontos érték a házassági hűség, a családi összetartozás, a kitartás, elkötelezettek a problémák megoldása irányába. A kisebb vallási közösségekhez tartozóknál még erősebb a hit jelentősége, itt a hívek úgy élik meg, hogy azért is kell összefogni házaspár szintjén is, mert mi egy kisebbség tagjai vagyunk. Néha azonban pont a kisebb közösségekben nehéz konfrontálódni azzal, hogy ha kiderül, nekünk nem is olyan szép a házasságunk. A közös hit erőforrás a terápiában, amit lehet használni. Ennyiben van szerepe.

A családterápia ötvenéves múltra tekint vissza, és a mögötte álló tudományágak is csak pár száz évesek, a házasság pedig több ezer éves. Korábban hogyan beszélték ki a problémáikat a házaspárok, ha volt ilyen egyáltalán?

– Azért van ma sokkal több probléma, mert nem annyira merevek a szabályok. Pár száz évvel ezelőtt nem volt kérdés, hogy ki kivel házasodik, nem szerelmi alapon köttettek a házasságok. A gazdag paraszt gazdag parasztlányt vett el, a szegény paraszt a szegény parasztlányt vette el, az együttélésnek – legyen az nagycsaládi vagy házassági együttélés – nagyon pontosan előírt követelményei voltak. Nem volt központi kérdés, hogy a házasfelek elhidegültek egymástól, vagy sem. Egyértelmű volt, hogy családban kell élni, gyermeket kell nevelni. Amíg ezt pontos, generációkról generációkra átadódó szabályok írták elő, és az emberek nagyobb közösségekben éltek, addig kevesebb konfliktus volt. Két-háromszáz éve azonban szerelmi alapon házasodunk, a közösségek felbomlottak, és a családi élet keretei, tartalma nem egyértelmű, saját magunknak kell kialakítani. A konfliktusok pedig abból adódnak, hogy különböző módon próbáljuk meghatározni ezt, és nem jutunk egyezségre. A családterápia a házassági tanácsadás műfajából alakult ki. Főleg lelkészek folytatták Amerikában, akik bevontak sokgyerekes önkénteseket, akiknek nagy családjuk volt, és sok tapasztalattal rendelkeztek különböző helyzetekről. Tudták milyen az, amikor az első gyerek születik, milyen az, amikor már három gyerek van, milyen, amikor már hat gyerek van és az egyik kamasz, a másik kicsi, vagy volt már munkanélküli is a családban. Olyan laikusokkal dolgoztak, akik már a családi élet különböző konfliktusait, nehéz szituációit végigélték. Ők voltak az első házassági tanácsadók. Nem pszichológusok, hanem hitoktatók, védőnők, gyerekorvosok, akik a foglalkozásuknál fogva ismerték a családokat.

Mit tanácsol, ha csak az egyik fél igényli a segítséget? Vannak otthoni megoldások az őszinte beszélgetések megkezdésére?

– Természetesen. Egyáltalán nem vagyunk mindenhatók, meg mindennél jobbak. Néha az is elég, ha egyszer vagy kétszer eljön az egyik fél, akivel rendszerszemléletben végiggondoljuk a házassági folyamatot, és lehet, hogy kap olyan szempontokat, amivel ő már otthon le tud ülni, úgy tud beszélgetni a párjával, hogy attól mind a ketten egy más irányba indulnak el a konfliktuskezelésben. Mert ha az egyik emberben valami megváltozik, az kihat a másikra is. Ha másképpen szólok otthon, ha mást mondok egy helyzetben, ha megváltoztatjuk egy vita forgatókönyvét, akkor ott valami más fog történni.

A szép magyar nyelvben a megbocsátás szóra nem nagyon tudok más szinonimát. Ezt Önök használják valamilyen formában? Például a hűtlenségnél?

– A megbocsátás egy elég fontos tematika a hűtlenség kezelése során. De a megbocsátás soha nem egyirányú dolog, nem úgy működik, hogy én megbocsátok neki. A megbocsátás egy folyamat, amiben megértjük, hogy mi történt velünk, kettőnkkel. Hogy kinek-kinek mi a része abban, hogy az úgy történt. Nagyon ritka az, hogy van egy fehér bárány, meg egy fekete bárány. A hűtlenséget egy csomó párkapcsolati esemény előzi meg, és hogyha itt végig tudjuk venni a kapcsolat történetét, akkor kiderül, hogy kinek mi a része abban, hogy ez a folyamat úgy zajlott, ahogy zajlott. És ha mindenki tud bocsánatot kérni azért, ami az ő része, akkor meg lehet bocsátani egymásnak is, önmagunknak is. Nem gyakran fordul elő, hogy besétál a szőke herceg a fehér lovon, és azért történik a félrelépés. Tartós párkapcsolatban annak valamilyen belső oka van.

A pszichológusok azt mondják, lelki bajainkkal előbb a barátainkhoz forduljunk, őket utoljára keressük fel. Ehhez mit szól?

– Ha jól működik egy család, lehet a testvérektől, szülőktől, nagynéniktől kérdezni, hogy ők hasonló konfliktust hogyan oldottak meg. Első lépésben ez nagyon jól járható út. Vannak különböző egyházi közösségekben házas körök, házas hétvégék, ahol egymástól tanulhatnak az emberek, őszintén, nyíltabban beszélgethetnek, mint ahogy általában szoktak házassági kérdésekről. Már az megkönnyíti a dolgot, hogy felismerik, másoknak is vannak hasonló konfliktusaik. Attól már az ember megkönnyebbül, hogy nem én vagyok egyedül ezzel, nem csak mi érezzük ezt. És az, hogy a másik, meg a harmadik hogyan próbálja megoldani, ötletet adhat nekem is.

Mi volt a legnagyobb sikerélménye, illetve mi az, amit nem lehet Öntől elvárni?

– Nem tudok elvarázsolni embereket. Nem tudok nagyon szerelmes embert lebeszélni arról, hogy nem szép dolog, hogy szerelmes, és itt van ez a rendes asszony, aki meg van bántva. Nem tudok akaratuk ellenére rábeszélni, vagy lebeszélni embereket semmiről. De együtt tudok dolgozni, segíteni tudom az ő lélektani folyamataikat, a kommunikációt, az érzelmi működést. Hogy miben mérjük a sikert? Ha az emberek ráébrednek arra, hogy az általuk követett minták honnan erednek és hogyan tudják ezeket meghaladni, másképp fognak egymásra nézni, fölfedezik a másikban a szeretetet, az elfogadást. Ezek nagyon jó élmények, amikor szomorú vagy reménytelen emberek felélénkülnek, foglalkoznak a problémáikkal, és ettől közelebb kerülnek egymáshoz.

Mit tehetünk a ciklikusan visszatérő konfliktusokkal?

– Nyilván meg kell nézni, hogyan alakulnak ki a konfliktusok, kiben milyen folyamat zajlik, amitől még idegesebb lesz, ennek mi a kimenetele, kinek mi a nyeresége, ki mitől szenved, hogy lehetne ezt másképp lefolytatni. Ilyenkor együtt végigbeszéljük, hogy kiben mi zajlott a vita során. Ezt érdemes darabokra szedni. Gyakori házi feladat, hogy ki-ki figyelje meg, benne mi megy végbe a vitatkozás alatt. A mögöttes érzések, élmények kibeszélése a döntő, és így a megértés is növekszik egymás iránt. Ha rájön az ember, hogy egy csomó dologban én hogyan vagyok benne, akkor növekszik az empátia is. Amikor azonban már lemondanak arról, hogy a különbözőségeiket nyilvánosságra hozzák, amikor feladják a változtatás reményét, amikor már nem is akarják tudatni a másikkal, hogy ezt egész másként gondolják, egész másként érzik, akkor jön a válás. Addig, amíg fontosnak érezzük ezeket a különbözőségeket összerendezni, addig élő egy kapcsolat. Mert a konfliktus abból a különbözőségből fakad, hogy én is máshogy gondolom, ő is másként gondolja, és ha lemondunk arról, hogy a különbözőségeinket nyilvánosságra hozzuk, akkor vége, leépül a házasság.

Teoretikus a kérdés: létezik tökéletes házasság?

– Az a kérdés, hogy mi az, hogy tökéletes házasság? Az élet minden területén vannak feszültségek. Nemcsak egymás közti konfliktusok, hanem önmagunkban is sok kételyt, feszültséget hordozunk, annyi minden van bennünk, amiről nem is tudunk. Akkor lenne ideális a házasság, ha tudnánk, mi az ideális, és akkor tudatosan arra törekednénk, hogy csináljuk azt. De nem tudunk tudatosan erre törekedni, mert rengeteg olyan részünk van, amit beleviszünk a házasságba, amit nem is ismerünk. Személyiségünknek olyan részei, olyan korai kapcsolati emlékek, olyan viszonyulás férfihez, nőhöz, amiről nem tudunk, de bennünk él.

Korunkban csúcsra van járatva a szerelem ideája, de azért azt is be kell látnunk, hogy ez egy bizonyos idő után elmúlik, vagy átalakul. Mit ajánl azoknak, akik szeretnék továbbra is megőrizni a házasságukat, mi az, ami a szerelem helyébe léphet?

– Azt gondolom, hogy a kötődés, a szeretet, egymás megbecsülése, tisztelete, az, hogy számítok rá, hogy fontos nekem, és én is fontos vagyok neki, közös történetünk van. Ezek olyan cementjei két ember kapcsolatának, amik nagymértékben stabilizálnak. És ha ezek megvannak, akkor van ellágyulás, van szerelem, van szeretetteljes viszonyulás. Ezeket mind felszínre lehet hozni. És persze lehet negyven év után is szerelmesnek lenni.

Olvasson tovább: