Orbánék legyőzhetők

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

– mondja Fodor Gábor, aki ezért új pártot szervez

Mi történt Önnel az elmúlt két-három évben?

- Mivel nem értettem egyet pártom, az SZDSZ politikai irányvonalával, 2009-ben lemondtam a mandátumomról, immár másodszor politikai pályám során. Azóta is tanítok az egyetemen, a megélhetésemet pedig tanácsadásból fedezem.

Sok időt tölt a Facebookon, a blogját is rendszeresen frissíti, egyre többször tűnik fel a közéletben, és nemrégiben létrehozta a Szabadságért Alapítványt. Mire készül?

- A magyar szabadelvű hagyománynak, ami Kossuth Lajossal kezdődött, és a rendszerváltás idején is nagyon erős volt, ma nincs politikai képviselete Magyarországon. A hozzám hasonló meggyőződésű emberek a jelenlegi kínálatból egyik pártra sem tudnának szavazni, ezt a közvetlen tapasztalataim és a közvélemény-kutatások is alátámasztják. Három-ötszázezer emberről van szó, a célom tehát az, hogy e tömeg valódi politikai közösséggé szerveződését elősegítsem. Munkatársaimmal ezen dolgozunk lépésről lépésre.

Szavazni csak pártokra lehet, a politikai közösség is leginkább párt. Ezek szerint új pártot kíván alapítani?

- A helyzettől függ, mit tekinthetünk politikai közösségnek. Ha jól alakulnak a dolgok, a pártalapítás is megtörténhet, de én már azzal is elégedett lennék, ha sikerülne kialakítani egy aktív, véleménynyilvánításra kész és mobilizálható közösséget. Először tehát a józan ész politikáját követni kívánó embereket akarjuk tömöríteni.

Ha sikerül közösséggé kovácsolni a liberális tömeget, viszont nem alakít pártot, ez esetben kinek a támogatására biztatná az újdonsült híveit?

- Ha képesek leszünk elérni a leg­főbb céljainkat, a pártalapításra nagy valószínűséggel sor kerül. Szembe kell nézni azzal, hogy nem lehet azt a politikát folytatni, ami az ezredfordulót követően zajlott Magyarországon. A vég­letes politikai megosztottság a legtöbb esetben felmentést adott a rossz kormányzásra, a politikai hibákra, aminek a következményeit az ország szenvedte el.

Mi az az ár, amit nem szabad megadni a kormányváltásért?

- Tanulnunk kell a szlovák példából: annak a Robert Ficónak a példájából, akit legyőztek a demokratikus ellenfelei, de rövid idő elteltével visszamászott az ablakon. Az Iveta Radicova mögött felsorakozott demokratikus erők legfőbb összetartó ereje a Fico-ellenesség volt, érdemi programban viszont nem tudtak megegyezni. Ezt a hibát a demokratikus magyar ellenzék résztvevői nem követhetik el: a választások előtt meg kell egyeznünk néhány alapvető kérdésben, különben az történik, mint Szlovákiában. Orbán Ficóhoz hasonló populista politikus, és Magyarországon - főképp az alkotmányosság és a gazdaság tekintetében - olyan komoly károk keletkeztek az elmúlt két évben, aminek a helyreállításához határozott politikai vezetésre lesz szükség.

Ezek szerint az Ön számára nem az a kérdés, hogy Orbán Viktor legyőzhető-e, hanem az, hogyan győzhető le tartósan. A kutatások viszont nem azt mutatják, hogy vesztésre állnak, noha igaz, hogy sok szavazót veszített a Fidesz.

- Szerintem a közvélemény-kutatási adatok egyértelműen azt jelzik, hogy legyőzhető: a Fidesz szavazóinak száma most nagyjából annyi, mint az MSZP szavazóinak száma volt 2007 tavaszán, amikor már túl volt az őszödi beszéden, a TV-székház ostromán és a Gyurcsány Ferenc által meghirdetett - ki tudja, hányadik - prog­ramon. Orbánék már veszítettek annyi támogatót, hogy legyőzhetővé váltak, ám az ellenzék még mindig nem profitált ebből. Többek között azért, mert nem tudott alternatívát mutatni.

Mi lehet az Ön szerepe az ellenzéki pártok összefogásában? Bár a napokban azt nyilatkozta, hogy kezdjenek közös programalkotásba, számomra nem egészen világos, miért hallgatnának Önre?

- Egyáltalán nem akarom a saját szerepemet felnagyítani, de az ellenzék képtelen lesz győzni, ha azt a nagyon nagy létszámú politikai tábort, amelyről az előbb beszéltem, nem szervezi meg valaki. Ezt a szavazótábort sem az LMP, sem az MSZP nem tudja mozgósítani. A helyzet ilyen egyszerű. Másrészt azt a politikai ars poeticát sem jeleníti meg senki -ami egyébként hozzám mindig is a legközelebb állt -, mely szerint együttműködés nélkül a nemzet felemelése nem lehetséges.

A közhiedelemmel ellentétben a magyar rendszerváltás első szakasza a kilencvenes évek elejétől az ezredfordulóig kifejezetten sikeres volt. A posztkommunista országok közül Magyarország volt a legnagyobb ígéret, és az első tíz évben valóban mi produkáltuk a legígéretesebb változást. Bajaink az ezredforduló körül kezdődtek, amikor teret nyert a politikai populizmus a baloldalon és a jobboldalon egyaránt. Természetesen nekünk, liberális politikusoknak is szembe kell néznünk azzal, hogy miben hibáztunk. Legfőbb feladatunk ezért most az, hogy mindazok összefogjanak a bal-, a jobb- és a liberális oldalon egyaránt, akik képesek szembemenni a populizmussal.

Az Orbán-kormány abból indul ki, hogy a kétharmad mindent visz, ugyanakkor a baloldalnál azt érzékelem, hogy gyakran a revánsvágy hajtja őket, a programot viszont hiányolom. Persze tudom, hogy sokszor jogos az indulat: ilyennek tartom Gyurcsány Ferenc alaptalan meggyanúsítását Sukoró ügyében.

Gyurcsánnyal kapcsolatban az a szóbeszéd járta, hogy azért akarták mindenképpen megfogni, mert annak idején a jelenlegi miniszterelnök egyes családtagjait is titkosszolgálati eszközökkel figyelték.

- Hallottam már én is ilyen pletykákat. Nem tudom, igazak-e, vagy sem, de egy biztos: nagyon jól illusztrálja mindazt, amiről eddig beszéltem. Ez a mentalitás - „hogyha velem ezt a disznóságot meg merték csinálni, akkor hatalomra kerülve leszámolok velük" - folyamatosan lefelé viszi az országot a lejtőn.

Visszatérve a liberális programra, miként gondolják a gazdaság talpra állítását? Amint a Szabadságért Alapítvány kormányértékelő elemzése is megállapítja, Magyarország a GDP-hez viszonyított 80 százalékos államadósságával kirívóan rossz helyzetben van a régió országai között. Rá­­adásul nem jön működő tőke, nincsenek munkahelyek, vagy ha vannak is, kevés a magas hozzáadott értékkel termelő hazai vállalkozás. Ön miben látja a kiutat?

- Az Ön által hivatkozott tanulmányunk az elmúlt két év kritikája. Programot még nem tartalmaz, mert azt gondoltuk, először értékelni kell a kormány teljesítményét, és utána kell javaslatot tenni a kiútra. A kormány pedig egyértelműen rossz irányba vitte az országot. A gazdasági és alkotmányossági kérdések mellett az Európához való viszonyulásunk is teljesen elhibázott, ugyanis Magyarország a még szorosabb integrációban lenne érdekelt, és nem az elszigetelődésben. Ami a gazdaságot illeti, ha a jelenlegi kormány nem csinált volna semmit ezen a területen, akkor ma sokkal jobb helyzetben lennénk. Ma annyira rossz a vélemény az országról, hogy először a bizalom helyreállításán kell majd dolgozni.

Az Orbán-kormány a választásokhoz közeledve végképp nem engedheti meg magának, hogy elfogadja az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank vagy az IMF feltételeit, hiszen az egyértelművé tenné, hogy elbukta gazdasági szabadságharcát. Ezért zajlik pávatánc a hiteltárgyalásokon, mert a kézzelfogható közelségbe került pénz megnyugtathatja ugyan a piacot, és stabilizálja a forintot, mégse vesszük fel a hitelt, és így a feltételeket sem kell teljesíteni.

- Ezt én is így látom. Orbán Viktor valójában nem akar megállapodást az IMF-fel, csak a legvégső esetben. Az Európai Uniót sem akarja igazán, hanem egy egyre lazább kapcsolatban gondolkodik. Itt egyébként ellentmondásos helyzetet látok: az IMF-hitelhez gazdaságpolitikai fordulatot kellene végrehajtani, ám egy gazdaságpolitikai fordulat után elképzelhető, hogy nem is lenne szükség az IMF pénzére. Fordulat nélkül viszont katasztrofális helyzetbe kerülhetünk.

Ön milyen fordulatot hajtana végre a gazdaság beindítása érdekében?

- A fordulat lényegét abban látom, hogy az ország érdekével ellentétes szembemenni az európai integrációval. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden döntésüket el kellene fogadni, hiszen Európában is születnek hibás döntések, de látni kell, hogy nem az unió darabokra hullásában vagyunk érdekeltek. A monetáris unió után szükség van egy fiskális és egy politikai unió­ra. Ha úgy tetszik, az Európai Egyesült Államok megteremtésére. Ha ez nem jön létre, Magyarország bajba kerül. Másrészt pedig az egy alapvetően hibás és sehova sem vezető elképzelés, hogy az állam képes munkahelyeket teremteni. Az államnak a versenyképes piaci környezet kialakításán kell dolgoznia: attól, hogy felveszek kétszázezer közmunkást, nem a produktív gazdaság nő. A bizalom helyreállítása, versenyképes környezet, jól és kiszámíthatóan működő államigazgatás, az oktatás minőségének javítása: ezek azok az elemek, amiket egy kormányzat a foglalkoztatás bővülésének érdekében tehet.

Ön szerint ezt a programot el lehet fogadtatni a magyar tömegekkel? Miért lenne logikus, hogy néhány erős gazdasággal rendelkező ország majd önzetlenül felvirágoztat egy olyan provinciát, mint Magyarország?

- A világ évezredek óta úgy működik, hogy a provinciák egy idő után felzárkóznak, és újabb területek lesznek provinciák. A magyarok évszázados álma teljesült azzal, hogy az Európai Unió tagjává váltunk. Batsányi János óta vigyázó szemünket Párizsra vetjük. Egyik napról a másikra képtelenség olyan fejlődést produkálni, amivel a főáramba kerülünk, de hosszabb távon mégis felzárkózhatunk, ha jól tesszük a dolgunkat.

Az emberek nagy része ma már csalódott az EU-ban, nyolc évvel a csatlakozás után sem érzik a fejlődést. Egykori pártjára utalva: nem sok magyar nyitott cukrászdát Bécsben. Mit gondol, lehet azzal politizálni, hogy tartsanak ki még húsz-harminc évig, és higgyék el, eljön az áhított életszínvonal?

- A csalódás egyrészt közel sem akkora mértékű, mint azt gondoljuk, másrészt azért is van, mert ma Európa alapvetően a bűnbak szerepét tölti be, mindenért rá lehet mutogatni, és ebben komoly politikai felelőssége van a Fidesznek. Ha azonban az ember körbenéz a környezetében, nem lát olyan fejlesztést, ami nagy részben ne uniós pénzből valósulna meg. Ha pedig megkérdezzük a fiatalokat vagy az orvosokat, ápolókat, érdekes módon nem keletre akarnak menni, nem kelet nekik a referencia, hanem a „haldokló Nyugat". Olyan életszínvonalon, olyan normák szerint szeretnének élni, amit ma Berlinben, Londonban vagy bármelyik német vagy osztrák településen látnak.

Amikor elkezdtem politizálni, azt erkölcsi okokból tettem, és most is azért teszem: ez azt jelenti, hogy elsősorban azt kell nézni, mi a hazám érdeke. Nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol azt kell mondanom a gyermekeimnek, hogy tanuljatok meg két idegen nyelvet, és menjetek el külföldre. Sajnos nagyon sok ismerősöm ma ezt csinálja, és a felmérések szerint is soha nem látott méretekben hagyják el az emberek az országot, mert nem látnak itthon perspektívát.

A kormánykritikát most ugorjuk át, engem inkább az érdekelne, milyen menetrendben haladnának a liberálisok, kikkel dolgozna együtt szívesen.

- Azon a rendezvényen, ahol bemutattuk a kormány két évét elemző kiadványunkat, egy asztalnál ültünk a közismerten jobboldali gondolkodású Mellár Tamással, de ott volt Hack Péter, Lengyel László és a TASZ-tól Dénes Balázs is. Ez egy elég széles spektrum, és mindegyikük jelenlétének megvolt a jelentősége. Fontosnak tartom azt, hogy a liberálisok egy széles bázisról merítsenek, nem követhetjük el azt a hibát, amit az SZDSZ elkövetett a második évtizedben, hogy magával is elhitette, hogy a liberalizmus csak egy szűk értelemben vett nagyvárosi értelmiség ügye. Az egész társadalomnak kell programot adni, miként az a liberalizmus sikeres periódusaiban is történt a 19. és a 20. században.

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit