hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A zsidó Árpád fejedelem és a mélymagyarok
Interjú Komoróczy Géza történészprofesszorral

2012. 05. 31.
A magyar történetírás meglehetősen szűk keresztmetszetben tárgyalja a zsidók magyarországi történetét: a holokauszt tragédiája előtti időkből jellemzően jelentéktelen idegenekként vagy kapitalista gyárosokként tűnnek fel előttünk - miközben egy szerzetes feljegyzése szerint a magyarok már a 10. században szerettek azzal büsz­kélkedni, hogy a zsidóktól származnak. A zsidók története Magyarországon című kétkötetes gigantikus munkájában Komoróczy Géza professzor tudományos alapossággal vizsgálja a két nép közös történelmét.

Miért vágott bele ebbe a hatalmas munkába?

- Mint történészt nagyon izgatott az, hogy a 18. század végéig szinte teljesen kihasználatlanok azok a forrásanyagok, amelyek a magyarországi zsidó történelemre vonatkoznak. A magyar történeti irodalom a kezdetet illetően a zsidókat többnyire jelentéktelen idegen elemként említi, majd a modernizáció idején leginkább mint gyárosokról, a kapitalizmus hordozóiról esik róluk szó, ráadásul gazdasági szerepük tárgyalása a magyar gondolkodásban az antiszemitizmussal keveredik, és ezt is szerettem volna világosan tisztázni. Próbáltam kiaknázni a belső, zsidó, héber forrásokat. Meg akartam rajzolni a magyarországi zsidók szoros beágyazottságát az európai (askenázi) zsidók történelmébe.

A holokauszt miatt talán természetesnek vehető, hogy a zsidók magyarországi történetében a 19-20. század túlsúlyos - magam is a vészkorszaknak szántam a legtöbb oldalt -, ám szerettem volna, ha ez a „hegy" nem takarja el a mögötte elterülő „dombokat" és „lapályokat". Merthogy a zsidók magyarországi története a 10. században kezdődik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!