hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cigányság nem létezik
– mondja Forgács István független romaügyi szakértő

2012. 04. 26.
Ha valaki, akkor ő, vagy legalábbis merész kijelentései osztják meg leghan­gosabban a cigányság amúgy sem csendes frakcióit manapság Magyarországon. Pár éve határozta el, hogy a „polkorrekt" helyett végre kimondja a tutit, de ezért gyakorlatilag persona non grata lett mind a baloldalon, mind az övéi között. Vannak, akik szerint ezzel a trükkel keres magának szakértői munkát, és vannak, akik meg szeretnék ismerni az általa felállított diagnózis kezelési protokollját.

Ha három rövid kifejezéssel kellene jellemeznie önmagát ismeretlen közönség előtt, mely szavak után nyúlna?

- Az első a Candide, ami Voltaire egyik darabjának címe, és azért említem, mert már egész fiatalon megértettem, hogy mindenkinek elsősorban helyi szinten van feladata a saját közösségében, és onnan kaphatja vissza mindazt, ami őt segíti, felépíti. A második, ami leír engem az, hogy apa vagyok, van két gyönyörű gyerekem. Míg én egy nagy, hagyományos lovári közösségből jövök, és cigányul beszélek, attól fogva, hogy belépek az apám házának ajtaján, odáig, amíg el nem köszönök, a feleségem nem cigány. Vagyis a gyerekeink már klasszikus közép-európai „küviék". Ez is a harmadik szó, amivel definiálni tudom magam: közép-európai vagyok.

Reméltem, hogy mondja, de akkor rákérdezek: mi az, hogy független romaügyi szakember?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!