hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Interjú Ken Follett brit sikerszerzővel
A barátaim vezették Angliát

2011. 11. 17.
Százmilliónál is több könyvet adott el világszerte, a magyar piac ehhez képest olyan kicsi, hogy bármennyire népszerűek is nálunk a könyvei, az itteni promóciós erőfeszítések biztosan nem dobják meg számottevően az eladásait. Mégis már harmadszor jár nálunk az utóbbi években, díjat vesz át, interjúkat ad. Mindig ekkora erőfeszítést tesz, hogy eljusson az olvasóihoz?

- Igen, mert úgy vélem, lehet, hogy most ez egy kis piac, de a világ nagyon gyorsan változik. Tudja, a világ egyre tehetősebbé válik, az emberek pedig szeretnek olvasni, ezért a könyveladások száma felfelé ível az egész világon. Lehet, hogy eleinte viszonylag szerény példányszámokkal kezdünk egy országban, de aztán ezek elkezdenek növekedni. Lengyelországban például nagyon korán, már a nyolcvanas években elkezdték kiadni a műveimet. Akkoriban nagyon szokatlannak számított arrafelé, hogy megjelentetik egy nyugati krimiszerző könyveit. Számomra azonban nagyon izgalmas kihívás volt az, hogy a könyveimet kiadják lengyelül. Ezért elmentem Varsóba, és szívesen adtam interjúkat. Kiderült, hogy ez a dolog működik, és érdemes rászánni az időt.

Azóta az emberek megszerették a műveimet, ma már nagyon sok könyvet adok el Lengyelországban. Tudja, én olyan könyveket szeretnék írni, amelyeket több millió ember is szívesen elolvas. Tudom, hogy sok szerző nem mond ilyeneket. Sokan azt mondják, hogy magamnak írok, olyan könyveket, amelyek nekem tetszenek, az emberek pedig vagy szeretik, vagy nem... Én soha nem állítok ilyeneket, mindig igyekszem olyat írni, amit az emberek szeretni fognak. Ezért aztán, ha valaki meghív Magyarországra, hogy interjúkat adjak, és olyan emberekkel találkozzak, akik szeretik a könyveimet, akkor elmegyek.

Nem fér kétség ahhoz, hogy itt is szeretik az írásait, hisz rendszeresen vezeti a bestsellerlistákat, besöpört egy halom díjat, a könyveit megfilmesítik. Ennyi idő után már természetesen fogadja a sikert?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!