Kereső toggle

Zsákutcába taszítják a foglyokat

Interjú Szabó Máté ombudsmannal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sok esetben indokolatlanul helyezik előzetes letartóztatásba a gyanúsítottakat, pedig volna lehetőség humánusabb és költséghatékonyabb megoldásra is – derül ki a Hetek által megkérdezett szakemberek interjúiból. Az utóbbi időben előzetesbe helyezett, a nagypolitikában is érintett személyekről ugyanakkor nem kívántak nyilatkozni, többek között azért, mert nem látják a rendezőelvet, amely egyeseket szabadlábon tart, míg másokat kevesebbért is rács mögé juttat.

Ön a múlt évben vizsgálatsorozatot végzett különböző magyarországi börtönökben, így az előzetes letartóztatásba helyezetteknek helyet adó intézményekben is. Milyen tapasztalatokat szerzett?

- Szembeötlő, hogy az előzetes letartóztatást foganatosító intézményekben vagy azoknak bizonyos részlegeiben óriási a túlzsúfoltság, „európai" normákkal nézve szinte elviselhetetlen. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az előzetes letartóztatás ideje alatt a fogva tartottak foglalkoztatása szinte lehetetlen: nem tudják rendszeres munkára fogni őket, mivel a különféle nyomozati, bírói eljárások még zajlanak, ami miatt ide-oda szállítgatják az illetőt. Ráadásul azt sem tudják a hivatalos szervek, hogy mennyi ideig lesz előzetes letartóztatásban, hiszen nem született meg a bírói ítélet, akár ártatlan is lehet. A nagy probléma az, hogy sok bonyolult, összetett ügyben elhúzódik, sokszor akár évekig is eltart, amíg a bíróság ítéletet hoz. Addig pedig - kis túlzással élve - a gyanúsított tulajdonképpen még abban a ruhájában ül az előzetesben, amiben az őrizetbe vételkor elszállították a hatóságok.

Az előzetesen letartóztatottakról szokták mondani a börtönszlengben, hogy az illető „még nincs a letöltőben".  Ebből a szólásból is fakad, hogy a „letöltők", vagyis a már elítéltek büntetésének helyet adó büntetés-végrehajtási intézmények szembeállíthatóak az előzetessel, hiszen az még egy másik szakasz, még ítélet sem történt. A büntetés-végrehajtás forrásai szűkösek - mind a tér, mind az emberanyag, mind a pénz tekintetében. Ezért szűkös forrásait fő feladatára, a letöltőre koncentrálja.

Külön intézményekben őrzik az előzetes letartóztatásba helyezett személyeket, illetve a büntetésüket töltő elítélteket?

- Nem teljesen. Bizonyos intézményekben vannak előzetesben fogva tartottak, és vannak a büntetésüket töltő rabok is. Azonban még ezekben a „vegyes" intézményekben is megfigyelhető, hogy az előzetesben elhelyezett emberek rosszabb körülmények között vannak, mint a letöltőben.

Lehetne egyébként másként is kezelni a problémát: nem kellene okvetlenül mindenkit előzetes letartóztatásba helyezni, hanem alkalmazni lehetne a házi őrizet különféle, modern technikákkal kombinált őrzési formáit szélesebb körben is.

A nyomkövetőre gondol?

- Részben igen, de több megoldási mód is ismert a nemzetközi gyakorlatban. Azt mindenképpen le kell szögezni, hogy a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás „foganatosítása" nekünk, adófizető polgároknak rendkívül sokba kerül. Nálunk a válság és még sok más társadalmi jelenség miatt növekszik a szabadságvesztésre ítéltek száma, és ez a növekedés túlterheli az egész büntetés-végrehajtási hálózatot.

Újabb probléma, hogy komoly különbség tapasztalható a büntetés-végrehajtási intézmények állapota között az ország keleti és nyugati felében. Keleten minden sokkal szűkösebb, mint a dunántúli részeken, ezért próbálják nyugatra átnyomni az előzetesben és a letöltőben levőket. Ez viszont azért is rossz, mert a raboknak az a jó, ha az eredeti lakóhelyükhöz közel helyezik el őket, különféle szociális és humanitárius okok miatt. Másrészt pedig az előzetesben levőket egyébként is viszik különféle eljárási cselekményekre, így viszont a szállításuk drágább, ráadásul a szökési kísérletek kockázata is megnőhet. Azon is el lehet egyébként gondolkodni, hogy a szabadságvesztés büntetés a büntetőjog általános elvei szerint mindenkire nézve ugyanazt a megpróbáltatást kell hogy jelentse. Nos, a tárgyalt előzetes - letöltő, valamint a keleti és nyugati börtönök közötti szakadékot látva azért elmondható: ez az általános elv is igencsak relatívan érvényesül a gyakorlatban.

És az is elmondható, hogy ahol túlzsúfoltság van, ott nő a bűncselekmények, az erőszakos cselekmények száma mind   a fogvatartottak, mind a fogvatartottak és az őrök között is.

Elviekben az ártatlanság vélelme illeti meg azokat, akiknek a bűnösségéről a bíróság még nem döntött. Ennek ellenére rosszabb körülmények között „tengődnek", mint azok, akik már a tényleges büntetésüket töltik. Hogyan telik egy fogvatartott napja az előzetesben?

- Heti egyszeri egyórás fürdésre van lehetőségük például. Levelezésre a saját költségükön van lehetőségük, telefonálni - szintén a saját terhükre - hetente tizenkét percet tudnak, vendéget pedig havonta fogadhatnak - természetesen csak ellenőrzés alatt. Egyéb területeken az előzetes kapcsán az a szervek hozzáállása, hogy „ott a fogvatartottak úgyis mindent szétvernek". A Venyige utcában például azért sem adnak nekik távirányítót, mert talán nehezen tudnának megegyezni abban, melyik csatornát nézzék. A rabok sétáltatása egy acélketrecben történik, így juthatnak ki egy órára a szabad levegőre. A nevelői és a pszichológusellátás szintén nagyon gyenge, előfordul, hogy egy-egy nevelő jut egy-egy emeletre, miközben az emeleten nyolcvan-kilencven ember van.

Pszichológus miért szükséges?

- Azért, mert a fogvatartott kiszolgáltatott és fenyegetett helyzetben van mind a társai, mind az őrök, mind tulajdonképpen saját maga által. Bár azt mondják, nem kirívóan nagy az öngyilkosságok száma a magyarországi börtönökben, ám ezekben az esetekben az intézetek felelőssége mindig szóba kerül, hiszen mégsem otthon követik el ezeket a cselekményeket.

Pszichológusra azért is szükség van, mert mind az előzetes, mind a letöltő olyan hely, ahol az egyébként mentálisan egészséges emberek állapota válságossá válhat. És sokszor azzá is válik. Ráadásul éppen a mentális egészség, a beszámíthatóság a büntethetőség feltétele, ezért ennek komoly vizsgálatára van szükség a büntetőeljárásban is és az egész büntetés-végrehajtási időszakban.

Mindezek fényében milyen következtetésre jutott a magyarországi börtönviszonyokat illetően?

- Összességében azt mondanám, hogy a jelenlegi állapotok a foglyokat egy zsákutcába taszítják. Ez megint fölveti azt a kérdést, hogy melyik a racionálisabb megoldás. Mindenkit becsukni, mindenkivel megízleltetni a börtönélet keserű kenyerét, s akkor megtapasztaljuk, hogy milyen az elrettentő hatása, vagy esetleg differenciáltabban alkalmazni a szabadságvesztés eszközét.

Volt olyan, aki megszökött

Mi az előzetes letartóztatás menete?
– Az ügyész indítványozza az előzetes letartóztatást, a bíróság dolga, hogy eldöntse: helyt ad-e az ügyész indítványának.
Mi a célja az előzetes letartóztatásnak?
– Az előzetes letartóztatás elsődleges célja, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy kéznél legyen, amikor ez szükséges. Tehát semmiképpen sem az a lényege, hogy a bűnelkövető rács mögé jusson. Sor kerülhet letartóztatásra szökés veszélye alapján is, továbbá akkor, ha további bűncselekmény elkövetésétől lehet tartani, vagy a bizonyítékok megsemmisítésétől. Általában fennáll azonban, hogy ha valakit letartóztatnak azon az alapon, hogy feltételezhetően megszökne, akkor nem fog tudni megszökni, következésképpen soha nem derül ki, hogy ha szabadlábon marad, tényleg megszökött volna, vagy sem.
Van példa olyan esetre, hogy nem tartóztatták le a terheltet, és megszökött?
– Az olajperek időszakában volt egy ezredes, akit olajhamisítással gyanúsítottak. A katonai ügyészség le akarta tartóztatni, a Hadbíróság azonban azon az alapon, hogy úgysem szökne meg, elutasította az indítványt. Az ügyész fellebbezett, a gyanúsítottat elengedték az őrizetből, az illető pedig, mire a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálta volna az elutasító határozatot, már megszökött. Az a hadbíró, aki az indítványt elutasította – közben köznevetség tárgya lett az eset –, levonhatta a következtetést, hogy legközelebb majd másként értékelje a szökési veszély kockázatát.
Mit tud mondani összefoglalóan a mostani helyzetről? Befolyásolta a fenti eset a joggyakorlatot?
– Nálunk nem becsülik a személyi szabadság értékét. Sokkal könnyebben mondják ki, hogy letartóztatnak valakit, ugyanis abból „olyan nagy baj nem lehet”. Ugyanis, ha egyszer olyankor nem tartóztatják le a terheltet, amikor szükséges volna, akkor botrányt kavarnak, és hosszú ideig elmélkedhetnek, hogy hogyan kellett volna csinálni. Több olyan híradást is olvastam már, amelyeknél határozottan azt gondoltam: én ezt nem tartóztattam volna le.

Olvasson tovább: