Nem az ördögtől való, hogy a Fidesz szakértői az úgynevezett svéd nyugdíjmodellel is foglalkoztak – nyilatkozta lapunknak Holtzer Péter közgazdász, a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal elnöke, aki szerint ma nem a nyugdíjügy jelenti az ország alapkérdését, hanem a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás bővítése.
Az elmúlt hetekben Varga Mihálynak, a Fidesz alelnökének egy nyilatkozata után kitört a nyugdíjvita a két nagy párt között. Ellenzéki körökben már olyan összeesküvés-elméletről is hallottam, hogy az MSZP csapdát állított a Fidesznek: 2007-ben Gyurcsány életre hívta a Nyugdíj és Időskor Kerekasztalt, amely most több évi munka után ajánlja a vitatott svéd modellt, és amelyet most az ellenzék nyakába akarnak varrni. Ezen érvelés szerint az előbbieket az is megerősíti, hogy ön Bajnai Gordon miniszterelnök nyugdíjügyekben döntő szavú tanácsadója.
- Valóban Gyurcsány Ferenc javaslatára jött létre a nyugdíjügyekkel foglalkozó kerekasztal, két másik ilyen grémiummal együtt, melyek az oktatással, illetve a versenyképességgel foglakoznak. Ezen testületek létrehozása mögött deklaráltan az volt a cél, hogy fontos ügyekben a napi politikától eltávolítva, hosszú távú érdekek mentén független és szakmai munka folyjék. A kerekasztal összetételére jellemző, hogy a parlament ellenzéki vezetésű bizottsága is delegált tagot, illetve olyan politikai elfogultsággal nem vádolható szervezetek is, mint például a Magyar Tudományos Akadémia. Nem politikáról szólt a működésünk.
Háromévi munkánk során arra törekedtünk, hogy a magyar szakértői körökben relevánsnak tartott nyugdíjelképzeléseket járjuk körül, és valós adatokra épülő, alapos számításokkal modellezzük a bevezetési lehetőségeiket. Ha valaki veszi a fáradságot, és belenéz a mintegy 450 oldalas jelentésünkbe, akkor azt láthatja, hogy rendkívül semleges, szakértői anyagot készítettünk. Gyakorlatilag öt szisztémának, vagy ahogy mi neveztük, paradigmának próbáltuk elkészíteni a hatásvizsgálatát, ebből az egyik volt a névleges egyéni számlás rendszerrel, az úgynevezett svéd modellel kapcsolatos számítás. Egyébként ennek a szisztémának a vizsgálatát elsősorban ellenzékiek által delegált szakértők javasolták, amivel a világon semmilyen baj sincs. A svéd modell vizsgálata, az arról való gondolkozás nem az ördögtől való.
Kiemelt feladatnak tartottuk, hogy megvizsgáljuk, hogy mennyire önfenntartó egy rendszer, azaz kell-e a költségvetésnek rendre kisegítenie a nyugdíjkasszát; egy-egy modell milyen hatással van a nyugdíjösszegekre, különösen a szegények körében; mennyire igazságos; illetve hogy mekkora elvonást követel az aktívaktól. Egyébiránt egyetlen modell mellett sem tettük le a voksunkat, mivel nem igazságot akartunk tenni a paradigmák között, hanem valós számításokat, pontos elemzéseket „mögéjük" tenni. A kérdésében szereplő prekoncepciókra azt tudom válaszolni, hogy szakmai munkát végeztünk, sem nekem, sem a bizottság tagjainak semmilyen aktuális politikai célja nem volt.
Ha túl leszünk a kampányon és a választásokon, akkor a miáltalunk készített szakmai anyag hozzásegítheti a politikai döntéshozókat, hogy a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos hosszú távú döntéseket meghozhassák.
Mi is valójában a vitatott svéd modell?
- A nyugdíj az egyik olyan sajátos terület, ahol nemigen vannak közös európai szabályok, hiszen ahány ország, annyi modell. A svéd mintának az egyik általam rendkívül szimpatikus eleme, amit egyébként Varga Mihály szakmai konferenciákon is el szokott mondani, amikor a svéd rendszerről beszél, hogy ott évente kapnak a polgárok egy jelentést egy narancssárga borítékban, amely világosan megmondja nekik, hogy várhatóan mennyi lesz a nyugdíjuk. Világos számukra az ok-okozati összefüggés. Ma erre a magyar rendszer képtelen.
Másrészt a Svédországban 90 százalékos politikai konszenzussal bevezetett nyugdíjreform egy olyan önműködő rendszert hozott létre, amelybe a napi politika nem szól bele. Nem lehet kampánytéma a 13. vagy a 14. havi nyugdíj. A svédek tudják, hogy a nyugdíjuk nem a politikusok kegyétől, hanem elsősorban a befizetésektől és többek között a svéd gazdaság állapotától függ. Hasonlít annyiban a magyar rendszerre, hogy nem felhalmozásra épít, mint a tőkenyugdíjak, hanem a mai aktívak befizetéséből fizetik a nyugdíjakat, mint Magyarországon. Nem a saját befizetését kapja vissza valaki nyugdíjasként, hanem a mögötte lévő generáció finanszírozza őt.
A különbség az, hogy egy egyéni számlán vezetik a befizetéseket, amelyek papíron, mondhatni virtuálisan kamatoznak. Csak éppen nem valódi befektetések történnek, hanem egy többösszetevős számítás alapján, amely figyelembe veszi a svéd gazdaság állapotát is, névleges kamatokat ír jóvá a társadalombiztosítás. Ezért hívják névleges egyéni számlás rendszernek. Tehát amit ma az aktív lakosság befizet, azt rögtön ki is fizetik a mai nyugdíjasoknak, de mégis megjelenik az egyéni tudatosság is a rendszerben.
A svédek annyi nyugdíjat fizetnek, amennyi pénzük ebben a rendszerben van, nem adósítják el a következő generációkat. Így évente változhat a nyugdíj összege, mivel a költségvetésből nem szabad kiegészíteni a nyugdíjkasszát, míg Magyarországon évtizedek óta az a gyakorlat, hogy az állam 100 milliárdos összegekkel besegít, hogy a nyugdíjakat ki lehessen fizetni. Például: a Fidesz úgy csökkentette a kormányzása idején a nyugdíjjárulékot, hogy a kieső bevételekről nem gondoskodott, míg az MSZP úgy vezette be a 13. havi nyugdíjat, hogy a pluszkiadás mértékéhez képest nem rendezte a hiányt.
Magyarország eladósodásának egyik oka, hogy több nyugdíjat fizetett ki az állam, mint amennyire lehetősége lett volna?
- Kétségtelen, évente 500-600 milliárd forintról beszélhetünk. Ennek nagyobb része, 350 milliárd a magánnyugdíj-pénztári befizetésekből kieső rész, amely majd később, évtizedek múlva tőkefelhalmozás miatt „visszajön" az országnak, a másik 200-250 milliárd a nyugdíjszint fenntartásához kell.
Megoldás lehetne ez a modell Magyarország számára?
- Ez egy nagyon szigorú rendszer, aminek kőkemény ára lehet. Annak érdekében, hogy egy ilyen önfenntartó rendszer működhessen, tulajdonképp ugye három dolog történhet: magasabbak a befizetett járulékok, mint amit most megszoktunk, vagy kisebbek a nyugdíjak, vagy tovább dolgozunk. Ha a járulékokhoz nem nagyon nyúl ez a rendszer, akkor az történik, hogy ugyanolyan paraméterek mellett valamivel alacsonyabb nyugdíjszintet tud csak biztosítani, vagy tovább kell dolgozni, ha valakinek nincs elég tőkéje.
Ha nem gyűlt össze elég, mert túl keveset fizettünk be, akkor a rendszer 70 éves korunkig nem enged el minket nyugdíjba, mert olyan keveset kapnánk, hogy segélyre szorulnánk. Ez a koncepció már 2007-ben nyilvánosságra került, mint a KDNP szakmai anyaga. Ők ezt a parlamentben is beterjesztették, de a kormánypárti többségű illetékes bizottság nem engedte a napirendre vételét.
A kerekasztal a modellszámítások nagy részét elvégezte ezzel a szisztémával kapcsolatban is. Nekem a fő aggályom nem az, ami a politikai vitákban megjelent, hanem az, hogy Magyarországon nem működne flottul ez a rendszer, mert sokkal alacsonyabb az aktivitási ráta hazánkban, azaz arányaiban sokkal kevesebb befizetővel lehet számolni. Rosszabbak a demográfiai mutatóink is, tehát sokkal keményebb feltételekkel lehetne csak bevezetni ezt a rendszert, mivel Magyarországon sokkal alacsonyabb a bizalom a közintézményekkel szemben, mint Svédországban. Ráadásul a politikai konszenzus is hiányzik.
Egyébként a magyar nyugdíjrendszer reformja mennyire égető probléma?
- Bár számtalan kérdésre középtávon választ kell találni, közgazdászként Magyarország legfontosabb problémájának nem ezt tartom, hanem azt, hogy nagyon alacsony a magyar gazdaság növekedési potenciálja, arányaiban kevesen dolgoznak, és a vállalkozói szféra és az aktív lakosság túladóztatott. Az elmúlt években a nyugdíjügyekben meghozott döntések, jelesül a 13. havi járandóság megszüntetése, a korhatáremelés és az indexálás megváltoztatása a korábbi évekhez képest majdnem egyensúlyközeli állapotot teremtett. Így jó ideig még menedzselhető a nyugdíjkassza hiánya. Egy kis időt nyertünk, de idővel szükség lesz reformra.
A kormányra készülő Fidesz radikális gazdaságélénkítésre, a növekedés beindítására és adócsökkentésre készül. Tudnak egy ilyen nyugdíjreformmal spórolni?
- Egy kormány túl sok reformot nem vállalhat fel, mert felmorzsolódhat a sok feladat között. A Gyurcsány-kormány példája éppen ezen a területen int józanságra, hiszen túl sok mindent akartak egyszerre, de az ügyek - úgymond - „homokszemként kiperegtek" a kezeik közül.
Egy adó- és járulékreform új pályára állíthatja az országot, de ahhoz világos képleteket kell a társadalom elé állítani. Például ha kevesebb adót és járulékot vonnak el az aktívaktól, az azt is jelentheti, hogy a polgároknál több pénz marad, azaz öngondoskodó módon idős korukra képesek félretenni, és tőkét felhalmozni. Ma az öngondoskodáshoz valóban az kell, hogy legyen miből félretenni. Nem lenne rossz egy komplex adó- és járulékreform esetében, ha a nyugdíjrendszeren belüli hangsúlyokat is változtatni lehetne, de ez az állam és az egyén viszonyában is alapvető változásokat igényelne. Az ilyen döntések politikafilozófiai kérdések.
Milyen reformlehetőségekkel foglalkoztak a munkájuk során?
- Öt paradigmát vizsgáltunk meg. Az egyik egy olyan rendszer, amely fenntartja a mai logikát, de magában a társadalombiztosításban bevezeti az úgynevezett pontrendszert, amelyik átláthatóbbá, kicsit ösztönzőbbé, egyszerűbbé teszi a rendszer működését. Ilyen működik egyebek között Németországban is, többé-kevésbé normálisan. Ez érthetővé tenné az embereknek, hogy a befizetésekből hogyan következik a nyugdíj.
Van egy másik, amelyik ugyancsak egy ilyen pontrendszert működtetne, de mellette behozná ezt az úgynevezett alapnyugdíjat, ami azt jelentené, hogy mindenki, amikor nyugdíjas, valamennyi minimális összeget kapna, függetlenül attól, hogy mennyi járulékot fizetett. Ez arra a problémára igyekszik gyógyírt adni, hogy százezren vannak olyanok, akik az alacsony, minimálbér-közeli keresetük, illetve a gyakori munkanélküliség miatt jelentéktelen összegű nyugdíjra számíthatnának. Emellett vizsgáltuk a már említett névleges egyéni számlás rendszert, amit most közkeletűen svéd modellnek neveznek.
Elemeztünk egy olyan rendszert is, amely a mostani vegyes rendszert fejlesztené tovább: benne van az állami és a magánnyugdíj-pénztári elem, de az arányok változnának. Idővel az állami tébé akár le is épülne, és a magán-nyugdíjpénztári pillér maradna meg. Vannak olyan országok, ahol ez működik, mint például Chile.
Az ötödik verzió szerint az állami szint az „éhenhalást elkerülő" alapnyugdíjat biztosítaná, míg az azon felüli szintről mindenkinek magának kellene gondoskodnia a magán-nyugdíjpénztári szisztémában.
E verziók „rendelkeznek" politikai képviselettel?
- A legvilágosabban Bokros Lajos képviseli az egyéni számlás rendszert, míg a többi párt koncepciói eléggé elnagyoltak ezen a területen. Ő nem adna minimálnyugdíjat, mert szerinte a szegénységet rászorultsági alapon, egyedi módon kell kezelni.
A Fidesznél nehéz eldönteni, hogy mit akarnak, eddig úgy tűnt, hogy jelentős átalakítással az egyéni számlás rendszert preferálják. Varga Mihály és némely szakértőjük már hosszú évek óta a szakkonferenciákon erről a rendszerről, illetve a német pontrendszerről beszélt. Az MSZP kapcsán bizonytalan vagyok. Sajnos a pártoknak nincs nyilvános nyugdíjprogramja, pedig az lenne a jó, ha ezeket lehetne összemérni egymással. Most úgy tűnik számomra, hogy nem az a lényeg, hogy miről beszélnek a pártok, hanem az, hogy miről hallgatnak. A legrosszabb az egészben, hogy úgy lett kampánytéma a nyugdíjasügy, hogy valójában nem is a jelenlegi időskorúakat érinti a „Hogyan tovább?" dilemmája, hanem az adó- és járulékfizető aktívakat, hiszen képletesen szólva, az ő szakállukra lehet egy reformot végrehajtani, és a már nyugdíjasokat érinti ez a legkevésbé.
