Kereső toggle

A sötétség utolsó csatlósa

A zavaros múlttudat kihat a politikai tudatra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Országgyűlés elnöke pályázatot írt ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatói posztjára. A pályázók egyike Budapest Főváros Levéltárának korábbi főigazgatója, Varga László.

Főigazgatói pályázatában többek között azt írja, a jelen társadalmi válsága összefügg a pártállami múlt, a diktatúra titkosszolgálati tevékenységének tisztázatlanságával. Hol érhető tetten ez az összefüggés a mindennapokban?

- Néhány héttel ezelőtt éppen a Hetek közölt interjút Vásárhelyi Máriával. Ő évek óta vizsgálja szociológiai módszerekkel a történelmi tudat kérdéseit, és ő is nagyon hasonló következtetésre jutott, mint amire én is próbálom felhívni a figyelmet: a magyar társadalom egy jelentős részét hihetetlen skizofrénia jellemzi: egyrészről erősen antikommunista, ezzel párhuzamosan viszont nagyon erős nosztalgiával viszonyul a Kádár-rendszerhez. Vagyis egymást kizáró vélekedések hatnak rá. Ez a tömegméretű jelenség alapjaiban veszélyezteti, de legalábbis kérdőjelezi meg a liberális demokrácia megvalósíthatóságát, alapértékeit. A múlt nem ismerése, illetve a zavaros múlttudat ilyen értelemben tehát közvetlenül kihat a politikai tudatra.

Ha valakiről kiderül, hogy ügynök volt, az még képes jelentős érdeklődést kiváltani a társadalom egy részében, de az egész elnyomó gépezet működése, az összefüggések bemutatása már sokkal kevésbé lépi át az ingerküszöböt. Mi lehet ennek az oka?

- Ebben jelentős mértékben benne van a sajtó felelőssége. A sajtó ugyanis, kevés kivételtől eltekintve, meg sem próbált szembe menni azzal a - nagyon leegyszerűsítve - fekete-fehér szemlélettel, miszerint az a lényeg, ki volt ügynök. Miközben az állambiztonságot a párt legfelsőbb vezetői irányították. Ez volt a diktatúra egyik meghatározó eleme.

Egyébként én úgy tapasztalom, hogy nemcsak az egyes lebukások érdeklik az embereket: a mágnesszalagok ügye hónapok óta foglalkoztatja a sajtót, de például a Kenedi-bizottság munkája - ahol ügynökökről végképp nem volt szó - is kiváltott némi érdeklődést.

Az emberek mégis kezdenek belefásulni ebbe a történetbe.

- Ezt tökéletesen megértem, mert húsz év alatt nem történt meg az áttörés. Elmondható, hogy a 2003-as törvény bizonyos javulást hozott a kutatásban, a megismerhetőségben. A pályázatomban utalok arra, hogy ugyanakkor visszalépést is hozott. Nincs egyenes ívű fellendülés, ami azt jelentené, hogy a politika, a jogszabályok egyértelműen a megismerés irányába hatnának. Vannak előrelépések és vannak visszalépések, de az alapkérdés megoldása, amit a németek már 1990-ben, az NDK időszakában megoldottak, számunkra még mindig vágyálom. Mára egyértelműen kiderült, hogy a csehek, a szlovákok, sőt a románok is, akik sok szempontból mögöttünk álltak, és hozzánk képest később szabályozták az iratnyilvánosságot, mára többszörösen leköröztek bennünket: az érintettek számára megvalósult az információs kárpótlás, de még az állampolgárok számára is szabad a kutatás, az iratok megismerése, olyan névsorokat, adatokat tesznek föl az internetre, amelyek nálunk még mindig szigorúan titkosnak számítanak, és ezért még mindig a szolgálatok birtokában vannak. Ma kimondottan szakadékról beszélhetünk Magyarország és például a németek között: ők az elmúlt húsz év során valóban feldolgozták az egész kérdéskört, és ennek köszönhetően ma már nincsenek se botrányok, se ügyek Németországban.

Mindebből akár azt a következtetést is le lehetne vonni, hogy Magyarországon sötétebb dolgok történtek, mint mondjuk Romániában? Vagy mi másért akadályozzák ilyen következetesen itthon a feltárást?

- Az egyik ok az, hogy a politikai elitben a mai napig munkál a félelem: mi derülhet még ki? Ez mind a bal-, mind a jobboldalnál kimutatható. Pedig ez a félelem alapvetően manipulált, mint ahogy a manipuláció kezdettől fogva jelen van. Emlékezzen vissza, hogy a rendszerváltás idején milyen legendák terjedtek el: az egyik, hogy nincsenek iratok, mert megsemmisítették őket, így hát nincs mit megismerni. Ezt a mesét több parlamenti bizottsággal is sikerült megetetni. Egy másik legenda úgy szólt, hogy az ügynököket az ellenzék között kell keresni, mivel MSZMP-tagokat tilos volt beszervezni. Mint tudjuk, ebből sem igaz egy szó sem. Ezekhez hasonlóan zajlik egy mítoszgyártás, ami a mai napig a nyilvánosság ellen hat.

Egy újabb legenda, amit sokan ügyesen próbáltak elterjeszteni, hogy a nyilvántartások manipuláltak, tehát semmit nem lehet kezdeni velük. Azóta viszont már tudjuk, hogy húsz év alatt egyetlenegy hamis 6-os kartont sem találtak, és semmi egyéb hamisítványt sem. Vagyis ez a mese is megdőlt. Kontrollként pedig most már itt vannak a mágnesszalagok.

Miért fél a politikai elit a lebukástól? Hiszen eddig még senkire nézve sem járt semmilyen következménnyel, ha kiderült az érintettsége. A legtöbb egyszerűen letagadta, vagy évek óta perekkel húzza az időt. De azokkal sem történt semmi, akik kénytelenek voltak beismerni a tényeket. Medgyessy Péter például miniszterelnök is maradhatott.

- Az történik, és itt siklik félre az egész, hogy a szolgálatok jogot kapnak arra - kimondva, de inkább kimondatlanul -, hogy megőrizzék saját irataikat. Sőt, nemcsak megőrzik, hanem a BM-ből még vissza is veszik az egyszer már átadott dokumentumokat, mondván, nincs rájuk szükség. Van olyan szolgálat, amelyik vastagon meg is semmisíti ezeket. És teljesen nyilvánvaló, hogy itt a saját szennyesük eltakarítása a lényeg. A pályázatomban említek egy példát: amikor Carlos, a Sakál Budapestre utazott, itt tartózkodását természetesen az állambiztonsági szolgálat biztosította, ugyanakkor figyelte is, mit tesz. Az egyik követés egészen abszurd módon végződött - ez államtitok, részleteket sajnos nem mondhatok. A lényeg az, hogy hihetetlen hibákat követtek el Carlos követése során. Egy vizsgálat tizenvalahány pontban feltárta ezeket a hibákat: abszolút nevetséges hibák. A jelentésnek egyetlen olyan pontja sincs, ami nyilvánosságra kerülve veszélyeztetné a Magyar Köztársaság nemzetbiztonságát. Ez az irat egyszerűen a szolgálat szennyese. Ezért titkos. És a visszatartott iratok tele vannak ilyen ügyekkel, amelyekből kiderülnének az állambiztonsági szolgálat kudarcai.

Ezért állítom, hogy fatális hiba volt a szolgálatokra bízni azt a kérdést, mi lesz ezekkel az iratokkal: hiszen ők az utolsók, akiknek érdekükben állna, hogy a dokumentumok nyilvánosságra kerüljenek, kutathatóvá váljanak.

Mivel a közvélemény nem ismeri a rendszer alapjait, ezért hihetetlenül könnyű konkrét esetekben azt mondani, hogy az együttműködés tulajdonképpen hazafias, hősies cselekedet volt: Medgyessy Péter éppen ezeket a szavakat használta. És hozzátette, az ő feladata az volt, hogy a KGB, a szovjetek ne jussanak információhoz. Ezzel szemben az állambiztonsági szolgálat elsőrendű feladata a KGB informálása volt, tehát Medgyessy Péter feladata az volt, hogy a szolgálaton keresztül megbízható információkkal lássa el a KGB-t. És mivel itt olyan kérdésekről volt szó a Világbankhoz való csatlakozással kapcsolatban, ami Medgyessy szakértelmét kívánta, ezért természetes, hogy ő ebben a munkában szigorúan titkos tisztként vett részt. Ez az ismerethiány okozta azt, hogy Medgyessy Péter egész jól került ki ebből a nagyon sötét történetből.

Miután kirobbant az ügy, Medgyessy maga kezdeményezte, hogy minden pártállami iratot hozzanak nyilvánosságra. Aztán az utódja is ezt ígérte, mégsem történt meg. Ön be tudja határolni, kikből áll az a kör, amely ekkora hatással van a politikai elitre?

- Pontosan az a lényegük, hogy láthatatlanok. De megfigyelhető, hogy a tisztázás szándéka - még a politikusok egy részénél is - többször fölmerült. 1995-96 során zajlott a BM iratfeltárása, ami nagyon fontos lépés volt, majd megkezdődött a második átvilágítási törvény előkészítése. Én akkoriban úgy gondoltam, itt tényleg egy német típusú megoldás születhet. De minél közelebb jutottunk a törvény elfogadásához, úgy vettek vissza belőle olyan szintig, hogy a végén rá sem lehetett ismerni az eredeti szándékra.

Ezt követte a Medgyessy-ügy 2002-ben, amikor Medgyessy, szerintem az egyetlen vállalható utat választva, előre menekült, és teljes nyilvánosságot ígért. Majd miután elült a botrány, és kiderült, hogy nem reng bele a miniszterelnöksége, az SZDSZ nem lép ki a koalícióból, megkezdődött az eredeti elképzelések kiherélése. És mire 2003-ban megjelent a törvény, már köszönő viszonyban sem volt azzal, amit eredetileg Medgyessy és három társa benyújtott az Országgyűlésnek.

Volt még két kísérlet, ami már Gyurcsány Ferenc nevéhez fűződik. Én elhittem Gyurcsánynak - lehet, hogy tévedés volt -, hogy ő tényleg túl akar jutni a kérdésen. De kétszer is totális kudarcot szenvedett. És nem tudjuk, mi volt az érv, ki győzte meg, vagy mi volt az a hatalom, ami azt mondta neki, hogy miniszterelnök úr, ezt nem lehet megcsinálni.

Annak idején Nagy Lajos, az NBH első igazgatója azt mondta, hogy azonnal ment a telefon ifj. Apró Antalhoz, akivel ők akkoriban cégtársak voltak, hogy el kellene felejteni ezt az ötletet, mert ez egy szakma, amit nem szabad veszélyeztetni.

- Én is hallottam ezt a történetet, és nem tartom kizártnak. Nagy Lajos egy dörzsölt állambiztonsági tiszt volt, ő terjesztette el például, hogy hamis 6-os kartonokat helyeztek a nyilvántartásba, ebből egy szó nem igaz.

Létezik még mindig egy állambiztonsági háló, amelyik vész esetén meg tud mozdulni, és meggyőzi a politikát különböző kapcsolati rendszerekkel arról, hogy a nyilvánosság milyen ártalmas és milyen veszélyes a köztársaság nemzetbiztonsága szempontjából. Hallhattuk ezeket az érveket Boros Pétertől, Gálszécsy Andrástól, ezek vissza-visszaköszönnek. És még azok a titokminiszterek is elég gyorsan bedarálódtak ebbe a hamis mentalitásba, akik kinevezésükkor a nyíltságot képviselték.

Ha azt mondjuk, hogy a Kádár-rendszer diktatúra volt, és nem mondhatunk mást, mert ez a tény, akkor azt is ki kell mondani, hogy a rendszer meghatározó elnyomó szerve az állambiztonsági szolgálat volt, és ennek bármiféle tovább működtetése a demokráciában maga az abszurditás.

Ami pedig azt az érvelést illeti, hogy ez egy szakma, amit nem lehet egyik napról a másikra megtanulni: a csehek úgy zavarták szélnek az egész szolgálatot, mint annak a rendje. Ennek ellenére a Cseh Köztársaság nem omlott össze, nemzetbiztonsága semmivel nem labilisabb, mint a magyar, sőt stabilabbnak tűnik. Ha az iratok nyilvánosságra kerülnének, kiderülne, hogy ez a szakmai mítosz is hamis.

Visszatérve a pályázatához: ön nyíltan leírta, hogy mit szeretne. Miért állna érdekében az előbb említett láthatatlan érdekkörnek, hogy megvalósuljon a teljes nyilvánosságot szorgalmazó főigazgatói programja? Szóval, milyenek az esélyei?

- Ez egy-két héten belül kiderül. Azt akartam megmutatni, hogy nem törvényszerű az a gyakorlat, ami a Történeti Hivatalt jellemezte 1997 óta. Vagyis arra hivatkozott jól-rosszul, hogy csupán végrehajtja a törvényt, de nem tud jogszabályt alkotni. Ez önmagában igaz ugyan, ám miután a múlt megismerése összességében becsődölt Magyarországon, szerintem olyan levéltárra van szükség, amelyik folyamatosan emlékezteti a törvényhozókat, és igazát akár iratokkal is bizonyítja.

Mikor várható eredményhirdetés?

- A kiírás szerint március 5-én, de úgy tudom, hogy két parlamenti bizottság meghallgatja az Országgyűlés elnökének a jelöltjeit: ez február utolsó hetében várható.

Olvasson tovább: