Kereső toggle

Rosszkor, rossz helyen

Leleplező könyv 2006 őszének rendőri túlkapásairól

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tömegesen, szervezetten és politikai támogatással követte el a magyar
rendőrség 2006 őszén azokat a jogsértéseket, melyeknek csak a csodával határos
módon nem voltak halálos áldozatai – állította a Heteknek Bodoky Tamás, az
index.hu tényfeltáró újságírója, aki Túlkapások címmel írt könyvet a sértettek
feljelentései nyomán indult bírósági eljárások tapasztalatairól. Művét
ároktemetésnek szánta, de – mint mondja – éppen az átpolitizált balliberális
média nem volt kíváncsi az igazságra.



Bodoky Tamás

Fotó: index.hu

Akár a helyszínen tartózkodott az ember, akár a tévében nézte, a 2006-os
utcai zavargások képsorai elsősorban nem a rendőrök fellépése miatti aggodalmat
erősítették.

– Amikor az őszödi beszéd nyilvánosságra került, az emberekből jogosan tört
fel az indulat, amit aztán kifejezésre is juttattak a Kossuth téren. Nem vitás,
hogy ezt követően zajlottak törvénytelen zavargások, és távol álljon tőlem, hogy
azokat a szélsőségeseket mentsem, akik megtámadták a rendőröket, vagy akik
barbár módszerekkel adták tudtára a kormánynak nemtetszésüket. De a nagy többség
igenis törvényes jogaival élt, amikor kiment az utcára, és gyakorolta a
gyülekezéshez, valamint a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Az én
könyvem arról szól, hogy a rendőrök nemcsak olyanokat fogtak el, vittek be,
kínoztak és aláztak meg, akik törvénytelen eszközökkel tiltakoztak, hanem
olyanokat is, akik törvényesen tették ugyanezt, sőt olyanokat is, akiknek
eszükbe sem jutott tüntetni, csak egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen.

Abban a káoszban nem lehetett könnyű megkülönböztetni a békés tüntetőt az
agresszívtől.

– Nem is akartak disztingválni, a darabszám volt a lényeg. Végigülve
számtalan tárgyalást, az a benyomás alakult ki bennem, hogy azokat fogták el és
verték meg, akiket a legkönnyebb volt. A profi gerillák csuklyában voltak,
gyorsan mozogtak, sűrűn kommunikáltak egymással, a rendőröknek esélyük nem volt
lecsapni rájuk. De például több olyan eset is volt a körúton, hogy a kapualjból
nézték az emberek a történéseket, és amikor odaért hozzájuk a rendőri sorfal,
akkor szépen bementek a házba. Na most, ezekre nem egyszer, nem kétszer rátörték
a kaput, és a saját bérházuk udvarából gyűjtötték be őket.

És ezek az őrizetbe vételek szükségképpen együtt jártak úgynevezett rendőri
túlkapásokkal is?

– 2006. szeptember 18–21. között, illetve október 23-án a város különböző
pontjain több száz esetben kirívóan brutális dolgok történtek. Elsőként arról
írtam egy cikket, hogy szeptember 21-én hajnalban a kőbányai kapitányság
aulájában megbilincselve ülő őrizetesekre rátört az egyik bevetésről visszatérő
rohamcsapat, és összeverték a védekezésre képtelen embereket. Volt ott egy perui
fiú, aki hazai viszonyaink között inkább cigánynak néz ki, neki betörték az
orrát. A cikk után rengeteg olvasói levelet kaptam, és mindenki hasonló
történeteket mesélt el.

Október 23-án egy Fábián Gábor nevű idősebb férfi például már nem tudott
bemenekülni egy gyorsétterem bejáratán a Deák tér felől közeledő rendőri sorfal
elől, de a kirakathoz lapulva igyekezett tudomásukra hozni, hogy nem harcolni
ragadt az utcán. A bezárt étteremből belülről felvette valaki a mobilja
videójával, ahogyan öt rendőr ráveti magát és ledarálja. Az őrizetbe vétel során
eltört az ujja és a szárkapocscsontja. A bírósági szakaszban azt a rendőrt
vádolták meg, aki a jegyzőkönyv szerint a bilincselést végrehajtotta, és első
fokon el is ítélték, de másodfokon közölte, hogy a parancsnoka volt a tettes, és
nem a bilincselés közben történt a sérülés, hanem miután már harcképtelenné
tették. A felettese egyszerűen odalépett a földön fekvő emberhez, és kitekerte
az ujját. A dolog pikantériáját növeli, hogy egy ettől független esetben szintén
ez a parancsnok bizonyította alkalmatlanságát. A Fidesz-nagygyűlés után a
tüntetők egy csoportja beszaladt a Blaha sörözőbe, és elvegyült a már ott
tartózkodó vendégek között. Amikor a rendőrök odaértek, egy részük a bejáratnál
maradt és kettős sorfalban egymással szemben felállt, a többiek pedig egyenként
kihajították a vendégeket az ajtón. A menekülőket a sorfal kegyetlenül
végiggumibotozta, függetlenül attól, hogy tüntetők voltak-e vagy sem. Az egyik
vendég azért tett feljelentést, mert 1-2 méterről gumilövedékkel hátba lőtték. A
tárgyaláson derült ki, hogy ezt az akciót ugyanaz a V. László őrnagy vezényelte,
aki Fábián Gábor ujját eltörte. Ők az ORFK Rendészeti Biztonsági Szolgálatának (Rebisz)
antiterrorista csoportja, akiket szerintem nem is lett volna szabad civilekre
engedni.

Említette a gumilövedéket. Az összecsapások után parlamenti bizottságok és
más szakmai szervek is tárgyalták az alkalmazhatóságát. Miért irányult ekkora
figyelem erre az eszközre?

– Az őszi események során 14 esetben volt szem- vagy szemkörnyéki lövés,
abból négy maradandó, vagyis négy szemkilövésről beszélünk. Két embert név
szerint is ismerek, akit az egyik szemére egész életére gumilövedékkel tettek
vakká. Egyiküket Nagy Lászlónak hívják, neki a szájpadlásán keresztül kellett
kiszedni a lövedéket a szemüregéből. A Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű
jogvédő szervezetnek is volt egy védence, aki fehér zsebkendőt lobogtatva
menekült, és eközben ötször lőtték hátba, valamennyi találattal 8 napon túl
gyógyuló sebesülést okozva. A szakértői vizsgálat kiderítette, hogy a rendőrök
több ponton is megsértették az előírásokat: sokkal nagyobb energiájú patront
használtak, mint amilyenre engedélyük volt; azzal az előírt 15 méternél
közelebbi célpontra lőttek; és a lábak szintje helyett sokszor fejmagasságban
célozták meg a tüntetőket.

Nem hivatalosan hallottam egy ilyen bevetésen részt vevő rendőrtől, hogy október
23-án eleinte parancsra lehetett csak elsütni a fegyvert, de amikor elszabadult
a pokol, már szabad kezet kaptak a puskások. A Rebisz mesterlövészei állítólag
azon versenyeztek egymással, hogy kinek lesz több találata. Kiszámolhatja, hogy
ha a győztes 340 találatot ért el, akkor az aznapra kivezényelt több tucat
mesterlövész összesen hány embernek okozott sérülést gumilövedékkel.



Fotó: Vörös Szilárd

Összesen hány feljelentés jutott bírósági szakaszba?

– A több mint 200 feljelentésből kevesebb mint 20 százalékban történt
vádemelés. Szerény becslések szerint is legalább annyi esetben nem keresték meg
a hatóságokat a sértettek, mint ahányszor igen. Olyanról is tudok, aki bement a
rendőrorvoshoz, és inkább azt hazudta, hogy elesett a lépcsőn, nehogy ő húzza a
rövidebbet. Sajnos hazánkban főleg az egyszerű emberek nincsenek tisztában a
jogaikkal, és félnek még mindig a rendőröktől. De hát eleve abszurd, hogy
nagyfokú bátorságra van szüksége annak a sértettnek, aki névvel és arccal
rendőröket merészel megvádolni. A kőbányai ügyben azonban még őket is
megpróbálta megfélemlíteni a bíróság folyosóján egy ember, aki a rendőrökkel
érkezett. Felvettük, ahogy a hamis tanúzás következményeivel fenyegeti meg őket,
ha nem állnak le, és még azt is elárulja, hogy ő tudja, kik a tettesek, de
semmiképpen sem azok a rendőrök, akiket a fiúk vádolnak. Mint kiderült, ő volt a
kerületi ügyész akkoriban, de fél év múlva már mint dr. Varga Gergely, a
fővárosi főügyészség szóvivője jelent meg újra a nyilvánosság előtt. Azonnal
előszedtük a felvételt, ami a szóvivőségébe került, bár azóta is ügyészként
dolgozik.

Miért csak ilyen kevés esetben voltak bizonyíthatóak a rendőri visszaélések?


– Az ügyészség elég alaposan nyomozott, csak hát gyakorlatilag a
lehetetlenre vállalkoztak. Ha be is tudtak azonosítani tíz ugyanolyan maszkot
viselő rendőrt, akik egy adott helyen teljesítettek szolgálatot, megállt a
tudomány, mert a sértett nem látta az arcukat, ők pedig tagadtak mindent, így
lehetetlen volt a konkrét elkövető ellen vádat emelni. Mondjuk akkor is
tagadtak, ha a sértett látta az arcukat, és a bíróságon is a szemükbe mondta,
hogy „te ütöttél meg engem”, vagy „te törted el az orrom”. Az egyik orrtörő
főtörzsőrmestert Bárándy György védte, aki arra építette fel a védelmet, hogy
a tanúk jóhiszeműek ugyan, de rosszul emlékeznek. Hiszen már a móri
gyilkosságnál is beigazolódott, hogy a tanúk azt mondták elkövetőnek, aki ott
sem volt. A bíróság első fokon felmentette a rendőrt.

A tárgyalásokon a rendőrök nem tanúsítottak megbánást? Esetleg nem fejezték
ki, hogy sokat tanultak a történtekből, és a jövőben újragondolják a
tömegoszlatási stratégiájukat?

– A tárgyalótermekben a legsötétebb cinizmust tapasztaltam a részükről.
Akkor is tagadtak, amikor teljesen nyilvánvaló volt a tényállás. Alibiztek
egymásnak, a parancsnokok sem emlékeztek semmire, profi módon összezavarták a
bírót az időpontokkal. Pontosan tudták, mit kell mondani ahhoz, hogy ne lehessen
elítélni a kollégát. A Helsinki bizottság a rendszerváltás óta foglalkozik
rendőri túlkapásos ügyekkel, és beszámolójuk szerint még egyszer sem fordult elő
a praxisukban, hogy a rendőrök egymás ellen vallottak volna. Akkor is
összezárnak, ha tudják, hogy hibáztak, és védik a mundér becsületét. Ez történt
a 2006-os őszi események után is.

Ha nincsenek elkövetők, akkor ki fogja kárpótolni a maradandó sérülést
szenvedett áldozatokat?

– Mivel a szemkilövéseknél nem sikerült egyetlen puskást sem beazonosítani a
nyomozások során, a bíróság megállapítja, hogy a rendőrség mint jogi személy
felelős a gumilövedék által okozott sérülésekért. A sértetteknek megítélt
kártérítést így tulajdonképpen a magyar adófizetők állják. És nem titok, hogy
százmilliós nagyságrendű összegről van szó.

Akadt azonban üdítő kivétel. Az egyik tárgyalás után odajött hozzám egy rendőr,
akinek azt kellett tanúsítania, hogy a korábban már említett perui fiúnak nem
volt még eltörve az orra, amikor a kőbányai kapitányságra kísérte. Elkezdte
szorongatni az egyik sértett kezét a dohányzóban, és elmondta, mennyire
szégyelli magát, hogy 2006 őszén a politika eszköze lett a rendőrség. Úgyhogy
leszerelt és visszament körzeti megbízottnak a falujába.

Ön szerint milyen mértékben felelős a politika az akkor kialakult és azóta is
tartó polgárháborús hangulatért?

– A köztévé ostrománál lehet a legjobban tetten érni, hogy a politika
közvetlenül beleszólt az események alakulásába. Ott voltak a jól képzett
rebiszesek a szomszéd utcákban, de nem őket, hanem a vidéki kis rendőrökből,
rendőrnőkből álló Baranya századot vezényelték a dühöngő futballhuligánok elé.
Olyan is volt közöttük, akiknek életében akkor volt először rohamsisak a fején.
Esélytelenek voltak a brutális drukkerekkel szemben. Róluk amúgy egyre több,
egymástól független forrásból hallom, hogy nem forradalmi hevület dagasztotta a
keblüket, hanem konkrét pénzek cseréltek gazdát a helyszínen az izgalmi szint
fenntartásáért. Volt olyan is, hogy a tárgyalóteremből kifelé jövet elkaptam az
egyik rebiszest, és rákérdeztem a tévéostromra. Mivel ők a stadionbalhéknak
köszönhetően névről ismerik a szurkolókat, elkezdte sorolni, hogy kik azok, akik
nejlonzacskóban kaptak pénzt a balhéért.

Bizonyítékokkal is alá tudja támasztani állításait?

– Sajnos nem. Mindenki csak magnón kívül mondja el, ha már levettem az aksit
a telefonomról. Továbbá biztosítanak, hogy bármit kiszivárogtatok, letagadják
még azt is, hogy valaha találkoztunk. De az eseményeket figyelve egyértelmű
számomra, hogy a politika adja a lovat a szélsőséges megnyilvánulások alá. A
rendőrség már régen fel tudta volna számolni az utcai gerillacsapatokat, ha ez
érdekében állna a hatalomnak. Ám ennek épp az ellenkezője történik: zajlik az
utcaszínház, és bármikor hivatkozni lehet az iszonyatos fasisztaveszélyre.

Azt még nem sikerült kibogoznom, hogy ezekben a konspirációs játékokban mennyire
voltak benne a jobb- és baloldali pártok. Sokan meg vannak róla győződve, hogy a
titkosszolgálat keverte a kártyákat, de beszéltem olyan rendőrrel is, aki
szerint Orbánék uszították a vandálokat. Éppen ezért ő nem is tett különbséget a
fideszes nagygyűlésen csápoló nagymama és a megemlékezők tömegében elvegyült
városi gerillák között. Azért lihegett bosszúért október 23-án, mert úgy érezte,
hogy a – szavaival élve – „szemét orbánista nemzeti radikális söpredék”
megalázta őket a tévénél.

Ilyenkor szokás politikai rendőrségről beszélni.

– Nem politikai rendőrség, csak kiszolgáltatott a hatalomnak. Már Bárándy
György is azt mondta az egyik tárgyaláson, hogy a rendőrségnek a mindenkori
hatalmat kell kiszolgálnia, a rendőrség kvázi a kormány ökle, ezért nem
hibáztathatjuk a parancsot teljesítő rohamosztagosokat. Ez persze nem igaz, és
ezzel a szöveggel már Nürnbergben sem lehetett pert nyerni. Azt gondolom, hogy
ha más lenne hatalmon, és ellene tüntetnének ilyen vehemenciával, akkor az ő
utasítására is szétverték volna a tömeget a rendőrök. Egyszerűen a politika
játékszere lett a rendőrség. A könyvemben azért takartuk ki az intézkedő
rendőrök arcát, mert elsősorban nem őket tartom felelősnek azért, ami 2006 őszén
történt, hanem a parancsnokaikat és a politikai megrendelőiket, a jelenlegi
hatalmat.

A híradásokat figyelve a sajtó is erőteljesen küzd a pártatlanság
követelményével.

– Azért, mert teljesen át van politizálva, és ezáltal ketté van szakítva,
ahogy Révész Máriusz fogalmazott a könyvbemutatómon, két párhuzamos
médiavalóságban élünk, vagy ahogy Schiffer András írja a könyvem utószavában,
kétoldali kettős mérce érvényesül. A könyvemet éppen emiatt ároktemetésnek
szántam, egy olyan emberi jogi liberális nézőpontból kívántam narratívát adni,
amely tárgyszerű, pontos és ugyanakkor mindkét oldalnak elfogadható. De sajnos
nem sikerült, mert a baloldal és a baloldali liberális média még ebben a steril
formában sem hajlandó szembenézni az igazsággal.

Olvasson tovább: