Kereső toggle

Buli van aprajafalván

mondja a kilencszeres világbajnok mesterlövész

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Simonyi Ottó alezredes: „Egy hatalmas csővel a vállán kiment a tetőre az
ember, feltehetően gránátvető van nála, ráálltam, ha továbbmegy, lelövöm.
Válasz: Tedd, amit tenned kell. Az ujjam a kakason. A konvoj ebben a pillanatban
fordult be a sarkon.”



Simonyi Ottó rendőr alezredes

Fotók: Somorjai László

– Az első, második pápalátogatáskor, Jelcin, Clinton és a többi elnök
látogatásakor én voltam hol a Novotel, hol a Bazilika, hol az Országház tetején.

Ön vezette ilyenkor a csapatot?

– Igen. És én is képeztem ki őket.

Mitől lő ilyen jól?

– Ez részben genetika. A lövészet elkísért egész életemben. Az egyik
nagyapám erdész volt, meg vadász, nyolcéves koromban lőttem ki az első őzet, a
másik nagyapám a gödöllői rendőr- őrs parancsnoka volt, úgyhogy majdnem mindent
otthonról hoztam. Mindenfajta puskával, fegyverrel jól lövök, és szeretem őket,
de a távcsöves puska mindennek a csúcsa, és kevés embernek adatik meg, hogy jól
is bánjon vele.

Lőtt már ki embert?

– Ha ezt megmondanám, akkor meg kellene öljem magát. Emberölésről szól a
munkám, erre vagyok kiképezve. Félre ne értse, ez nekem nem okoz problémát,
rendben van az identitásom, tudom, ki vagyok, mi a dolgom és mennyit érek. De az
állampolgároknak ez problémát okoz, az adófizetők pénzén dolgozunk, és azt
mondhatják, gyilkost tartok el.

Ezek szerint hadd lövöldözzenek kedvükre a túszejtők a bankokban vagy a
bérgyilkosok az épületek tetején?

– Dehogyis. Elvileg és gyakorlatilag én azért vagyok, hogy ezek az emberek
ne gyilkolhassanak. Pontosan azt mondom, ha kilövök valakit, az nekem nem okoz
problémát, ellenétben a társadalommal.

Mi okoz nagyobb krízist, ha gyakran húzza meg a ravaszt, vagy ha egy életen
keresztül se adódik egy helyzete sem?

– Helyzet mindig van. Dilemma csak az, lőjek vagy ne lőjek.

Elmondana egy ilyen esetet?

– Bill Clinton, 1995. december 6., Kongresszusi Központ. Én voltam a
fölállított mesterlövész, egyedüli tűzparanccsal az országban. Bennem bízott a
biztosítás parancsnoka, csak én lőhettem saját elhatározásomból.

Hogyan kezdődött a nap? Megmosta az arcát, fogát, és elindult otthonról?

– Így van. Kimentünk hajnalban a Novotelbe, és elfoglaltuk a helyünket a
tetőn.

Hajnalban?

– Egész napra megy fel az ember ilyenkor. Ha rajtam múlna, már két nappal
előtte is ott lennék, vagy odaküldeném az embert, hogy figyelje a mozgásokat.


Milyen területet kell figyelnie?

– Minden olyan területet, ahonnan lőhetik a konvojt. A hegytetőn és a
hegyoldalon körbe felelős voltam az összes házért, háztetőért, ablakért.

Mi van akkor, ha valamelyik háztetőn egy bérgyilkos, aki legalább olyan profi,
mint ön, nem mozog nagyon, nem mutogatja magát, csak előjön az utolsó
pillanatban, és lő egyet?

– Akkor kilövi Clinton kocsiját. Én csak reagálni tudok, ha észreveszek egy
akciót, de az akció kezdete, indítása mindig a másik oldalé. Ha fel vagyok
készülve, és ha ismerem a terepet, elkezdek a bűnöző fejével gondolkodni, és
megnézem, honnan támadnék, majd a kiszemelt helyeken lévő mozgásokat
intenzívebben figyelem. Ma már sok irányított páncéltörő rakéta van. Szinte csak
ezt használják azok, akik a konvojból egy kocsit akarnak kilőni. Van egy kis
állvány, rajta egy cső, benne egy tíz kilogrammos rakéta, ami kétezer méterig
holtbiztos. Egy ember elviszi egy nagy sporttáskában. Akik ilyen munkát
felvállalnak, biztos, hogy kaptak speciális kiképzést, vagy harcoltak valamelyik
háborúban.

Azt hallottam, sok mostani bűnöző a rendőrségnél kezdte a szolgálatot.

– Azokkal nincs baj, mert a rendőrségnél nincs jó kiképző.

Magát nem a rendőrség képezte ki?

– Nem, magamat képeztem. Magyarország egy furcsa ország, gyakorlatilag a
rendőrök és a katonák kiképzését szükséges rossznak tekintik, és sajnálják rá az
időt, pénzt és energiát, mivel a kiképzés, megelőzés, elrettentés drága dolog.


Az elrettentés része az ön személye és munkája is?

– Abszolút.

Ezek szerint az önnel szembenálló bűnözők ismerik önt?

– Biztos vagyok benne.

Tehát elfoglalták helyüket hajnalban a Novotel tetején.

– Kiraktuk a cuccost, a fegyverzetet, körbetávcsöveztük a vidéket. Ködös,
nyirkos téli nap volt. A látási viszonyok kifejezetten rosszak voltak. Én voltam
a tűzfészekparancsnok, egyben az egyetlen lövő.

Kivel kommunikált rádión?

– Csak a biztosítás parancsnokával, Berkesi tábornokkal volt közvetlen
összeköttetésem.

Milyen egy páncéltörő?

– A páncéltörő acélból az ötven centimétert is átüti, a téglafalból a négy
métert. Ha jól céloznak és előbb, mint ahogy én észreveszem, nem lehet
megállítani őket. Van egy három-négy méteres lángja, amit látni lehet, a
rakétából jön ki. Ha én a kezelőt ilyenkor kilövöm, akkor a rakéta elmegy a
bánatba, és a levegőben megsemmisíti önmagát. Három másodpercem van, hogy
odalőjek.

Ilyen munkába menet hogy búcsúzik a családtagjaitól?

– Mikor kilépek otthonról, megszűnik a család és minden más, csak a feladat
van. A pakliban benne van, hogy bármikor ottmaradhatok, de erről otthon nem
beszélünk. Tudják.

Nincs halálfélelme?

– Nem folyamatosan, de van. Rosszabb a törvénytől való félelem, az, hogy
utána elítélhetnek. Ha jogosan tettem, ha nem. Ha öltem, ott van az a félelem
is, hogyan fogadja ezt a családom, a társadalom. Mindezek mellett, ha valaki
megöl egy embert, más emberként megy haza. Egy másik személyiséggé válik. Ott
voltunk a tetőn jó pár órája, mikor egyszer csak szóltak telefonon, hogy
elindult a konvoj, nagyon figyeljünk, húsz perc múlva érkeznek. Abban a
pillanatban a domb jobb oldalán, körülbelül ötszáz méter magasságában, egy lapos
tetejű ház udvarán kis robbanásszerűséget látok.

Beszóltam a központnak, nézzenek már utána, mi az. A tűzoltók ott voltak három
perc alatt, egy gázpalack robbant fel a garázsban. Ez ugyan véletlen volt – ezt
akkor még nem tudtam –, de lehetett volna elterelés is, így azonnal a másik
oldalra fordultam, gondolván, akkor most onnan jön a buli. Ha megyek az utcán és
jön egy gyönyörű szőke nő, aki feltűnően és kihívóan néz, azonnal körbenézek,
csalit sejtve, ki akar elterelni ezzel valamit, vagy behúzni a csőbe. A nőt
ilyenkor már nem is nézem. Ugyanez volt a tetőn is. Robbanás. Tűzoltók, baleset,
mondom, akkor nézelődjük erősebben, most már bármi történhet.

Az adrenalin szintje följebb ment?

– Ettől nem kaptam agyvérzést. Ha a sisakomon elpattan az első golyó, akkor
káromkodok egyet. Közel az előbbi robbanáshoz, körülbelül kétszáz méterre jobbra
egy háromemeletes, lapos tetejű ház áll. Annyi látszik, hogy kinyílik egy
csapóajtó, és jön föl egy ember a tetőre, és magával hoz egy hosszú fekete
csövet. Feljön a csővel, és fölteszi a vállára. Na, buli van aprajafalván. Ő az
én emberem. A gepárdom ott volt a tetőn, mellettem, állványra tettem, rádió
mellettem, egy ember mellettem, aki rádiózik, én meg beszélek. Lőszer be, puska
reteszel. Szöveg a főnökömnek: „Csővel a vállán ember van a tetőn, feltehetően
gránátvetővel, ráálltam, ha továbbmegy, lőni fogok.” A nagy rádióban hallotta
mindenki, a biztosítás parancsnoka, a kisparancsnoka és a konvoj.

A Clinton mellett lévők is?

– Csak a magyarok.

Clintonnak szólnak ilyenkor?

– Isten ments. Csak a rádióban indult el a pánik, a főnököm átordította az
üvöltő, hisztériázó tömeget: ismételjem el, amit mondtam. Elismétlem. Azt
mondja: Ottó, akkor tedd, amit tenned kell. Ekkor jelent meg a konvoj a sarkon,
az ember a tetőn ráfordul az irányra. Fölnyúl, de nem látom tisztán, mit csinál.
Szólok egy utolsót a rádióba: „Három másodperc múlva kilövöm.” Innentől kezdve a
rádiót is félreteszem. Mikor alkotni kell, az ember egyedül marad. A szemem
sarkából látom, ahogy a konvoj közeledik. Az emberem a tetőn felnyúl, mintha
megnyitná az aknavető elejét, így szokták kinyitni. Húzom a csövet, az ujjam már
a kakason; megvárom a lángot, és belelövök a fickóba. Abban a tizedmásodpercben
az ember kitolja a tetőantenna csövét – merthogy az volt nála és nem gránátvető
–, és elkezdi a tetőn összeszerelni az antennáját.

S ha akkor rálő?

– Akkor börtönben ülnék még ma is. Nézze, tizennégy éves korom óta hordok
egyenruhát, 1978-tól katonai kollégium, katonai főiskola, zászlós parancsnok
voltam Lentiben, 90-ben kerültem a Komondor kommandóhoz újoncnak, onnantól megy
a szekér.

És most?

– Most kiképző vagyok: az ország összes katonai és rendőrkiképzőjét én
képzem ki, nagyon sok ország teljes kiképzőgárdáját szintén, és ugyan- ezekben
az országokban a különleges egységeket tanítom túszmentésre.

Hány mesterlövész van Magyarországon?

– Főállású mesterlövész körülbelül egy tucat van a rendőrségen, de
gyakorlatilag csak egy, mert a többiek nyugdíjba mentek.

Ez mit jelent?

– Azt, hogy pillanatnyilag egy ember van, aki valóban tudja, hogy kell egy
ilyen puska mellé odafeküdni. Tíz éve mondom, hogy egyre rosszabb lesz a
helyzet. 99-ig azt mondtuk, lesznek itt is tűzharcok. Utána jött a miskolci
Bonnie és Clyde, aztán jött a többi oda-vissza lőfegyveres harc. Egyre durvul és
élesedik a bűnözés, és már túszdrámára is sor került Budapesten. Már egyre
kevesebb pénzért mernek ölni.

Hogy értette azt az imént, hogy más emberként megy haza?

– Mikor az ember annak a helységnek az ajtaja előtt áll fél órája, egy
órája, négy órája, ami mögött a fegyveres a túszaival, esetleg a túsztárgyalóval
tartózkodik, és már be kéne mennünk, csak a parancsra várunk, olyankor megszűnik
minden és mindenki. Bemegyek. Úgy, hogy lehetőleg élve jöjjek ki. Teljesen
mindegy, hogy három másodpercig vagy három óráig vagyok benn, mikor kijövök, az
érzelmeim, az ismerőseimhez való kötődéseim megváltoznak. Az addig fontosnak
hitt dolgok már nem annyira fontosak. Az igazi és mély kötődések megerősödnek, a
felszínesebbek semmissé válnak. Van, akinek egy perc alatt szinte teljesen
megváltozik az értékrendje, a világról, önmagáról alkotott képe. Az a
személyiség, aki bemegy azon az ajtón, nem ugyanaz, mint aki kijön. Pontosabban
megváltozik benne a világ. Egy idő után aztán beáll valamennyire a személyisége,
de van, aki ezt nem tudja kezelni. Az ott is hagyja a szakmát.

Annak, hogy ezt ki hogyan dolgozza fel, van köze az intelligenciához?

– Abszolút. Természetesen léteznek kivételek.

Mik azok a kis, hétköznapi dolgok, amelyekben megváltozott az élete?

– Például, mikor hazamegyek és nincs otthon senki, hiába van riasztó a
lakásban, minden alkalommal úgy megyek be a konyhába, hogy előtte az egész
lakást átnézem. Vagy mikor bemegyek egy helyiségbe, az az első, hogy
automatikusan azt nézem, hány ablak, ajtó van, van-e rács rajta, hol lehet
kimenni.

Egy ilyen szolgálat után mit mond, mikor hazamegy?

– Buli volt aprajafalván.

Mit tart eddigi legnagyobb sikerének, mi jelent még kihívást a munkájában?


– A fő munkám, ahol valóban kiteljesedek, és remélhetőleg kiválót tudok
alkotni, az a kiképzés. Hogy nagyon jól lövök, az egy dolog, sok jó lövő van a
világon, de egyikük se tudja átadni, amit tud. Hozzám úgy jönnek külföldről a
katonák, hogy legtöbbjük a háborút is megjárta, Irakban, Afganisztánban,
Szerbiában harcolt. Visszamennek, majd fél év, egy év múlva kapom tőlük az
e-mailt vagy a faxot: „Az ön által tanultak miatt maradtam életben. Köszönöm.”


Én is köszönöm.

Olvasson tovább: