Kereső toggle

Túl a maffián

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bánfi Zoltán ötévesen kezdte a lopást.

Aztán jött a verekedés, a drog, majd az olajszőkítés.

Tizenkét évet ült.

Büntetése utolsó napjaiban a Csillagban

más irányt vett az élete.

Még sikersztori is lehet az övé.



Fotó: Vörös Szilárd

– 1959-ben egy Hódmezővásárhely széli cigányputriban láttam meg a napot.
Hatan voltunk testvérek, egy szoba volt a házunk, középen volt egy régi, nagy
Vulkán kályha, amibe a közeli szeméttelepről hordtuk a fát, gumit, meg mindent,
hogy fűtsünk. Ötéves voltam, mikor verekedísért édesapám bekerült a Csillagba.
Mikor velünk volt, erősnek éreztem magam, mikor meg nem, vídtelennek. Az egyik
bátyámmal elkezdtünk lopni a kertekbül gyümölcsöt, zöldséget, tyúkot, kerékpárt,
amit csak lehetett. Egyik alkalommal, akkor is míg csak ötéves voltam, a
cigányteleptül pár száz méterre volt egy farm. Odamentem, és egy hosszú
vesszővel elhajtottam egy falka libát a putriba. A cigányok lefogdosták,
leöldösték, büszkén mutattak rám, Ludáj hozott nekünk libát, én meg örültem.
Fejemre tettek egy kalapot, oszt rám mondták, hogy Ludas Matyi. Kijött a
rendőrség a tolvajért, de mikor mondták, hogy ott áll szalmakalapban az a kicsi,
az vót, a rendőrök csak röhögtek, és mivel nem tudtak velem mit tenni,
továbbmentek, a lábasakba meg főtt a liba.

A Ludáj a te cigány beceneved volt?

– Az, de nem cigány. Úgy ragadt rám, hogy focista akartam lenni, és ott
fontoskodtam mindig, amikor a nagyobbak játszottak. A kapu mögé állítottak, hogy
én vagyok a labdaszedő, és egyszer úgy eltaláltak egy régi, ócska lúdtojás alakú
labdával, hogy elájultam, onnantól kezdve Ludáj lett a becenevem a mai napig.
Később, mikor bekerültem az alvilágba, a többiek is, a Kisbandi, a Prisztás, a
Boros, sőt még a Papa is csak így szólítottak.

Meddig laktál ott?

– Három évig laktunk még a putrisoron, aztán beljebb tudtunk költözni.
Nyolcéves voltam, mikor kalappal a kezemben kiállítottak a sarokra kéregetni.
Mikor kezdett megtelni, odajöttek, és a nagyobb pénzeket elvették, de csokit,
fagyit így is tudtunk venni. Később önállósítottuk magunkat, csak magunknak
kéregettünk. Tizenkét éves koromban összebarátkoztam az egyik utcabélivel, egy
bolti tolvaj volt. Úgy kitanított, hogy bármit elloptam a polcról.

Hogyan kerültél börtönbe?

– Már tizenhét éves voltam, csak úgy forrott a vírem, nagyfiúnak gondoltam
magam, mindenkibe belekötöttem. Olyan ürüggyel, hogy rosszul nézett rám, vagy
szólt hozzám, valójában meg azért, mert nem tudtam mit kezdeni magammal, és
kívántam a balhét. Egy évet ültem Tökölön. Kiszabadultam, de pár hónapra mindig
visszakerültem. Tizennyolc évesen egy év két hónapot kaptam verekedésért, de azt
már Szekszárdon kellett leülni szigorítottba’. Addigra már nagy szipus voltam,
az orosz Kallé ragasztóval csináltuk, jobb volt, mint a nitró, mert kicsit
beszáradt, és nem folyt szét mindenhova. Szekszárdon főleg idősebb pesti
gengszterek ültek, de csíptek, bevettek a csapatba, mert látták, hogy nem vagyok
félős. Egy szigorítottban ahhoz, hogy életben maradjál vagy tartozol valakihez,
vagy te vagy az, akihez majd tartozni fognak. Ahogy kijöttem, úgy éreztem,
változtatni kell az életemen, a szüleim se bírtak már velem. El akartam menni
külföldre, futballozni vagy bűnözni, vagy beállni színésznek, mindegy,
gondoltam, végigjárom a világot, majd találok valamit. Akkor még nem volt
útlevelem, nekivágtam a nélkül a jugoszláv határnak, hogy disszidálok, de nem
sikerült. Mikor az előttem lévő turnust elkapták, visszajöttem.

Asszony nem volt még?

– 1980 januárjában éppen kiszabadultam egy börtönbüntetésből, mikor egy
szórakozóhelyen odajött hozzám egy hölgy, hogy nem táncolnék-e vele. De. Azonnal
fel is térképeztem, volt bőven spórolt pénze, dolgozott is, na mondom, ő kell
nekem. Én a pénzéből két hónap alatt kiciánoztam, meg aztán kistafírungoztam
magam, ez az Éva aztán jóba lett az anyukámékkal is, és hozzám is nagyon
ragaszkodott. De hanyagoltam, mert elfogyott a pénze, aztán otthagytam.
Visszamentem, megint otthagytam. Később valahogy mégis megszerettem, amikor
hazamentem mindig meleg ágyat és meleg ennivalót kaptam.

Gyermeketek volt?

– Három is. Volt egy baja neki, az egyik petefészkét teljesen kivették, a
másikat meg megcsonkították. Azt mondták az orvosok, hogy soha nem lehet
gyereke. Az első kislányomat megszülte ’82 szeptemberében, a másodikat, Lindát
’84 július 2-án, majd a fiamat ’87 február 22-én. Mikor elkezdtek születni a
gyerekek, én elkezdtem nagyon jó kártyás lenni.

Jól játszottál, vagy jól csaltál?

– Tisztán soha nem nyertem, csak csalással, de azzal nagyon. A nyolcvanas
években nem voltak még játékgépek, és az akkori barátom a megye legjobb
hamiskártyása volt. Kiváló páros lettünk, ez lett a fő kereseti forrásunk,
bejártuk szinte az egész országot, minden szórakozóhelyen mindenkit
lekaszáltunk.

A feleségeddel miért szakadt meg a kapcsolatod?

– A börtön üzemében akkor kétszáz ember dolgozott a kezem alatt, veszteséges
volt, amikor odatettek, és két-három hónap alatt nyereségessé tettem, így minden
hónapban kaptam egy-két napot, mikor hazamehettem. Egyik ilyen alkalommal a
nagyobbik lány azt mondja nekem, apu, anyu itt feküdt az ágyban egy bácsival.
Kiderült, hogy régóta csal, innentől kezdve még a bűnözés mellett elkezdtem
hajtani a prostikat, csavargás, drog.

Belehúztam. Úgy kezeltem Évát, mint egy kutyát. Ruhakereskedő lettem, piacoztam,
a privatizáció idejében rengeteg árut ki lehetett hozni harminc-, hatvannapos
fizetési meghagyással, persze soha nem fizettünk. Megalapítottunk egy céget,
megcsináltuk vele a csalást, aztán estére már meg is szüntettük. Itt azzal
csúsztam meg, hogy Debrecenben lehúztam egy céget egy kamionnyi pólóval, és a
nyolcmillió forintos csekket átjavítottam nyolc forintra, hamisítás, pecsét,
minden jól sikerült, de valahogy rájöttek. ’92-ben megint leültettek csalásért.


Egyszer, amikor beszélőre jött hozzám az Ignác öcsém, mondja, hogy ő olajozik.
Mondom, az meg mi. Aszongya, majd ha kijössz, meglátod. Két év múlva, mikor
szabadultam – akkor ő már naponta körülbelül kétmilliót keresett –, a szabaduló
bulimon bemutatott a pesti olajosoknak azzal, hogy mától olajat fogunk
szőkíteni. Látták, hogy rátermett vagyok, hamar kerestek telepet, adtak
embereket, olajszállító járműveket. Innentől kezdve gyorsan belejöttem az
üzletbe.

Melyik városban volt a teleped?

– Pesten, később Veszprémben is.

Tulajdonképpen én még most sem tudom, miben áll az olajszőkítés lényege.

– Abban, hogy odajön például egy harmincezer literes tanker a telephelyre,
ahol is vagy a föld alatt, vagy a föld fölött van, mondjuk, egy ötven- és
százezer literes tartály.

A tanker ezt a normál, rendes, piros fűtőolajat beletölti ebbe a tartályba.

A fűtőolajat ti valahol vettétek?

– Persze, a Moltól. Ez az olaj még teljesen tiszta. Ebbe kell beleengedni
ötven-hatvan liter kénsavat, amit szivattyúkkal pár óráig forgatunk, így lassan
eltűnik az olaj piros színe, és sárga színű lesz. Mikor ez megtörtént, hogy az
átforgatott ne legyen ilyen hajfoszlányos, töredezett, mészhidráttal beterítjük
az egész tartályt. Tiszta, szép szőke olajat kapunk pár órán belül. A piros
olajat megvettük huszonnyolc forintért literjét, egy nap múlva a sárga olajat
meg eladtuk negyvennyolcért. Ez egy harmincezer literes tartály esetében
hatszázezer forint tiszta haszon.

Mennyit kerestél egy nap?

– Egymilliót.

És akik szivattyúztak, és a savat öntötték, forgatták?

– Azok a macik, úgy hívtuk őket, a vegyészek. Negyvenezer forint körül
kerestek naponta, ketten voltak egy műszakban.

Kik vásároltak tőletek?

– A végén már a fél magyar gazdaság szőkítőktől vásárolt. Eleinte a kisebb
gazdák, aztán a nagyobb gazdaságok, vállalkozások, akik nem tudták betakarítani
a terményt, mert nem volt pénzük olajra. A Mol nem adott nekik, uzsorát sehol
nem kaptak, és akkor jöttek hozzám, hogy kéne egy tanker olaj vagy kettő.

Mennyi ideig csináltad?

– Hét hónapig. ’94 június 1-től, ’94 december 31-ig. Egymillió per nap.

Hol van most ez a kétszázmillió?

– Elment.

Mire?

– Kaszinó, kokain, speed, ex, tengerpart, kupleráj.

Ignác, az öcséd is ezt csinálta?

– Igen, csak nagyobba’. Ő két-három milliót keresett naponta.

Az ő pénze is elment?

– El.

Ő is mennyit ült a börtönben?

– Ha összeadom az éveket és a hónapokat, nekem tizenkét teljes év jön ki,
neki kilenc.

A baráti körödben sokan szőkítettek?

– Igen.

Mindenki elégedett volt a pénzével?

– Mindenki, aki benne volt, mi, a macik, a rendőrök, a nyomozók,
politikusok.

Nem féltetek a lebukástól vagy akár a haláltól? Mert a bűnözők és a nyomozók
közül is haltak meg emiatt.

– Van egy ember, még ül a Csillagban, K. Lajos, Magyarország legjobb
bokszolója – a Madárt úgy elverné, ahogy kell –, ő volt a védőink vezetője. Az ő
szavára akár negyven keményfiú is beindult.

Miért ül ez az ember a Csillagban?

– Mert közben kicsit eltévelyedett, kábítószer stb.

Hogy alakult a kapcsolatod a feleségeddel, Évával, aki megcsalt?

– Elváltunk. Később egy huszonnégy éves hölgy, Olga lett az asszonyom, aki
szült is nekem egy kislányt. Akkor már kábítószerek nélkül egyáltalán nem tudtam
meglenni. Olgi tudott mindent, az anyja is. Csütörtökön kezdtem, hogy hétvégére
jól bejöjjön, egészen vasárnap hajnalig nyomtam, szívtam, kedd, szerda
tisztulás, csütörtöktől ment minden újra. Szegeden a Sing-Sing, Majsa, Halas,
ezek voltak a legelitebb house-partik, ide jártunk, ahova csak jó csemeték sok
pénzzel járnak.

Miért, mennyi időre és hogyan csuktak le legközelebb?

– Augusztus végén elvégeztünk egy munkát, eldöntöttük, hogy kimegyünk
Franciaországba nyaralni. Mondtam Olginak, rakd a táskába a cuccokat, mert ebéd
után elindulunk. Dél körül felhív Ignác öcsém, hogy menjük együtt ebédelni. Már
kikértük az étterembe’ a levest, mikor láttam, hogy rendőrök lepik el a teraszt
és a kertet, mondom Ignácnak, gáz van, elvisznek.

Bekerültem a Csillagba. Két nap múlva betettek hozzánk egy hosszú hajú, huszonöt
éves cigány gyereket, Jónás Gyuszit. Mondom neki, edzesz majd velem? Adtam neki
kávét, kaját, mondtam, bármikor ehetsz az enyémből, amikor akarsz. Mondja, de ő
nem tud megkínálni semmivel, se pénze, se csomagja. Nem baj, ami az enyém, az a
tied. Az első edzésen egyszer csak Istenről kezdett beszélni, hogy milyen
csodálatos, hogy neki megváltoztatta az életét.

Az edzéseken mindig Istenről meg a Bibliáról beszélt, én mindig kitértem előle,
és az én témámra vittem a beszélgetést, hogy kábítószer, és miből fogok élni, ha
kimegyek. Azt mondja, térjél meg a bűneidből, Zoli. Micsoda?! Én vagyok a bűnös?
Te kaptál most öt évet rablásért, én meg másfél hónap múlva kimegyek. Akkor ki a
bűnös? De csak mosolygott, és hangosan imádkozott Istenhez, hogy térjek meg. Ő
akkor már hallgatta Csabiéktól a prédikációkat a börtöngyülekezetben.

Hogy gondoltál erre a Gyuszira, minek nézted őt?

– Gyogyósnak, meg lököttnek, de mégis nagyon megkedveltem, és jól esett vele
lenni. Mindig kikerült a zárkából, de pár óra múlva mindig visszaköltöztették,
legalább hatszor ez alatt a hónap alatt, míg együtt voltunk.

A testvéremnek mondtam az egyik csütörtökön, hogy elfogyott mindenünk, adjon be
egy csomagot. Ilyenkor legkésőbb másnap délig midig megjött. Másnap tizenkét
óra, és nem szóltak, hogy csomagom van. Legkésőbb egy óráig szokott megérkezni.
Elkezdtem bődületesen káromkodni a zárkában, úgy, hogy az őrök is odajöttek.
Gyuszika odajött: Zoli, meg fogod kapni a csomagot. Miről beszélsz – üvöltöttem
vele, egy óra után nincs csomag, és már fél három van. Zoli, meg fogod kapni a
csomagod, mert Isten szeret téged. De ha megkapod, megígéred, hogy ránézel
Istenre, és leteszed a bűneidet? Gyuszika, megígérem, csak hagyjál. Öt órakor
szólnak, ilyen még soha nem volt: Bánfi, jöjjön ki, csomagja érkezett. Öt perc
múlva ott álltam a zárkában a csomagommal a kezemben. Gyuszika, mondtam neki
(Zoli küszködik a könnyeivel), Gyuszika, hogy kell megtérni. Ülj az ágyadra, és
imában menjél Krisztuson keresztül Isten elé, kérj tőle bűnbocsánatot, és
tisztára fog mosdatni. De Gyuszi, én nem tudok imádkozni. Akkor elmondjuk együtt
az imát. Elkezdtük.

Este tizenegy óra lett, befüggönyöztem, és elkezdtem mondani Istennek a
bűneimet, már elmúlt éjfél, amikor még mindig soroltam. Gyuszi meg mellettem
ült, és imádkozott, de nem értettem, mit. Amint befejeztem, nem tudtam levegőt
venni, és nem tudtam megszólalni, csak folytak a könnyeim… először éreztem, hogy
a bűn rossz, és hogy egész életem bűn volt idáig… először éreztem, hogy nem
akarok többé így élni…

… és?

– … sikerült. És már fél éve tart.

Olvasson tovább: