Kereső toggle

Heller Ágnes az újraéledő antiszemitizmusról, más ordas eszmékről, s az erre adott válaszokról

Hol a testvéred, Káin?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Mindenki azt mondja, keresztény Magyarország, csakhogy ez alatt nem arra gondolnak, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol hatmillióan hisznek Istenben, a tanításai szerint élnek, és elfogadják a húsvéti három nap misztériumát, hanem arra, hogy nem zsidók." 



Heller Ágnes: "Az antiszemitizmus nemcsak a zsidóságra, de a kereszténységre nézve is gyalázat" Fotó: Somorjai L.

– A magyar közélet és kulturális élet mélyen átitatódott kódolt antiszemitizmussal, rasszizmussal és faji alapon történő gondolkodásmóddal. Mit gondol miért, és főleg hogyan alakulhat ki egy országban olyan hangulat, amelyben egyszer csak Auschwitz megtörténhet? 

– Ez nem a magyar kultúra sajátja, ezzel egész Európa teljesen átitatódott. Magyarországon a helyzet még nem is annyira drámai, mint például Franciaországban. Magyarországgal kapcsolatban azt mondják, hogy igazán még nem nézett szembe Auschwitzcal, egészen pontosan azzal, hogyan is történhetett meg az, hogy Auschwitz lett a legnagyobb magyar temető. Lengyelországnak vagy Franciaországnak nem volt olyan nehéz a szembenézés, mert ők is áldozatok voltak, Hitler ellen harcoltak, így a szembenézés a saját diadalukkal való szembenézést is jelenti. A németeknek ez sokkal nehezebb volt, sokat beszéltek róla, megpróbálták valahogy kiokádni ezt a mérget. 

– És sikerült nekik? 

– Nézze, ideiglenesen talán igen, valójában azonban nem, mert nagy erővel
vissza fog jönni. Akik azt hiszik, hogy az antiszemitizmust meg lehet szüntetni, azok naivak. Az antijudaizmus, antiszemitizmus, zsidóellenesség vagy zsidózás – nevezzük, ahogy akarjuk – már kétezer-három esztendős, mindig más formákban jelenik meg, és ez a jövőben is így lesz. Nekem ez nem kérdés, a számomra a kérdés az, hogyan reagál erre a többség, a politikai és a vallási elit. Az a nagyon kínos probléma, hogy az antiszemitizmusra adott válasz a csendes egyetértés. Néha igenlés, néha teljes közömbösség. Csak újabban hallani olyan válaszokat, hogy felháborító, becstelenség. Én is sok olyan embert ismerek, akik azt mondják, hogy az antiszemitizmus egész Magyarországot megszégyeníti. De hogy mondjak valamit, az antiszemitizmus nemcsak a zsidóságra, de a kereszténységre nézve is gyalázat. Mindenki azt mondja, keresztény Magyarország, csakhogy ez alatt nem arra gondolnak, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol hatmillióan hisznek Istenben, a tanításai szerint élnek, és elfogadják a húsvéti három nap misztériumát, hanem azt értik, hogy nem zsidók. Persze könnyebb antiszemitának lenni, ha a templomokban a papok nyíltan vagy burkoltan arról prédikálnak, hogy a zsidók ölték meg Krisztust. Ahelyett, hogy arról beszélnének, mit köszönhet a kereszténység a zsidóságnak. Sok hívő keresztényt Auschwitz ébresztette rá, hogy rossz oldalon állt, mert valamilyen módon Káin szerepével vállalt közösséget. Sokan ekkor jöttek rá arra, hogy Istennek arra a kérdésére, hogy hol van a testvéred, nem szabad úgy válaszolni, hogy "őrzője vagyok én az én testvéremnek?". Az Auschwitz helységnév a kollektív Ábelre mutat, így lehet az ártatlanok legyilkolásának a szimbóluma. A borzalmakat még az is tetézte, hogy akik túlélték a táborokat, és hazajöttek Magyarországra – nagyon kevés kivételtől eltekintve –, azokat ellenszenvvel és gyűlölettel fogadták. Sokáig azt hittem, azért, mert féltek, hogy visszakérik a lakásukat vagy az üzletüket vagy a náluk elrejtett vagyonukat. Aztán rájöttem, hogy nem erről van szó, hanem a bűntudatról. És vegyük ezt komolyan! Képzelje el, hogy valaki mellett ott él egy zsidó család, a gyerekek együtt játszanak, a szülők barátkoznak. Aztán elviszik ezt a családot a négy gyerekkel együtt. Csak az apa jön
vissza, és ez a szomszéd – aki még csak a hangját sem emelte föl, nem kiabált,
annyit sem mondott, hogy ezt ne – egészen biztosan bűntudatot fog érezni. A bűntudat legtöbbször gyűlöletbe csap át, pláne ha valaki valakinek nagyon sokat ártott. Voltaképpen közvetlenül a háború után ezért szállt hajóra a megmaradt kétszázezer zsidó több mint fele. 

– Megismétlődhet-e a holokauszt a jövőben? 

– Az, hogy ez a dolog megismétlődik, nem lehetetlen, hanem tény. Ami egyszer már létezett, az megismételhető, ugyanis az emberek képzeletébe már beleivódott az, hogy akárhogyan is, de végrehajtható. Pillanatnyilag nem tartom valószínűnek, hogy az egészen közeljövőben Európában újra egy totalitárius diktatúra megszülethessen vagy megcsontosodhasson. 

– Miért csak Európáról beszél? 

– Európáról beszélek, mert a holokauszt európai ügy. Európában mindenhol megtörtént, de Európán kívül sehol. Ehhez egy helyről, egy személy által irányított intézményrendszerek kellenek, hatalmas szervezettség, és pillanatnyilag Európában ilyen intézményrendszerek nincsenek. Ezzel nem azt mondom, hogy holnapután nem lesznek. Nehogy félreértse, a totalitárius államból nem következik a holokauszt, annak ez nem oka, csak egyik társadalmi feltétele. Azt viszont ma is el tudom képzelni, hogy a személyes gyűlölet és az ideológia egy össznépi dühroham következtében akár több tízezer embert is megölhet. 

– Ha egyik napról a másikra kitörne egy óriási gazdasági válság vagy összeomlás, vagy egy olyan katasztrófa történne, amely az egész kontinenst megrázná, amikor is hirtelen hiány mutatkozna "egy okos és tehetséges gazdasági zsenire"…

– …az más, akkor el tudnám képzelni Európáról, hogy két percen belül megint Hitlerek és Sztálinok tűnnének föl, és ragadnák magukhoz a hatalmat. De Amerikáról még akkor sem. Ott a demokrácia olyan erős, olyan természetes, és hogy úgy mondjam, olyan házias, hogy minden megrázkódtatást kibír. 

– Mi fűti, mi táplálja leginkább az antiszemitizmust? 

– Én nem antiszemitizmusról beszélnék. Valamikor a pogány időkben ezt judeofóbiának nevezték. Akkor a zsidókat azért gyűlölték, mert ateistáknak gondolták őket, mivel nem hódoltak a római isteneknek, Jupiternek, Júnónak vagy Marsnak. Ezzel a monoteizmusukkal furcsa, idegen, gyűlölt test voltak a környezetükben. Aztán jött a keresztény antijudaizmus, ami az istengyilkosság hamis vádja körül alakult ki. Noha ez a vád egyetlen pártatlan bíróság ítéletét sem állta volna ki. A keresztény kultúra később, kapva az alkalmon, rengeteg mítoszt épített ki e hamis vád köré. És a mítoszokban vakon hisznek az emberek a mai napig is. 

– Miért? 

– Mert nem gondolkoznak. Az előítéleteknek és a mítoszoknak a legfőbb táptalaja az, hogy az emberek még csak meg sem próbálnak a saját fejükkel konzekvensen gondolkodni, hanem reflexszerűen átveszik, amit a környezetükben látnak és hallanak. Ez pszichológiailag is kielégíti őket, hiszen egyúttal bűnbakot is találnak. Ez egy magyarázó elv is: az emberek megnyugszanak, hiszen tudják végre a velük történő rossz dolgok okát. Így tették a zsidót az ördög szószólójává, szócsövévé. Tehát, ami az ördögtől jön, az a zsidótól jön. Ma már persze nem ördögről beszélnek, hanem világ-összeesküvésről, arról, hogy New Yorkból és Tel Avivból irányítják Budapestet, Putyint és az egész világot. Nyugat-Európában például azt állították, hogy a világbékét leginkább az agresszor és hódító Izrael fenyegeti. Ilyen tökkelütött hülyeségekben hisznek az emberek, és ezeket le is írják. 

– Itthon nem hisznek ilyesmiben? 

– Nyugat-Európában rosszabb a helyzet. Magyarországon és általában Kelet-Európában mindig is jobboldali volt a politikai antiszemitizmus. Ezzel szemben Nyugat-Európa országaiban igen erős a baloldali antiszemitizmus is. Ennek is köszönhetően ma fővárosainak utcáin együtt tüntet a szélsőjobb a szélsőballal Izrael ellen. Azt vettem észre, és nagyon furcsa érzést kellett bennem, hogy amíg Nyugat-Európában szerették Izraelt, addig nem beszéltek Auschwitzról. Most beszélnek Auschwitzról, de gyűlölik Izraelt, és azt szeretnék, ha elpusztulna. Németországban, Franciaországban, de Olaszországban is határozottan felerősödtek azok a hangok, hogy jobb lenne, ha Izrael egyáltalán nem létezne. És akik ezeket mondogatják, mellüket verve mennek Auschwitzba, életmenetbe, és álszent arccal beülnek nagyobb évfordulókon a zsinagógákba is, és megáldoznak ezeken a helyeken, majd felmentik magukat. 

– Azt mondja, hogy az antiszemiták mennek emlékezni Auschwitzba? Nem túl cinikus vagy nem túl perverz dolog ez? 

– Ők nem tudják, és nem hiszik magukról, hogy antiszemiták. Érti ezt? Sőt legtöbbjük ki is kéri magának, mikor ezzel vádolják. 

– Nemrég arról beszélt valahol, hogy a zsidóság identitásképzése nem az etnikum, hanem az igazság körül forog. Tulajdonképpen mi az úgynevezett zsidókérdés lényege? 

– A leglényegesebb kérdés az, hogy mi őrizte meg a zsidókat hosszú évezredeken át egészen a mai napig? Hol volt, hol nem volt, volt egy hatalmas keleti civilizáció, amely ötezer esztendeig élt, és ebből a civilizációból minden nép elpusztult, egyes- egyedül a zsidó nép nem. Aztán jöttek újabb világbirodalmak, újabb civilizációk, amelyek mára teljesen eltűntek, és szintén csak a zsidók maradtak meg. Na, ez a zsidókérdés. 

– Azaz? 

– Azaz a vak is látja, hogy a megmaradásuk egy Istennel kötött különleges viszonynak, szövetségnek köszönhető. Egy olyan speciális szövetségnek, amelybe Isten egyetlen más népet sem hívott. Ez a mai napig is tart. Ráadásul kiválasztottságuk nem saját érdemükből, tehetségükből vagy kiválóságukból fakad. Ez aztán az igazi botrány. 

– Ki, mikor és hogyan fogja hitelesíteni, hogy végül is kinek, melyik egyháznak, melyik vallásnak van igaza? 

– Ha jól emlékszem, Martin Buber fogalmazott meg egy első hallásra cinikusnak tűnő választ erre a kérdésre. Azt mondta, hogy amikor majd eljön a Messiás, meg fogjuk kérdezni tőle, hogy először jött el, vagy másodszor. Csak akkor fog kiderülni, hogy a keresztényeknek vagy a zsidóknak van igazuk. Hogy a Krisztus Messiás, vagy sem, csak az üdvtörténet egy későbbi szakaszában lesz eldönthető. Ma még nem az. A döntés a két – vagy esetleg több – igazság között végül is Isten kezében van.

Olvasson tovább: