Kereső toggle

Interjú Tímár György egykori kisgazda alelnökkel

Igazságtétel nélkül nincs rendszerváltás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Azért lettem 1991-ben a kisgazdapárt tagja, mert ez volt az egyetlen párt az országban, amely programszerűen felvállalta a reprivatizációt. A reprivatizáció a negyvenes- ötvenes években a bolsevik diktatúra által dömpingszerűen államosított magántulajdonnal kapcsolatos igazságszolgáltatást jelentené, ha megvalósulna" – mondja dr. Tímár György ügyvéd. A kisgazdapárt volt alelnöke szerint addig nem beszélhetünk rendszerváltásról, amíg a megfelelő jóvátételre sor nem kerül. Hiszen – mint mondja – a mai tulajdonosi réteg jelentős része abból a volt pártelitből áll, amelynek elődei annak idején végrehajtották az államosításokat, és amely most helyzeténél fogva megszerezhette az egykor kiállamosított javakat is. Generációkon átívelő, mai napig ható családi tragédiák okozója, hogy az elődök tehetsége és munkája által létrehozott vagyonok – ha egyáltalán átvészelték a negyven évnyi köztulajdonba vételt – így vándoroltak át illetéktelen kezekbe.



Tímár György ügyvéd: "Ha nincs erkölcsi helyreállás, akkor a társadalom nem válik működőképessé." Fotó: MTI

– Ön miért viseli ennyire szívén a kárpótlás ügyét?

– Igazságérzetem és személyes érintettségem okán. 

– Fél évszázad nem sok egy kicsit? Ennyi idő után nem egyszer? feladat a kárrendezés. 

– A rendszerváltás lényege az igazságtétel lett volna: hogy a régi rendszer súlyos visszaéléseit feltárjuk, felelősségre vonások történjenek, és megfelelően kárpótoljuk a kisemmizetteket. Ez nem történt meg, és a régi-új gazdasági-politikai elit ebben tökéletesen ellenérdekelt. Ez nem csak nálunk van így, de ettől még nem jobb a helyzet. Ne felejtsük el, hogy a kárvallottak jelentős része ma is él.

– Miért probléma az igazságtétel elmaradása? 

– Többek között azért, mert ha nincs erkölcsi helyreállás, akkor a társadalom nem válik működőképessé. Ennek alapfeltétele ugyanis az a fajta igazságosság, hogy a becsülettel, tudással, munkával való érvényesülés mindenek feletti megbecsültséget élvezzen. A történelmi igazságtétel mindennél erősebb garancia arra, hogy a múltban tömegével elkövetett visszaélések soha többé ne történhessenek meg. 

– Önnek most zajlik a kártérítési pere, ami egyelőre nem sok jóval kecsegtet…

– Én mint politikai üldözött kértem kárpótlást – tekintve, hogy 1966-ban, miután ügyvédként elláttam egy hírhedt koncepciós per vádlottjának a védelmét, ezt követően engem is perbe fogtak. Ennek során mondvacsinált vádak alapján öt évi börtönbüntetésre, teljes vagyonelkobzásra ítéltek, eltiltva az ügyvédi tevékenységtől és a közügyektől is. Utána rendőri felügyelet alatt álló személy lettem, évtizedekre ellehetetlenítették az életemet, a KGB minden lépésemet figyelte. Csak 1990-ben kaphattam vissza az ügyvédi igazolványomat. Mindennek ellenére, teljesen érthetetlen módon, a Legfelsőbb Bíróság engem most nem politikai üldözöttként, hanem holokauszt-áldozatként, tehát rasszista-faji megkülönböztetésen alapuló aljasság kárvallottjaként kezelt, azaz tulajdonképpen lezsidózott.

– Tehát "zsidókárpótlásként" kezeltek egy nyilvánvalóan politikai indíttatású ügyet. Mi az érdemi különbség a két kategória között?

– Nagyon leegyszerűsítve annyi, hogy az Antall József idején hozott, idevonatkozó törvények szerint az egykori politikai üldözötteknek teljes kártérítés jár, a második világháború alatt rendeletileg kifosztott zsidók kárpótlása viszont nem jelent teljes kártérítést. Ez mellesleg teljesen ellentmond a párizsi békeszerződésekben foglaltaknak, miszerint az államok kötelesek lennének a háború kárvallottjait teljes mértékig kártalanítani. 

– Ad absurdum a "zsidózással" az állam komoly pénzeket takaríthat meg a kártérítési igények felmerülésekor…

– Már csak azért is, mert tény, hogy jelentős átfedés van a holokauszt időszakának áldozatai, majd az államosított vagyonok egykori tulajdonosai között. Az én esetemben ez nem ugyanazt a személyt, "csak" ugyanazt a családot jelenti. Másfelől, ha úgy vesszük, a családunkon belül én már a harmadik generációja vagyok a bolsevizmus áldozatainak. Nagyapámat, aki a monarchia legsikeresebb válóperes ügyvédje volt, 1919-ben Szamuely Tibor túszként a szolnoki várbörtönbe zárta, mint az ország egyik legtekintélyesebb arisztokratáját a többi nobilitás mellé, mondván: ha bárhol felkelés törne ki a vörös uralom ellen, akkor őket tizedelik meg. Később a fasizmus idején, a zsidó vagyontalanítási rendeletek során sok egyéb mellett ezer hold szántóföldet, harminckilenc hold első osztályú nemes szőlőbirtokot, egy szállodát vettek el a nagymamámtól – nagyapám ekkor már nem élt –, mielőtt Auschwitzba küldték őt meggyilkolni. A tágabb családom ugyanitt, vagy a szibériai munkatáborokban veszett oda – némelyik a fán kikötve fagyott halálra, akárcsak a főhős a Szabó István-filmben. 

– A háború után mi lett Önökkel?

– Apám neves élelmiszervegyész, sikeres feltaláló lett, a saját korában az összes világkiállítás élelmiszeripari arany nagydíját hazahozta. A nemzetközi szabadalmazásokból jöttek szépen a licenszdíjak, hamar talpra álltunk – apukámnak ötven darab bérházát sikerült aztán leállamosítani. Volt egy százötven alkalmazottat foglalkoztató cukorka- és csokoládégyára is, ami annak idején a legnagyobb volt Közép-Európában. Ezt 1949. december 28-án, a házakat 1952-ben leállamosították, szóval mindent elraboltak.

– Miért nem egyszerre?

– A házakat azért nem államosították rögtön, mert megvárták, hogy a háború utáni helyreállítást a tulajdonosok elvégezzék. Volt is ilyen kötelezettség. Mert a bolsevik nem akart dolgozni, az csak rabolni akart. Semmi bajom a kommunistákkal meg a baloldallal, nem róluk beszélek. Az államosítás után apu rögtön segédmunkási státusba került, viszont kötelezték továbbra is az üzemvezetésre. Segédmunkásként vezette a saját gyárát, miközben szakmai kérdésekben továbbra is jöttek külföldről a megkeresések. Nem rendült meg, mert abban bízott, hogy ahogy jött, úgy megy is a bolsevizmus. Az első világháború alatt katona volt az olasz fronton, majd túlélte a kommünt is. "Azokat is elvitte száz nap alatt az ördög, ezeket is el fogja" – mondogatta, és esze ágában sem volt disszidálni.

– Kicsit hosszúra nyúlt ez az időszak.

– Nekem mondja? 1955-ben leérettségiztem, majd felvételiztem a műegyetem élelmiszervegyészeti szakára. Megkaptam a felvételi papírt, miszerint első lettem az évfolyamon. Majd 3 hét múlva kaptam egy újabb levelet, hogy sajnos tévedtek, létszám feletti vagyok. 

– Lekáderezték?

– Nem volt nehéz. Rákövetkező évben, 1956-ban családunk több évszázados hagyományát követve a jogra jelentkeztem, és szintén évfolyamelső lettem a felvételi vizsgán. Fölvettek, egyszerűen azért, mert 56-ban nem volt káderezés. Éppen 56 szellemisége miatt. A forradalom, mint olyan, kimaradt az életemből, apám akkor hetekre bezárt a pincébe, nem engedett tűzközelbe. 1960-ban fejeztem be az egyetemet, büntetőjogász, majd apám egyik barátja, Ónódi Lajos segítségével ügyvédjelölt, pár évre rá már az ország négy legnagyobb forgalmú ügyvédjének egyike voltam, fiatal korom ellenére. 1964-ben megkeresett Ónódi édesanyja, hogy a fiát letartóztatták, segítsek. Mindent megtettem az érdekében, amivel felhívtam magamra a KGB figyelmét. Akkor kielemezték, hogy a Tímár családja nemzetközileg ismert név. Elkaptak, és arra akartak kényszeríteni, hogy egy teljesen valótlan nyilatkozatot tegyek egy nemzetközi sajtótájékoztatón. Meg kellett volna rágalmaznom a bécsi amerikai nagykövetséget azzal, hogy bele akar avatkozni a magyar igazságszolgáltatásba. 

– Miért nem állt kötélnek?

– Mert tudtam, hogy ha valaki jogászként egy ilyen nyilatkozatba belemegy, azt rendszerint másnap elüti egy autó, hogy ne tudjon visszavonni semmit. Már néhány napja a KGB őrizetét élveztem, amikor átadtak a magyar politikai rendőrségnek. Előttem gépelt le a Gyorskocsiban a rendőrtiszt egy névtelen feljelentő levelet, és azt mondta, ez alapján engem el fognak ítélni. Neki lett igaza! Elítéltek kémkedés vádjával, akár halálos ítéletet is kaphattam volna. Indítványoztam a tanács elnökének elmeorvosi vizsgálatát, mert egy névtelen levél alapján pereltek. Az ítéletet megfellebeztem. A másodfokú tárgyaláson a bíró felmentett bűncselekmény híján a kémkedés vádja alól, és kimondta a bűnösségemet izgatás kísérletében. Mert én kvázi szidni "akartam" a kommunizmust. Öt év, plusz teljes vagyonelkobzás, közügyektől való eltiltás, ügyvédi gyakorlattól való eltiltás. Egy év Gyorskocsi utcai magánzárka után bekerültem a politikai börtönbe. Egy ávós tiszt bevitt a börtön suszterájába, ott 400 ember dolgozott. Azt mondta: itt van ez a Tímár. Ez egy ügyvéd. Ez egy zsidó. Ilyenek miatt vagytok ti itt. Ezzel nem kell elszámolnotok. Ezt 400 háborús és népellenes cselekményért elítélt nyilas, csendőr előtt jelentette ki. Tehát olyanok előtt, akik miatt mostanában mentek a tüntetések. 

– Megúszta?

– Meg. Szerencsére volt ott még jó néhány 56-os, akit a 63-as amnesztiakor nem engedtek ki, kiváló, rendes emberek, és rengeteg katolikus pap. A regnumos atyák, néhány jezsuita – no, velük nagyon jó kapcsolat alakult ki. Letöltöttem az öt évet, 70-ben kijöttem, természetesen még segédmunkás sem lehettem. Minden szabad- és ünnepnapomat a VII. kerületi rendőrség Kürt utcai helyiségében kellett töltenem, refes lettem, hetente két alkalommal házkutatást tartott nálam a politikai rendőrség, és bárhol helyezkedtem el, előbb-utóbb mindenhol kirúgtak. Végül a találmányaimból tartottam fenn magam. 

– Rehabilitálták?

– 1989. december 12-én bűncselekmény híján felmentett a Legfelsőbb Bíróság, mert kizárólag egy névtelen feljelentő levél alapján mégsem lehet valaki ellen büntetőítélet érvényben. Bocsánatot kértek a magyar állam nevében, de vissza a mai napig nem kaptam semmit. Óriási sajtóbotrány árán 1990-ben visszavett tagjai közé az ügyvédi kamara, újra praktizálhattam.

– Milyen esetekkel foglalkozott?

– Megkerestek a regnumos atyák, akikkel jóba lettünk a dutyiban: Gyuri, segíts, mert nem tudjuk magunkat felmentetni, azaz rehabilitáltatni. Hiába adtak be bármilyen papírt, azt a választ kapták, hogy nincsenek meg az aktáik. Ha meg nincs akta, akkor nincs mit felülbírálni. Én felkutattam a Fővárosi Bíróságon az iratokat, onnantól kezdve már könny? volt a felmentés – egyébként azért kaptak anno 5-10 éveket "elitképzés" vádjával, mert kisgyerekeket a Bibliára tanítottak. 1991-ben, amikor a pápa először jött Magyarországra, személyesen megköszönte nekem a tisztázó szerepet.

– Mikor és miért lett politikus?

– 1991-ben megkeresett Torgyán József, hogy segítsek neki a párt jogi ügyeiben. Elvállaltam, leginkább azért, mert a kisgazdák egyedüli módon felvállalták a reprivatizáció ügyét is. 94-től parlamenti képviselő voltam, 98-ban már én voltam a párt alelnöke, frakcióvezető-helyettese, elnökségi tagja. Aztán Torgyán a tudtom nélkül kötött koalíciós szerződést a Fidesszel, ráadásul olyan feltételekkel, amelyekkel nem értettem egyet. 2002-ben már nem indultam színeikben a választásokon. Persze állampolgári szinten folytatom a harcot. Rengeteg ingyenes ügyfelem van: kárpótlási ügyek százait vittem végig, hatósági visszaélések és egyéb jogsérelmek áldozatait védem. A "polgári" szó számomra a mások jogainak tiszteletben tartását – nálam konkrétan a tiszteletben tartatását – jelenti.

Olvasson tovább: